Elkészült az első echte marosvásárhelyi nagyjátékfilm, egy helyi cég gyártásában és finanszírozásában. A Románia több mozijában is műsorra tűzött A G-pont nyomában (Spre punctul G) első blikkre hahotáztató szexvígjátéknak tűnik, azonban ennél jóval többről van szó.
A film egyik rendezője Ándi Gherghe, a marosvásárhelyi 3G Hub alapítója, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Rebreanu Társulatának színésze, illetve – többek között – a nagysikerű MaRó című előadás direktora. Másik rendezője a szintén marosvásárhelyi születésű Szitai Eszter, aki Kolozsváron és Milánóban tanult filmkészítést, több rövidfilmmel, animációval és videoklippel a farzsebében állt neki a nagyjátékfilm megvalósításának.
Hogyan csöppentetek a projektbe?
Szitai Eszter: Amikor a Republic Productionnél dolgoztam animáció- és videóklip-rendezőként, megkerestek egy kezdetleges filmtervvel, amit én nem vállaltam el, ugyanis voltak különböző elvi problémáim a történettel kapcsolatban. Később ez átíródott, az új verzió sokkal jobb lett. Témája – a szexuális tabuk – megmaradt, de sokkal közelebb állt már hozzám, mind az elvei, mind a humora, ugyanakkor sokkal kivitelezhetőbb lett. Akkor már Ándi is csatlakozott a projekthez, ami jó volt, mert akkoriban Milánóban jártam egyetemre. Nehéz lett volna, ha egyedül vágok bele a rendezői feladatba, nagyon sokat jelentett az ő sokéves színházi tapasztalata.
Ándi Gherghe: Amikor Radu Bălaş eredeti forgatókönyvét elolvastam, örültem, mert bátor témát érintett. Aki ismeri a színdarabjaimat, tudhatja, hogy engem is nagyon érdekelnek a tabutémák. Érdekfeszítőnek találtam a könyvet, mert a szexualitás mentén tudtam olyan dolgokról beszélni, amelyek engem foglalkoztatnak. Sok átírásra volt szükség, hogy működjön: szituációkkal, konfliktusokkal, történetívekkel kellett kiegészíteni az anyagot. Szerettem volna egy komolyabb dimenziót adni a filmnek, hogy ne csak vicces beszélgetések sora legyen.
Eszter, te túl vagy számos rövid animációs és kisjátékfilmen, rendeztél videoklipet is, Ándi, te is rendeztél két rövidfilmet, de mindkettőtöknek ez az első egész estés projektje. Melyek voltak a legnagyobb kihívások?
SZE: Elsősorban a kommunikáció egy olyan csapattal, amelynek nincs filmes, nemhogy nagyjátékfilmes tapasztalata – úgy, hogy nekem sincs olyan sok. Nehéz volt kivívnom a nálamnál tizenplusz évvel idősebb stábtagok tiszteletét, néha nehezen fogadták el az ötleteimet. Sőt, szerintem csak most, utólag vívtam ki az elismerésüket, amikor sokan dicsérik a végeredményt. Ándival viszont könnyű volt dolgozni, mert kiegészítettük egymást, én pont ahhoz értettem jobban, amihez ő kevésbé – és fordítva.
ÁG: 15 év színházi rendezés után rájöttem, hogy nem érdemes a problémákon rágódni, egyből a megoldásokat kell keresni. Az egyik legnagyobb kihívás az idő volt. Eleinte rosszul becsültük fel a forgatásra szánt időt, ezért megfeszített munkatempóban, nagyon koncentráltan kellett dolgoznunk. Sok döntést a helyszínen, nyomás alatt kellett meghoznunk. De ez inspiráló is volt. Pl. az egyik szereplő, Cucu OCD-jét helyben találtuk ki. Egy apró mozdulatot tett a színész, megigazította a poharat, gyorsan mondtam neki, hogy ez jó, csináljuk meg még legalább kétszer. Szóltam, hogy igazítsa majd meg a követ és a festményt is a jelenetben. Így spontán színesítettük a karaktert. Ugyanebben a részben elfelejtettünk visszatükrözés-gátlót tenni az ablakra, de előnyünkre vált, mert kitaláltuk, hogy a párcserés jelenetet a visszaverődésben vegyük fel. Nekünk eleinte egy sokkal unalmasabb megoldás volt a fejünkben.
