A díjakkal elhalmozott A messzi dél vadjai az utóbbi évek egyik legjobb debütfilmje, amely Sundance és Cannes után az Oscar-gálán is jó esélyekkel indulhat.
A messzi dél vadjai Benh Zeitlin első egészestés filmje, de a rendező eddig sem tétlenkedett: a „rokonok és barátok” alkotta Court 13 alkotókollektíva tagjaként több, komoly tehetségről árulkodó rövidfilmet is készített korábban. A 9 perces Egg például a Moby Dick stoptrükk-animációs, stílusát illetően súlyosan szürrealista feldolgozása, a 8 perces The Origins of Electricity pedig ugyanilyen technikával és hangnemben készült, itt két villanykörte kutatja saját gyökereit: megnéznek egy filmet az elektromosság feltalálásáról, amelyet egy elefánt narrál. A 2008-as, 25 perces, meseszerű Glory at Sea a Katrina-sújtotta New Orleans romjain játszódik: egy csapat helyi tutajt épít, hogy megtalálják elvesztett szeretteiket. Visszatérnek az őslevesbe, ugyancsak fogantatásukat kutatva.
A szintén a Court 13 által jegyzett A messzi dél vadjai a Glory at Sea egész estés verziójaként is tekinthető. Ismét Louisianában járunk, bár a helyszínként szolgáló, az USA peremén lévő árteret a helyiek csak Teknőként (Bathtub) emlegetik. Zeitlin ismét a Katrina pusztítását örökíti meg, a katasztrófát ugyanakkor egy karakter sem nevezi nevén. A főhős egy Hushpuppy névre hallgató, hatéves fekete kislány, aki alkoholista apjával, Winkkel él a vadonban, hulladékból, roncsokból épített kalyibában, háziállatok közt, teljes nyomorban. „Hát nem undorító odaát?” – kérdezi tőle apja a messzi nagyváros gyárkéményeire mutatva. A szegénység egy pillanatra sem zavarja őket, szerintük a Teknő a legszebb hely a világon, a helyiek minden nap karnevált tartanak, a temetéseken pedig tilos sírni. Óriási vihar közeleg, de ez sem újdonság számukra, a rendszeres apokaliptikus ítéletidő része a természettel folytatott örökös élet-halál harcuknak. Sokan elmennek, de Hushpuppy, Wink és néhány rendíthetetlen helyi dacol az áradásokkal.
A filmet a hősnő narrálja, a történet az ő víziója, az ő szemén keresztül látunk – olyannyira, hogy Ben Richardson elnyerte a legjobb operatőrnek járó díjat a Sundance Filmfesztiválon. A messzi dél vadjai legkülönlegesebb szegmense már Zeitlin rövidfilmjeiben megmutatkozott: a valóságban gyökerező alaphelyzet ezúttal is gyermeki, szürreális fantasyba csap át. A film elején Hushpuppy helyi mítoszt hall jégkorszak előtt létezett, óriási ősbivalyokról, melyek közül néhány példány aztán a légkör felmelegedésével kiolvad a jéghegyekből, és megkezdi utazását a rohamosan víz alá kerülő Teknő felé. Honnan az ötlet? Biztosat nem tudunk, de Zeitlin szülei folklórkutatók, az alkotótársulat pedig sokat merített a választott helyszín, azaz a vad Dél kultúrájából, legendáriumából is.
A „messzi dél vadjai” azonban nem az őstulkok, hanem a helyiek, fehérek és feketék egyaránt. Amolyan ősközösségi társadalmat alkotnak, birtokosai egy ősi, empirikus tudásnak („Tudom, hogy egy kis része vagyok egy nagy-nagy univerzumnak”), melyet a kényelmet keresve betondzsungelekbe húzódott ember elidegenedése során elvesztett. A film gondolatvilágát gyermeki ártatlanság, integritás dominálja, emiatt szinte dramatizálatlan filmes tanulmánynak, improvizált dokumentumfilmnek tűnik, ezt az érzetet a forgatásról szóló hírek is erősítik. Zeitlin függetlenként, minimális pénzből forgatott, a casting esetében nem a színészi, hanem az élettapasztalatot jelölte meg előnyként. A lelkes helyiekkel megerősített stáb maga építette a díszleteket, Wink szerepét a színészi karrierben egyáltalán nem gondolkodó Dwight Henry kapta, aki pékként keresi kenyerét, a Katrina mellett átélte a Betsy hurrikán pusztítását is. Az igazi attrakció, a film szíve-lelke azonban a forgatás kezdetekor öt éves Quvenzhané Wallis, alakítását nem túlzás minden idők legjobb gyerekszínészi produkciójának nevezni.
Nehéz elhinni, hogy Wallis nem improvizált, hanem forgatókönyvet követett, márpedig a film minden lezsersége ellenére rengeteg előzetes tervezés eredménye, s még csak nem is eredeti forgatókönyv kategóriában nevezik fesztiválokra. A már most Herzoghoz vagy Malickhez hasonlítható, markáns szerzőnek tűnő Zeitlin nagyot fejlődött rövidfilmjei óta. Nem csak íróként és rendezőként, de zeneszerzőként is jegyzi a filmet, a témához tökéletesen illő cajun népzenét használ a rövidfilmjeiből már ismerős motívumok mellé. Vitatható, szolgál-e számunkra bármiféle tanulsággal ez a neobarbár tündérmese (Pasolini utálná), ugyanakkor eszképista örömmozinak páratlan. Profi módon kivitelezett időutazás saját gyermekkorunkba, vagy akár egyenesen az emberiség hajnalára. A messzi dél vadjai afféle „így jöttem”-elsőfilm Zeitlintől, olyan történet, amit csak ő tudott elmondani.
