Ezzel nem lesz könnyű elcsábítani a közönséget.
Cătălin Mitulescu új filmjének plakátja festményszerű és feltűnő, erőteljes színei könnyűszerrel dominálják a velük teleragasztott felületeket. Van valami megigéző és közönségcsalogató a főszereplő párt, Ada Condeescut és Alexandru Potoceant ábrázoló képben, messze esik a román új hullámra jellemző realista ábrázolásmódtól. Egyértelműen szerelmi történetre utal és fantáziadús sztorit ígér, ezáltal esélye van visszacsalogatni azokat a nézőket, akik hátat fordítanának a román filmeknek azok témája és formanyelve – szürke hétköznapok ábrázolása – miatt.
A kép viszont csalóka. Szerelmi történetről van szó, de a szóban forgó pár messze nem él ideális körülmények között: mint oly sok romániai család esetében, a férfi Olaszországban dolgozik, hogy pénzt küldjön haza és csak ritkán látja a feleségét, aki kezdi feladni a reményt és már másfelé keresné a boldogságot. Ezzel már adva is lenne a dráma, a hangos csetepaték és a végigbeszélt film alapja, de Cătălin Mitulescunak más célja volt ezzel a filmmel. Inkább azt figyeli, hogyan próbál egy szerelmespár hosszú távollét után újra egymásra hangolódni. Keveset beszélnek, sokáig mondhatni inkább csak elbeszélnek egymás mellett, furcsán viselkednek; nehéz elképzelni, hogy egy pár, aki valaha együtt volt, most így viszonyuljon egymáshoz, akkor is, ha sokáig el voltak szakítva egymástól. Nehézkesen jönnek a szavak és sokszor színházias a színészek játéka. Néha közelebb kerülnek egymáshoz, máskor ellökik egymást, a váltakozás észlelhető, de nem tűnik természetesnek. Antonioni receptje szerint egy éjszakájuk van arra, hogy kiderítsék, van-e még értelme a folytatásnak, de ha csak kettőjükről szólna minden, hamar ellaposodna a film. Van hát egy kisgyerek, akiről gondoskodniuk kellene, de ő csak végigalussza az éjszakát, mit sem sejtve, hogy talán szülei elválnak ezután.
A cselekményt gazdagítja egy balkáni hangulatú esküvő is, ahol a sínek melletti kis városrész lakói kalákáznak és kisegítik egymást. Időközönként elrobog egy hangos vonat a közelben, de már senki nem figyel rá, annyira hozzátartozik ez a hétköz- és ünnepnapokhoz. A menyasszony és a vőlegény sem fiatal már (a középkorú párnak már tizenéves duci lánya van), de valamiért úgy döntöttek, hogy mostmár ideje megünnepelni az esküvőjüket. Tenyeres-talpas, komikus karakterek, amelyek a klasszikus struktúra szerint duplázzák meg a szerelmi történetet egy másik szinten.
Moziban jól működik ez a része a filmnek, a közönség gyakran felnevet,ezek a vicces jelenetek túllendítik a nézőt a nehézkes indításon és az alkalmankénti holtpontokon, sőt Kusturica balkáni vígjátékainak hangulata sejlik fel időközönként a színes lakodalmas jelenetek alatt, pl. a menyasszony elrablásakor, vagy amikor a vendégek veszik át a mikrofont, hogy szórakoztassák a társaságot. A kisebb-nagyobb konfliktusok és a kreatív megoldások tarka életképet eredményeznek, a mellékszereplők igazán jó karakterek.
Illik ezekhez a pillanatokhoz a lakodalmas zene és nagyon nagy szükség is van rá, mert valaminek meg kell szabnia a ritmust. Érződik, hogy minden szereplőnek és jelenetnek megvan a helye, át lett gondolva és számtalanszor át lett írva a forgatókönyv. Tudja a rendező, hogy ki mit miért csinál, de a dráma és a vígjáték olykor ugyanolyan nehezen játszik össze, mint az elhidegült házaspár tagjai. Eme „síneken túli” szerelmes történetnek mindenképp megvan a helye a romániai kortárs filmes palettán, kellenek az alternatívák, de ezzel nem lesz könnyű elcsábítani a közönséget.
