Sok-sok év után végre a németek is megcsinálták a saját filmjüket a legendás szökésről, mert hát amikor két család egy színes-szagos hőlégballonnal készül kirepülni az NDK-ból a Stasi emberei fölött, azért az filmért kiált.
Kiáltott már 1982-ben is, amikor a Disney meglátta a fantáziát a két család igaz történetében, akik nagy titokban hőlégballonokat tákoltak, mert csak egy ilyen nonszensz ötletben látták a kiutat a kelet-német reménytelenségből. Az 1979-ben történt csodás szökés azonnal megragadta Disney-ék fantáziáját, és 1982-re kész is lett az Éjszakai átkelés (Night Crossing), amelyben John Hurt játszotta az egyik főszerepet. A szökést végrehajtó két család, Strelzykék és a Wetzelék elmondása szerint elégedetlen voltak az alkotással, hisz már megint az amerikaiak csináltak hollywodi filmet arról, amiről a legtöbb amerikai nézőnek fogalma sincs. Éppen ezért fogadta mindkét család nagy örömmel, mikor egy német rendező, Michael Herbig kezdett élénken érdeklődni a hőlégballon iránt. Herbig Németországban komoly névnek számít, bár leginkább a paródia műfajában van otthon: leghíresebb alkotását mind ismerjük, ez a Manitu bocskora (Der Schuh des Manitu), amely a látogatók számát tekintve minden idők legsikeresebb hazai filmje volt Németországban. Fekete autókból előbukkanó indiánokra és Stasi-karikatúrára azonban senki ne számítson, ehhez a témához Herbig természetesen a legnagyobb tisztelettel és komolysággal nyúlt, inkább thrillerelemekkel tűzdelt drámaként interpretálta a történetet.
Herbig számára ez igazi szerelemprojekt volt: olyan filmet akart csinálni a csodás szökésről, amelyre maguk a valódi szereplők is rábólintanak. Ennek érdekében már a kezdetektől szorosan összedolgozott a Strelzyk és a Wetzel családdal, akik maximálisan meg voltak elégedve a végeredménnyel: végre egy német csinált filmet a nagy német szökésről. Herbig a forgatókönyv megírásához még a Stasi aktáiban is elmerült: 2000 oldalnyi jelentést bogarászott át az esetről.
A szökés történetét pedig mintha tényleg egy ügyeskezű, némi romantikus fantáziával megáldott forgatókönyvíró írta volna: a Pößneck nevű türingiai kisvárosban két családnak lesz olyannyira elege az elnyomásból, hogy végső elkeseredésükben a szökésen gondolkoznak. A dolog reménytelenségét jól mutatja, hogy egyetlen kiutat látnak, azt pedig az ég irányába, így különféle magazinok által inspirálva nekilátnak a titkos hőlégballon-varrásnak és a szökés aprólékos megtervezésének.
Míg a valóságban három hőlégbalon is készült, a film ebből kettőt mutat be. Ennyi áldozat a valósághűség oltárán igazán belefért, hisz a két ballon jól foglalja keretbe a történetet: mikor az elsővel felszállnak, még senki sem sejti mire készülnek, azonban miután a sikertelen repülést követően a Stasi emberei megtalálják a nem épp feltűnésmentes bűnjelet a hőlégballon képében, azonnal elindul a hajsza. A két családnak villámgyorsan kell cselekednie, hogy még azelőtt dobbanthassanak, hogy kopogtatnának náluk a kabátos úriemberek.
Ahogy közeledünk a nagy szökéshez, úgy gyorsulnak fel az események, és lesz mind a narratíva, mint a vágás terén egyre thrilleresebb a film. Ezzel olyan feszültség keletkezik a vásznon, hogy hiába tudjuk jól, mi lesz a vége, mégis lehet izgulni főhőseink szabadságáért. Mindemellé remek apró gesztusokkal mutatja be, hogyan nyomta rá a bélyegét az elnyomás egy kisváros mindennapjaira: hogyan lesz egy teljesen ártatlan kérdésből az óvodában vagy egy gyanúsabb bevásárlásból komplett családok életét eldöntő mozzanat.
Ettől függetlenül nem valószínű, hogy megfosztja a Manitu bocskorát a hazai nézettségi listákon: az égvilágon semmi formabontó nincsen benne, tisztességesen mondja fel a leckét és ágyazza be jó érzékkel a megtörtént esetet egy izgalmas keretbe. Emellett a színészek és játéka is átlagos, a Stasi emberei kicsit egysíkúak, és van benne néhány furcsán üresnek ható szál is.
A hőlégballon tipikusan az a film, amelyre szívesen visznek el lelkes történelemtanárok egész osztályokat moziba, mert óvatos, mégis izgalmas darab: apró gesztusokban és hangulatában jeleníti meg az akkori Kelet-Németországot, mégsem gázol bele térdig a rendszer boncolgatásába. Míg a lényeg egyértelműen azon az akción van, hogyan kivitelezik a lehetetlennek tűnő szökést, mégsem csak holmi díszlet a kor, hanem a körülmények valódi mozgatórugója. Nem nehéz történelmi film, hanem egy izgalmas, mégis korrekt alkotás, amely nem váltja meg és nem is akarja megváltani a világot, ebben a műfajban pedig ilyet nehéz találni.