Mennyi szerepet szántatok a városnak? Külön entitássá, szereplővé akartátok avanzsálni Marosvásárhelyt?
ÁG: A színdarabjaimban markánsan jelen van a város, hiszen itt élek. Olyan emberekről és jelenségekről szólnak, akikkel és amikkel rendszeresen találkozom. Szerettem volna, ha a látottaknál is jóval több lenne Marosvásárhelyből, de ennek az egyik legfőbb korlátja az volt, hogy a jelenetek nagyrésze belső terekben játszódik. Mondtam is, hogy kell egy külső jelenet, így végül megmutattuk a várost egy hosszú beállításban. Jóval több ötletem volt külső helyszínek kapcsán, de az az igazság, hogy este tíz után senki sincs az utcákon. Statisztálni 300 embert hívtunk, de alig jöttek el páran. Ha már nem sikerült eredeti tervek szerint mozgalmassá tenni a jelenetek tereit, fordítottan használtuk a városképet: a buszos jelenetben pont azt mutattuk meg, hogy az utcák kihaltak. Ezáltal a szereplők problémáit is mélyítettük és érzékeltettük: hogy tudniillik egyedül vannak gondjaikkal.
Hogyan osztottátok el a rendezői feladatokat? Feltételezem, hogy Eszter inkább a technikai részért felelt és Ándi a színészvezetésért…
SZE: Nagyrészt igen. Én lényegesen kevesebbet adtam hozzá a sztorihoz. Ándi ismerte mélységeiben a történetet. Elmondta a meglátásait, amiket próbáltam technikailag kivitelezni. Ahogy már említettük, sok ötletünk támadt menet közben, ezeket is én kellett gyorsan megoldjam kivitelezés szempontjából, majd kommunikálni és megértetni a stábbal a szükséges újításokat, változtatásokat.
Sok színésznek nem volt filmes tapasztalata. Hogyan vezettétek őket?
ÁG: A legtöbbjüket én válogattam, olyanokat hívtam, akikről tudtam, hogy el tudják engedni magukat, ki tudnak bontakozni kamera előtt, értik, hogy mi a célom. Volt akivel többször vettünk fel egy snittet, volt akivel kevesebbszer. Én nagyon büszke vagyok mindnyájuk munkájára!
Akár különálló fejezetekben is elmesélhettétek volna a hat történetet, de ti a nehezebb utat választottátok: elliptikusan és egymásba folyóan oldottátok meg. Hogyan alakult a film formája?
ÁG: Megírtam külön a történeteket, majd próbáltam beosztani és érintkeztetni őket. Szerettem volna, ha összességében is kiadnak egy ívet, egyszerre jutnak el egy tetőpontig. Ez természetesen megnehezítette a vágást. Sok időbe telt, legalább hússzor kellett belenyúlni, tenni-venni. Pl. a rádióhangot az elején már a vágás után írtam meg, hogy adjon egy jó löketet a filmnek.
A film marketingje frivol szexvígjátékot ígér, de ti humoros társadalmi szatírát forgattatok. Nem félrevezető a médiakampány?
ÁG: Ez a gyártó döntése volt. Úgy dolgoztunk, mint az amerikai filmesek, akik stúdiók alávetettjei. Némi harc árán, de nagyrészt sikerült megőriznünk alkotói integritásunkat. Mi átadtuk a kész produktumot, az ő dolguk, hogyan adják el a közönségnek. Amúgy a film munkacíme az volt, hogy Hentai és egyéb állatok, ugyanis mindegyik történetben felbukkannak az állatok: hattyú, macska, medve, tigris, nyúl stb. – utalva a szex állatias ösztönére. Szerettem volna Eszter remek hentai-rajzaiból még többet megmutatni, de lebeszéltek róla, mert túl soknak vélték a pornóságot, emiatt sajnos ejteni kellett a címet is. Sok ismerősömnek ajánlottam a filmet, akik egyből rávágták, hogy nem az ő világuk. Mondtam nekik: ismertek, tudjátok, hogy többről van szó. Megnézték, tetszett nekik, és többen megjegyezték, hogy tényleg félrevezető a marketingje.
Egy szexualitást firtató filmnél mindig problémás a korhatár-besorolás…
SZE: Romániában nem voltak szigorúak, 15-ös karikát kaptunk. Magyarországon voltak problémák, de nem a szexualitás témája miatt, hanem a meleg karakter és az egy szál joint miatt… Így ott 18-as besorolást kaptunk.
Az alapkoncepció szerint mennyire akartátok explicitté tenni a szexualitást?
ÁG: Rendeztem annak idején egy színdarabot Tündérország címmel, amelyben eleinte a román-magyar viszony mentén akartam a gyűlöletről beszélni, de végül a darab a szeretetről szólt, amitől sokkal jobb előadás lett. Amikor erre a filmre készültünk, már tudtam, hogy szexszel lesz eladva. Sejtettem, hogy sokan széttárt lábú nőkre és fedetlen keblekre várnak majd, de semmi ilyen nincs a filmben. Ha jobban belegondolok, nem is rossz ez a marketing, mert azokat is bevonzza, akik valami másra várnak, mint amit kapni fognak. Lehet, hogy nekik van a legnagyobb szükségük rá.
A díszlet- és jelmezvilág tobzódik a színekben. Emlékeztet a korai Almodóvar-vígjátékokra.
SZE: Volt is két Almodóvar-film a moodboardon, pár Wes Anderson-filmmel együtt... Azt tanultam, hogy ne legyen fehér fal a filmképen. Ez hol összejött, hol nem, mert valójában egy-két díszletezett téren kívül minden helyszínünk adott volt, amin keveset vagy egyáltalán nem tudtunk változtatni. Próbáltunk odafigyelni az apróságokra is, például minden karakternek volt egy háttérsztorija, kisebb-nagyobb változása, fejlődése, amit próbáltunk külsőségekben is megjeleníteni: frizurával, sminkkel. Pl. Moni mellékszereplő, de rocker kinézetét igyekeztünk hitelesen megjeleníteni. Széllyes Andi volt a jelmezek beszerzője, aki költségvetésbeli megkötések miatt a legtöbb ruhadarabot saját szekrényéből varázsolta elő.
Soundtrack-listája is van a filmnek. Milyen dalok ezek?
SZE: A Republic Production szervezett valamikor régen egy dalszerző tábort, ahol született pár szám – pl. az, amit a bevezetőben lehet hallani, Dariának a Papi címűje. Daria egy feltörekvő bukaresti csajszi, aki szerintem igazi sztáralkat. Kár, hogy nem lett nagyobb sláger a Papiból, mert jó rádiós hangzása van, ezért is talált a rádiós felvezetőbe. A szexisége miatt a film teljes közegébe is jól belesimul, ugyanakkor ritmikus, jól lehetett rá montázst készíteni. Az În mintea ta dalszövegét Ándi írta, és a felesége, Laura Mihalache énekelte fel. Miután a szám felkerült YouTube-ra, az első kommentelő azt írta, hogy Cigarettes After Sex-hangulata van, ami azért vicces, mert szettben a jelenetet az együttes Apocalypse című dalára vettük fel. Mondtam a zenei producernek, Vlad Rusunak, hogy valami hasonló kéne nekünk is. Van egy Byron-dal is a „oneshot”-jelenet alatt, nem véletlenül, hiszen Döme [Demeter László – szerk.] volt a film vágója, aki animációs kollégám is és nem mellesleg a Byron basszusgitárosa. Vlad Rusuval és a foley-munkákért felelős Kusztos Dáviddal nagyon sok ötletünk volt a hangsávra, amelyekkel jól szórakoztunk, de sajnos ezekből csak kevés került a végső verzióba.
Készült a filmből magyar szinkronos verzió is. Milyen megfontolásból?
SZE: A gyártó szeretné Magyarországon is terjeszteni, a tervek szerint tévében. De még semmi biztosat nem tudunk.
Milyen további terveket, projekteket dédelgettek?
ÁGh: Két forgatókönyvön dolgozom, de az egyiket pihentetem. Amelyikkel komolyabban foglalkozom, az a MaRó című színdarabom egyik jelenetét bontja ki, amely egy székelyföldi látogatásról szól. Ezt bővítem nagyjátékfilmmé. Már a darab írójával, Székely Csabával is beszélgettem. A szintén marosvásárhelyi Márton Laci barátommal, a What's in the Box nevű cég alapítójával szeretném leforgatni.
SZE: Jelenleg az animációs cégemmel foglalkozom. Egy német megrendelővel szerződtem animációs sorozatra, amely szintén társadalomkritikával foglalkozik, illetve a CNC-nél is sikeresen pályáztam az egyik projektemmel.
