Az Elly története olyan film, amelynek ugyan van egy címadó szereplője, de a benne lejátszódó események során többet tudunk meg az összes többi szereplőről, a társadalomról, amelyből származnak, illetve az életről alkotott felfogásaikról – és arról, hogy egy eltűnt nő nyomát hogyan mossa el a víz.
Egy néhány családból álló baráti kör kellemes hétvégi kirándulásra indul a tengerpartra és magukkal viszik a gyerekek óvónőjét, Ellyt, abban a reményben, hogy össze tudják hozni a Németországból Iránba csak rövid időre hazalátogató Ahmaddal. Jól telik az idő. Játszanak, táncolnak, viccelődnek egészen addig, amíg az egyik gyerek majdnem vízbe fullad és ezzal ugyanakkor eltűnik a meghívottjuk is.
Ekkor indul a keresés – innen vált a film hangneme, a szórakoztató ugratások és viccek helyét átveszi az aggodalom, a nyugtalanság, a nyomkeresés. Hivatalosan átveszi az ügyet a rendőrség is, de a hatóságok nem tudnak túl sokat segíteni, mert hamarosan kiderül, hogy a baráti körből senki sem tudja a fiatal nő hivatalos nevét – még Sepideh, az anyuka sem, akinek a gyerekeivel Elly foglalkozik. Márpedig a név az első elem, amivel hagyományosan beazonosítják az embereket, de még az összes élőlényt is általában, még a Bibiliában is ezzel kezdi Ádám és Éva: nevet ad az állatoknak és a növényeknek. Az Elly azonban csak becenév, és amint az a jegyzőkönyvet összeállító rendőr kérdéseiből kiderül, legalább 5 női névnek lehet a becézett formája, tehát az egyik legáltalánosabb becenév az adott környezetben.
A néző számára is feszült a helyzet: az egyedüli dolog, amit „biztosan” tudott a „főszereplőről” (mivelhogy alig jelenik meg a filmben, nehéz tényleg főszereplőként értelmezni), hogy ő a címadó. Ennek megfelelően a nézői elvárás az, hogy megismerjük és megszeressük azt a szép és csendes lányt, akihez ezt a nevet társítottuk és megfigyeljük a kijelölt cél (Ahmad és Elly összeboronálása) beteljesülését, közben lehetőleg jól szórakozni a barátok tréfáin, akik többek között a falubelieket is megviccelik és elhitetik velük, hogy fiatal házasokat hoztak magukkal. A nevetős szórakozás nyomát is elmossa ez a bizonytalanság, azonban ettől nem lankad a figyelem, sőt, a legfontosabb feszültségforrássá válik: a lánnyal kapcsolatos kérdések ugyanis mind biztos válasz nélkül maradnak.
Tehetetlenségérzés tölti el a szereplőket: nem tudják, kit vittek magukkal, nem tudják, hova lett és még azt a lehetőséget se tudják kizárni, hogy Elly esetleg hazament, mert megbántódott egy vaskosabb tréfa eredményeként. Itt kiderül, hogy a vendéget úgy hívták meg és úgy szemelték ki Ahmad leendő feleségének, hogy a természetéről sem tudnak semmit. Tehát a szereplő már két szempontból is azonosíthatatlan. Az utolsó felderítésre váró „azonosítási terület” ebben a sorban a társadalmi szerep, amit a lány betölt, ami sokban múlik azon, hogy van-e testvére; asszony-e vagy leány; tiszteletre méltó életet él-e?
És furcsa mód pontosan a személytelen, közmegegyezésen alapuló társadalmi kötelékek maradnak meg egyedüli érvényes értelmezés gyanánt, mert tudomást szerzünk egy feltételes vőlegényről; legalábbis adott ponton megjelenik egy fiatal férfi, aki azt állítja magáról, hogy ő a vőlegény.
Nehéz bármit is elhinni ennyi bizonytalanság után, különösen, hogy a vízpartra kisodródott testről a néző sem tudja biztosan megállapítani, hogy az Ellynek nevezett fiatal nőről van-e szó? Ugyanannyit tudunk meg róla, mint a szereplők: láttuk.
