A Kezedben a sorsod könnyen felejthető, de legalább profin összerakott iparosmunka Luc Besson tanítványától.
A tengerentúli filmgyártásban több mint fél évszázados, konkrétan 1955-ig visszanyúló hagyománya van azoknak a filmeknek, amelyekben egy zűrös iskolába érkező, született tanár eléri, hogy az eleinte kizárólag renitens elemekből álló osztály megszeresse a tanulást, és elkezdjen hinni abban, hogy az érettségi által igenis van kitörési lehetőség a nyomorból és a bűnözői létformán kívül más opció is létezik. A Tábladzsungeltől kezdve a Veszélyes kölykökön és a Carter edzőn át egészen a parodisztikus hangvételű Osztály, vigyázz! című vígjátékig és a Hamlet 2-ig sorolhatjuk ennek a történetsémának a különböző változatait, ha pedig kicsit félretesszük a gettóhangulatot, és inkább a szuperhősi presztízsre szert tevő, szenvedélyes pedagógus figurájára koncentrálunk, megemlíthetjük még akár a Holt költők társaságát is. Emellett külön nagy csoportot képeznek az olyan hollywoodi sikertörténetek, amelyekben egy szegénysorból érkező, ámde tehetséges fiatalt felkarol egy mentorfigura, hogy aztán valamilyen művészeti vagy tudományos teljesítmény révén kiemelje őt a drog, az utcai bandák és az örök nyomorgás világából. Ilyen a Szombat esti láz második része, a Staying Alive, de a Good Will Hunting és a Step Up is. Az idei év francia filmtermésének finisében érkező Kezedben a sorsod pedig mintha ennek a két nagy csoportnak az ötvözete lenne.
Adott ugyanis egy nem túl jó családi háttérrel rendelkező tizenéves srác (Jules Benchetrit) Párizs egyik szegényebb negyedéből, aki éjjelente melózik, hogy be tudjon segíteni a kórházi menzán dolgozó édesanyjának a panellakásuk fenntartásába és két kisebb testvérének eltartásába, szabadidejében pedig a zűrös haverjaival lóg, és hol „kamionról leesett” árukkal seftelnek, hol pedig a gazdagabb városrészek villáit, luxuslakásait rámolják ki, hogy szert tegyenek egy kis költőpénzre. Mindemellett hősünknek, Mathieu-nek kivételes tehetsége van a zongoraművészethez, így rendre kijár a pályaudvarra, ahol teljes átszellemüléssel játszik Bachot egy bárki által szabadon és ingyenesen használható zongorán. Erre figyel fel a párizsi konzervatórium igazgatója is (Lambert Wilson), ám hiába próbálja rávenni felfedezettjét, hogy iratkozzon be az intézményükbe, az álmai valóra váltására gondolni sem merő Mathieu kapásból elutasítja. Egészen addig, amíg jól nem jön a befolyásos férfi ismeretsége, ugyanis az egyik rablás során Mathieu-t letartóztatják, az igazgató pedig azzal a feltétellel hozza ki a fogdából, ha cserébe a fiú a konzervatóriumban dolgozza le a kiszabott közmunkát, egyúttal pedig néhány zongoraleckét is vesz az egyik legjobb zenetanáruktól, akit Kristin Scott Thomas alakít.
Innentől Mathieu akadályokkal jócskán teletűzdelt sikertörténetét követhetjük. A párizsi gettótól egy rangos New York-i hangversenyig tartó út során pedig megtapasztalhatjuk, hogy a Kezedben a sorsod író-rendezője, Ludovic Bernard profin eltanulta eddigi asszisztensi és másodstáb-direktori tevékenykedése alatt a filmkészítés mesterségét. Ebben nyilván az is közre játszott, hogy Bernard Cannes-ban nőtt fel, fiatalon pedig az itteni filmfesztiválon dolgozott, miközben valószínűleg szakított időt arra is, hogy bele-belekukkantson a bemutatott filmekbe. Emellett olyan francia rendezők – sokszor nemzetközi sztárokkal telezsúfolt – filmjeiben dolgozott „jobbkézként”, mint Mathieu Kassovitz (A gyűlölet), Jean-Paul Salomé (Arséne Lupin), Olivier Megaton (Elrabolva 2 és 3), vagy éppen maga Luc Besson (Vérmesék, Lucy), két évvel ezelőtt pedig még egy vérbeli hollywoodi direktornak, Barry Sonnenfeldnek is segédkezhetett – jóllehet a Kilenc élet című macskás családi vígjáték nem valószínű, hogy bekerül a filmtörténelem megkerülhetetlen gyöngyszemei közé.
Kérdés persze, hogy a filmkészítői profizmus – ami egy olyan forgatókönyvvel társul, amelyen keresztül az egyetemi filmes szakokon tanítani lehetne a hollywoodi forgatókönyvírás paradigmáját – feltétel nélkül jó filmet eredményez-e. A Kezedben a sorsod példája sajnos azt mutatja, hogy nem. Bernard személyes stílusa, egyéni hangja ugyanis teljességgel elvész a műszakilag pontosan adagolt fordulópontok között. Hovatovább történetét amerikai filmekből unásig ismerős panelekből építi, igazán hatásos pillanatait, dilemmáit (pl.: Mathieu-nek be kell vinnie a kistestvérét a kórházba egy baleset miatt, holott közben egy fontos hangversenyen kellene zongoráznia, hogy nagyközönség előtt bizonyítsa tehetségét) pedig rendre szirupos megoldásokban oldja fel (Mathieu végül mégis odaér a versenyre, mert az anyja arra kéri, hogy játsszon a testvéréért, akit eközben épp műtenek).
Ludovic Bernard tehát hiába mondhatja magát Luc Besson lelkes és valószínűleg igen eminens tanítványának, eddigi teljesítménye korántsem sejtet olyan izgalmas filmográfiát, mint amilyet a nemzetközi szinten is komoly tényezőnek számító mestere már letett az asztalra. Azt azonban Bernardnak kétségtelenül sikerült bebizonyítania, hogy bármikor képes lenne profi iparos módjára levezényelni egy nagyjátékfilmet – ennél fogva pedig talán előbb-utóbb zongorista főhőséhez hasonlóan ő is esélyt kap, hogy a tengerentúli közönségnek bizonyíthasson. Addigra talán majd megfogadja azt a tanácsot is, amit Kristin Scott Thomas karaktere ad Mathieu-nek az egyik jelenetben, és a szabálykövető kiszámíthatóság helyett az átélhető érzelmek közvetítésére, a közönség bevonására, meghökkentésére és lenyűgözésére koncentrál filmkészítés közben.
