Tiszteletpéldány – Az MMA Kiadó Jankovics Marcell-albumáról

2020. július 20. – írta Ritter György

Talán kevés embernek kell bemutatni Jankovics Marcellt, akinek munkáin több generáció nőtt fel, miközben ornamentikus stílusával egyszerre volt képes magasművészetet és kulturális népszerűsítést is művelni. A Magyar Művészeti Akadémia kiadványa jórészt a képzőművészeti albumok, kiállítás-összefoglalók modorában próbálja meg összegezni grandiózus képanyaggal ezt az életművet.

Közvetítők – Miloš Forman-napló VI.

2020. május 9. – írta Jakab-Benke Nándor

A cseh rendező életét és műveit rendhagyóan, naplószerűen boncolgató sorozatunk utolsó részéhez érkeztünk, amiben akarva akaratlanul is számvetés történik.

Egy régi tartozás kiegyenlítése – Barabás Klára: A történelem körhintáján (Fábri 100)

2018. január 20. – írta Beretvás Gábor

A japán tornatanár – így hívta a szakma a háta mögött. Fábri Zoltán ezt valószínűleg fegyelmezett stílusának és precíz munkavégzésének köszönhette.

Álomjáték – Ingmar Bergman: Fanny és Alexander, 1982

2017. június 17. – írta Ritter György

Ingmar Bergmanra igazán nem lehet azt mondani, hogy nem volt elkényeztetve Oscar-szobrokkal. Háromszor hozta el Svédországnak az akadémiai díjat, először a Szűzforrásért (Jungfrukällan, 1960), másodszor a Tükör által homályosanért (Såsom i en spegel, 1961), harmadszor pedig a Fanny és Alexanderért. Emellett kilenc jelölést is begyűjtött és bár utolsónak kikiáltott mozifilmjéért a legjobb rendezői díjra is nominálták, „csak” a szokásos idegennyelvű honort zsebelhette be.

Katonaság és balítélet – John Boorman: Queen and Country / A királynőért és a hazáért

2015. május 7. – írta Csiger Ádám

A 82 éves John Boorman új filmje, A királynőért és a hazáért nem csak egy párját ritkító életmű lezárása, de önmagában is sziklaszilárdan áll a lábán.

Mesél a szél – Miyazaki Hayao: Kaze tachinu / The Wind Rises / Szél támad

2014. június 24. – írta Sándor Anna

Szél támad és felforgat mindent – csak embernek kellene maradni közben. Miyazaki Hayao utolsó rajzfilmjében a legendás japán repülőmérnök alakján keresztül fogalmazza meg még egyszer hitvallását alkotásról, békéről, harmóniáról – és mindezek ellehetetlenüléséről.

Igazából szeretem avagy érzelmes időutazás – Richard Curtis: About Time / Időről időre

2013. szeptember 30. – írta Székely Bíborka

Megjelent Richard Curtis legutolsó filmje, mellyel a rendező (állítása szerint) lezárja majd az életművét. Véget ér hát az érzelmes utazás London hangulatos utcácskáin, ahol a téglaburkolatú könyvesboltok előtt megleshettünk egy-két csetlő-botló középosztálybeli Hugh Grant-karaktert első randiján; és a minden idők legszentimentálisabb karácsonyi filmje, az Igazából szerelem sem kell attól tartson, hogy lekerül a tévéműsorról. A nagy mű elkészült, és utószavának egy nosztalgikus, finom humorú történetet kaptunk családi és emberi értékekről, valamint a „rendkívüli hétköznapi élet” szépségeiről.

„Ez az istentelen igéje…” – Buñuel eretnek „örömhírei”

2013. augusztus 1. – írta Ritter György

Különös dolog, de amikor a Vatikán összeállította a legfontosabb vallási filmek listáját, egy olyan rendező moziját is kiválasztották, aki magát ateistának vallotta és filmjeiben permanensen kigúnyolta, sőt fölöslegesnek kiáltotta ki az egyházat. Luis Buñuel Nazarinja (1958) mégis a „hit” kérdéseinek egyik legkifejezőbb darabja és legnagyobb paradoxonja is a rendező „ateista” evangéliumának.

A fantom szabadsága – Luis Buñuel-portré III.

2013. július 31. – írta Jakab-Benke Nándor

Buñuel az ötvenes években már bejáratott névnek számított Mexikóban: a közönség is szerette, s egyre több filmje jutott ki neves fesztiválokra. Az igazi díjeső és siker azonban szinte hatvanéves koráig váratott magára. Buñuel-portrénk utolsó része.

Minden, amit mindig is tudni akartál Hitchcockról (de sohasem merted megkérdezni az Apertúrától) – Füzi Izabella (szerk.): Hitchcock. Kritikai olvasatok

2010. május 19. – írta Dragon Zoltán

Ritkán emlegetjük, de egy könyv sikere nem kizárólag a tartalmától függ. Pláne napjainkban, amikor nagyon is fontos a csomagolás, és nem mindegy, hogy a potenciális olvasó (vagy inkább fogyasztó) egyáltalán észreveszi-e a polcon várakozó nyomtatványt. Az Apertúra Könyvek sorozatának indító darabja, a Hitchcock. Kritikai olvasatok már első látásra addiktív, csakúgy, mint a témájaként megjelenő filmrendező munkái – ami igencsak jó előjel.