Egy futball-világbajnokság a sportág rajongóit hihetetlen lázba képes hozni korosztálytól függetlenül, de a sporttal „párhuzamosok” világába is be bír szivárogni. A Netflix FIFA-val együttműködésben készült dokumentumfilm-sorozata hat részben, összesen 280 percben rajzol portrét a tavalyelőtt lezajlott világverseny elődöntőbe került csapatainak kapitányairól olyan formában, ami rajongót és „párhuzamost” egyaránt képes lebilincselni, és egyúttal egy szubkultúra keresztmetszetét adja.

A tavalyi év magyar dokumentumfilmes porondján két sikeres, sport témájú alkotás is felbukkant: a 2022 legvégén bemutatott, azóta már 102 éves Keleti Ágnesről szóló portréfilm, az Aki legyőzte az időt egyetlen legendás szereplőt követ egy éven át, a több mint 93 000 nézőjével 2023 legnépszerűbb magyar dokumentumfilmjévé vált A nemzet aranyai pedig többnyire „beszélő fejes” módszerekkel rögzítette 150 perces mozgóképbe egy legendás csapat történetét. Ha nem is magyar témájú, de a nálunk is elérhető sporttörténeti dokumentumfilmek sorába illeszkedik a december 30-án a Netflix kínálatába felkerült Captains of the World is: egy világméretű sportesemény elképesztő ritmusú, feszes tempójú és fegyelmezett öntudattal sűrítő krónikája.

A Captains of the World törzsét a 2022-es futball-világbajnokság eseményeinek kronológiája adja, amelyre szerteágazó koronaként kerül rá egy versenysport története. A film alapanyagának jórészét a világbajnokság közben és azt megelőzően, a focistákkal, családtagjaikkal, edzőkkel és sportújságírókkal készült, eredeti interjúk adják, amelyeket a sorozat gazdagon illusztrál saját és mások tudósításaival, a sajtóbeszámolókból tempósan összevágott felvételekkel. Az anyag rendkívül koncentrált, jellemzően két mérkőzés párhuzamosan vágott története határoz meg egy-egy epizódot, az eredmény afféle dupla csúcspontként magaslik a részek fölé, és így rajzolódik ki egymás után a világbajnokság sztárjainak és egyben a közelmúlt futball-legendáinak (nem kicsit romanticizált) portréja: egymás után szólal meg a francia Kylian Mbappé, a horvát Luka Modrić, az angol Harry Kane, a brazil Thiago Silva, a dán Simon Kjær, a marokkói Rúmán Szájsz, a nyertes csapat élén álló argentin Lionel Messi és a többiek. Ugyanakkor csak az „élbolyba” került csapatok kapitányairól van itt szó, vélhetően a minisorozat terjedelmi korlátai miatt, pedig érdekes lehetne folytatni a sort a „kisebbekkel”.

Az érezhetően kis képernyőkre szánt, de egyszerű sporttudósításnál jóval többre vállalkozó széria velős összegzést nyújt a katari világbajnokság kulcsfontosságú eseményeiről, így szereplőin kívül a világverseny részletes „portréját” is megrajzolja, történeti dimenziót ad neki, illetve megpróbálja megfejteni a mindenkori futballsztár jelenségét. A fent sorolt figurákat nem csak a pályán, edzés vagy mérkőzés közben, és az öltözőben látjuk: fontos, hogy honnan jönnek, milyen hátterük van – a személyes életúton kívül beleértve országuk focitörténetét is –, mit gondol róluk és karrierjükről a családjuk (bár hétköznapjaikba igazából nem pillathatunk be). Példaképeik között korábbi futball-legendák elevenednek meg, akik fiatalabb focistáik ezreit képesek ma is motiválni, miközben utóbbiak maguk is rajongó gyerekekkel pacsiznak a pálya szélén. Igazi rocksztárok ők, s ez részben a médiának köszönhető – kissé felületesen ugyan, de a sorozat a sajtó imidzsalkotó szerepét is tematizálja –, a rájuk irányuló figyelem miatt szimbólumokká és közszereplőkké válnak, még ha ők „csak játszani szeretnének” is. Ezért kell egy csapatkapitánynak szót emelnie pl. a világbajnokságot Katarban megelőző jogtiprások és tragédiák ügyében, ezért kell állást foglalnia a hátországban zajló tüntetések kérdésében, ha az akár életveszélyes is lehet ránézve (milyen ereje bír lenni annak, hogy a csapat nem énekli országa himnuszát a meccs előtt!), és ezért nehezedik rájuk sokszoros nyomás, amikor akár egy egész kontinens sikere lesz a tét.

A sorozat érdeme, hogy másfél év távlatából is képes sokszínű érzelmeket felidézni/közvetíteni: egy csatár lehetetlen gólja vagy egy kapus hihetetlen védése miatti meglepetést, egy sérülés okozta tehetetlenséget, egy bajtárs elvesztésének tragikumát, egy edzői döntés okozta dühöt, egy kihagyott gólhelyzet miatti csalódottságot, egy győzelem eufóriáját vagy egy elveszített mérkőzés miatti elkeseredést, vagy azt, amikor a mérkőzés feszültsége átragad a nézőire. A sorozat külön szépsége, hogy bár alapvetően angol nyelvű, megszólalói közül sokan a saját anyanyelvükön beszélnek, ezáltal is érzékelhetővé válik a világverseny sokszínű nemzetközi közege. És az is az alkotók érdeme, hogy a miniszéria nem szurkol egyetlen csapatnak sem, ha a végül diadalt arató Messi útjának valamivel több figyelmet is szentel, mint a többiekének, mindvégig megfigyelő marad – nevet a gólörömtől ugrálva üvöltő sportkommentátoron is, akit a mellette ülő, az ellenfélnek szurkoló kollégájának kell rosszallóan a helyére rángatnia, hogy pár perc múlva majd őt repessze szét a büszkeség és a jókedv.

Az összképhez hozzátartozik ugyanis, hogy a játékosok körül rengeteg figura nyüzsög: a kispadra ültetett sztárfocistát fotózó kismillió újságíró, a képernyő előtt drukkoló családtagok, az edzők, és persze a rengeteg, tiritarka hacukába bújt szurkoló távoli képernyők előtt és a lelátókon, akik képesek ökölre menni az ellenfél szurkolótáborával, ha úgy érzik, a meccs nem volt teljesen tisztességes. A róluk készült felvételekkel kiegészülve, és bár egyáltalán nem foglalkozik a profi labdarúgás világával, a Captains of the World dokumentumfilmes értéke futballtörténeti szempontból jelentős: a versenysport legfontosabb közelmúltbeli eseményére összpontosítva eleveníti fel a „régi idők fociját”, A nemzet aranyaihoz hasonlóan ellenfeleiket is megszólaltatva állít mozgóképes emléket visszavonulóban lévő legendáknak és bemutat most feltörekvő, fiatal tehetségeket, miközben keresztmetszetet nyújt egy világszerte kedvelt sportág aktuális helyzetéről, és egyúttal az általa életben tartott szubkultúráról.