Dávid Ádám

Dávid Ádám

Dávid Ádámnak Zoltán 1985-ben született Budapesten. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának kommunikáció-német szakos hallgatója. A Pázmány Campus című egyetemi lapban megszűnéséig számos filmkritikája és egyéb írása jelent meg. A Filmtett folyóirat Kortárs art rovatába a 2007. áprilisi szám óta rendszeresen cikkezik külföldi filmekről. Emellett publikál a Csodaceruza című gyermekirodalmi folyóiratban, a Bárka folyóiratban, az Irodalmi Jelenben és egy német nyelvű interjúja is megjelent a Pester Lloyd című napilapnál. 2007. májusában kétnapos médiaelméleti konferencián vett részt Kolozsvárott, ahol húszperces előadást tartott Illatmontázs. Intermedialitás és "interszenzualitás" Patrick Süskind és Tom Tykwer Parfümjében címmel. Az előadás alapjául szolgáló tanulmány még 2008. folyamán meg fog jelenni angol nyelven.

Írásai a Filmtetten (28)

Hol az a spiritusz? – Frank Miller: The Spirit / A sikító város

2009. április 6.

Hollywood még az aranyból is tud szart csinálni. A Sin City például igazi színaranyként ragyogott ki a képregény-adaptációk bizsuutánzatai közül. Igaz, hófehér vérben és citromságra gennyben tocsogott, de eredeti volt, vizuálisan és történetmesélésben egyaránt. Miller mester el is kezdte az aranyhatású műanyag blöffutángyártást, de tákolmányából sajnálatos módon kifelejtette a spirituszt.

Rossz nevetés – Gárdos Péter: Tréfa

2009. február 6.

Gárdos nagyon ért a gyerekekhez. Szinte minden filmjébe jut is néhány belőlük a Szamárköhögéstől a A porcelánbabán és Az igazi Mikuláson át az idei szemlén bemutatott Tréfáig. A gondosan kiválogatott és – ahogy a rendező fogalmazott – „ezer százalékig autentikus” gyerekszereplők önmagukban elviszik a balhét.

A Pinprick-kód – Daniel Young: Pinprick / Szobafogság

2009. január 31.

Főhősnőnk épp azon ügyködik, hogy nővé váljon, s ilyenkor jól szokott jönni az apa iránti olthatatlan vonzódás. Apa azonban nincs, szekrény viszont van. A Pinprick-kód feltöréséhez nem szükséges sem Da Vinci lángelméje, sem a 23-as, vagy épp az 1-es szám. Megfejtése során a négyjegyű PIN-kódból indulunk ki, a négyesből, amely átfonja titokzatos(kodó) történetünket.

Százarcú Szilveszter – Szász Csongor: Matuska

2009. január 28.

Szász Csongor, az ifjú délvidéki származású dokumentumfilmes Matuska Szilveszter ellentmondásos alakját megidézve áttételesen szülőföldjének közösségéről tudósít. Arról a ragaszkodásról, ami a „biatorbágyi rémhez” fűzi a megszólaltatottakat, a regényírótól a csantavéri öregekig.

Egy utálatos elme – Vicente Amorim: Good

2009. január 7.

Vicente Amorim feladata első ránézésre pofonegyszerűnek tűnhet, de valójában számtalan buktatót rejt. És hogy mi lesz az eredménye annak, ha egy brazil rendező két amerikai sztárral és brit színészekkel Budapesten és a Balaton partján forgat filmet az 1930-as évek Berlinjéről? Sajnos nem sok jó. No Good…

Szín city – Risto Topaloski, D. Jud Jones: Film Noir

2008. november 19.

Csak azért a viszonylag olcsó animáció mellett dönteni, mert a színészek túl magas gázsit követeltek maguknak, már önmagában elég kínos. Ha pedig még a címmel is azt súlykoljuk, hogy zsánerjelmezbe bújunk, de még a szándékát sem lehet fölfedezni a műfaj megújításának, akkor már össze is állt a Film Noir teljesen félresikerült, kaotikus koncepciója.

Beugratós válasz – Nic Balthazar: BenX

2008. október 8.

„Van egy előnye, ha magadat ölöd meg. Nem kell sokáig keresni, ki legyen az áldozat.” – akinek ilyen elmésségek járnak a fejében, nem lehet egészen buggyant. Az autista Bent mégis az egész osztály szívatja, ezért BenX álnéven a virtuális valóságban lel otthonra és szerelmetes úrhölgyre. Amikor a két világ kezd végzetesen összegabalyodni, Ben váratlan válaszával mindenkit beugrat: szülőket, haverokat, ellenségeket, de elsősorban a nézőt.

Á-lomtalanítás – Andrew Stanton: WALL-E

2008. augusztus 14.

Klasszikus született. WALL-E színrelépése a számítógépes animáció és egyben a Pixar gyerekkorának végérvényes lezárulását jelenti, s a virtuális valóság új dimenzióit nyitja meg, melyben mesés stilizáció és élőszereplős (ál)dokumentumfelvételek alkotnak termékeny szintézist. A kis robot heroikus lomtalanítása és a film mulatságos, ám kiábrándító emberképe egyúttal leplezetlen leszámolás az amerikai álommal is.

Dávid Ádám

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins