A Petőfi Sándor-emlékév apropóján, az MTVA felkérésére készült el Dombrovszky Linda rendezésében A helység kalapácsa című tévéfilm, amely a költő azonos című komikus eposzának új köntösben való megjelenítése. A mintegy öt évtizede bemutatott előző tévéfilmhez képest az új adaptációban a western stíluselemei keverednek táncfilmes betétekkel, a végeredmény pedig egy hullámzó színvonalú magyar paródia.
A történet talán mindenki számára ismert: Fejenagy (Pindroch Csaba), a környékbeli kovács egy vasárnap elbóbiskol a templomban, ébredéskor pedig azzal szembesül, hogy valaki bezárta. A csíny mögött a mindig furfangos Harangláb (Szervét Tibor) áll, aki ezzel csupán régi barátjának, a kántornak (Cserna Antal) tesz szívességet, a gyámoltalan férfi ugyanis őrülten szerelmes a falu kocsmárosasszonyába, a szemérmetes Erzsókba (Györgyi Anna). Csakhogy a középkorú, ám bájait még mindig ébren tartó nő kegyeire egyebek mellett a keményfejű kovács is pályázik, nem mellesleg a kántort otthon még tüzes természetű neje, Márta (Gubás Gabi) is várja. Fejenagy templombéli menekülésével aztán elszabadulnak az indulatok, a kocsmában összesereglett férfihad törni-zúzni kezdi egymást, illetve a berendezést. A szívekben felgyülemlett haragot a bírónak kell visszaterelnie medrébe, a kovácsot pedig, mint a tömegverekedés elsőszámú katalizátorát, börtönbe csukatja.
A kocsma, amely a westernfilmek erőszak-epizódjainak közkedvelt színtere, A helység kalapácsában is kiemelt jelentőséggel bír, itt történik ugyanis minden, és még csak fel se merül bennünk a kérdés, hogy ez a történelem bármely szakaszában kicsit is máshogy lett volna. A kocsmában jól megférnek egymás mellett a pisztolyforgató szépfiúk és a kigúnyolt hősszerelmesek, a neoncsövek és a széttört széklábak, kinevetés nélkül pedig senki se távozhat. Az alkotóknak ez néhol még sikerül is – mármint a néző megnevettetése, ami végső soron a film egyik elsőszámú célja. A hagyományos és modern elemekből egyaránt felépített táncbetétek szükségessége azonban már jóval megkérdőjelezhetőbb. A kiparodizálás egy ponton túl már szintén értelmezhetetlenné válik, a kezdeti ügyes megoldások helyett csupán ismétléseket kapunk.
A narrátor szereplői státuszba emelése is ügyes filmes húzásként indul, a kocsmajelenetek egymásra licitáló kavalkádjában azonban szép lassan megszűnik jelentősége, a magas hőfokon pörgő cselekmény egyre inkább bekebelezi. Ahogy az sem teljesen érthető, hogy egyik pillanatról a másikra miként változnak meg a narrátorra vonatkozó szabályok: az egyik jelenetben úgy mesél tovább, hogy ki sem nyitja a száját, de mégis az ő hangján hallhatjuk az illető magyarázatot.
A tévéfilm egyik erénye, hogy emlékezteti nézőjét: A helység kalapácsát jegyző Petőfi nem csak a szerelmi költeményekhez és forradalmi versekhez értett, hanem a néplélek visszásságairól is tudott ezt-azt, amit nem is volt rest papírra vetni. Nem riadt el a különböző társadalmi csoportok kifigurázásától, legyenek azok a falu alkoholistái, a templomba járó álszentek, a vidék ostoba keményfiúi vagy akár a gyáva szerelmesek. Ezek az archetípusok mélyen ott gyökereznek minden közösség szövetében, és rendre meg is nyilvánulnak a mindenkori kocsma kényelmes melegében, ahol szinte észrevétlenül fonódik össze öröm és bánat – hogy ezekből aztán megmosolyogtató pillanatok születhessenek.
Az adaptáció alkotói a szöveghűségre esküdtek és nem nyúltak hozzá a mű közel 200 éves formavilágához, ehelyett inkább a filmes műfajok összegyúrására fektették a hangsúlyt. Az első, 1965-ös feldolgozással ellentétben, ahol a klasszikus filmnyelvi sémák voltak az uralkodók, ezúttal egy olyan eastern átdolgozást kaptunk, amely a vadnyugati minták magyar vidékre történő átültetésével kísérletezett. A formagyakorlat többé-kevésbé sikerült is, az már más kérdés, hogy ennek létjogosultsága mennyire alátámasztható.
Dombrovszky Linda bár kezdetben rutinosan adagolja az újabb és újabb formaelemeket, az egyórás játékidőhöz tartozó szüzsé végét túlságosan is hirtelen lekerekíti, így a történet elmesélése után joggal maradhat bennünk hiányérzet. Petőfi szellemes gúnyolódására még ma is érdemes odafigyelni, már csak a megfelelő(bb) tálalási módot kellene megtalálni hozzá.
