Wolfgang Becker: Good bye, Lenin! Wolfgang Becker: Good bye, Lenin!

Közelkép a Fal tövéből

Wolfgang Becker: Good bye, Lenin!

ÉRTÉKELD A FILMET!
Good bye, Lenin!
Wolfgang Becker
2003

A Filmtett szerint: 8 10 1

8

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

A Jammerossie (nyafogkeleti) és a Besserwessie (bezzegnyugati) közötti nézet- és életmódbeli különbségekben, ebben a sajátosan német szkizofrén tudatban gyökerezik az, hogy Beckernek 13 évvel az újraegyesülés után sikerült olyan filmet készítenie a Berlini Fal leomlásáról, ami fergeteges közönségsikert aratott, ugyanakkor rangos szakmai elismerést is tudott szerezni. A közönségsikerről csak annyit, hogy már az első hónapban megdöntötte a német filmek nézőszám-rekordját, ami eddig Michael „Bully” Herbig 2001-es rendezését, a Manitu bocskorát illette. A 2003-as Berlinálén a legjobb európai filmnek odaítélt Kék Angyalt kapta, a Német Film Fesztiválján pedig nem kevesebb, mint nyolc díjjal jutalmazták humorát és kivételesen komoly (egy pillanatig sem komolykodó) kérdésfelvetését.

A Good bye, Lenin! úgy tudja a német társadalomnak ezt a megosztottságát filmre vinni, hogy az egész történet skizofrén alaphelyzetre épül. Christiane Kerner (Katrin Sass), egy meggyőződéses tanárelvtársnő, aki ereje szerint belülről egyengeti a szocializmus útját, 1990-ben kómába esik, és mire felébred, Kelet- és Nyugat-Németország együtt nyerik meg a foci világbajnokságot, a Coca-Cola tömbházméretű reklámokkal díszíti Kelet-Berlint, ahol a lakók többsége kidobta már évtizedes bútorait, és átrendezés közben felszabadultan ölelik keblükre a kissé giccsesre designolt nyugati tárgyakat. Christiane azonban ebből mit sem tud, és nem is tudhat meg, mert amikor az orvos teljes nyugalmat rendel el meggyengült szívének, fia, Alex (Daniel Brühl, a legfrissebb német szupersztár) elhatározza, hogy legalább 79 négyzetméteres tömbházlakásukban feléleszti a későszocializmus bájos világát.

Wolfgang Becker: Good bye, Lenin!

Innen aztán a helyzeti komikum ezer poénja kínálja magát, hiszen egy kétszobás lakás mégsem létezhet a várostól függetlenül, első körben Alex számára komoly gondot okoz például az élelmiszerek beszerzése: legelőször talán a csomagolás változott meg, így a nézők óriási derültségére a kukából halássza ki az uborkás üveget, mindenféle puritán kivitelezésű zacskót meg konzervesdobozt tartogat nagy becsben, hiszen anyja elé csak abban kerülhet a mindennapi. Egyik szeretetteljes hazugságból a másikba menekül, és amikor anyja egyszer mégiscsak kilép az utcára és szembesül a nyugati áradással, nem marad más hátra, mint a történelmet meghamisítani. Barátjával híradókat forgatnak videóra, melyekben fokozatosan elmesélik, hogyan nyitotta meg Kelet-Németország a határokat és engedte be a nyugati polgárokat, akik annyira megcsömöröltek a nyugati kapitalizmus fertőjétől, hogy rohammal akarták bevenni a Falat. A szocializmus győzedelmeskedett a szerencsétlen, önmaga elől menekülő nyugati világ fölött Christiane számára, aki egy adott ponton be akar fogadni egy űzött sorsú nyugatit a kétszobás paradicsomba.

Wolfgang Becker: Good bye, Lenin!

A fényképezés érdekes módon követi a világ változását. Míg a hibernáló Kelet-Berlinben járunk, a kamera is inkább szocreál módon működik: fakóbb színek, lassúbb mozgás, hosszabb ráközelítések a jelenetekre. Persze csak annyira, hogy éppen érzékelhető legyen, hiszen ha Martin Kukula operatőr valóban átvette volna az 1980-as évek szocialista filmjeinek, tévéadásainak a technikáját, nem sokan maradnának a moziteremben vetítéskor. Az 1970-es évek filmes nyelve is beköszön néhány percre, amikor Alex gyerekkorára, a pionír-összejövetelekre, az űrhajósok iránti rajongásra emlékezik: sárgába csapó színek, ugráló kép, állandó, zizegő alapzaj. A politikai rendszerváltás így elsősorban az Alex mikrokörnyezetében előforduló látványvilág megváltozását jelenti, ezzel egyidőben a rövid, gyors vágások, a képi kavalkád veszik át az előbb nyugodtan elidőző kamera helyét, mindez hasonlóan változó ritmusú zenére keverve.

Wolfgang Becker: Good bye, Lenin!

Wolfgang Becker és a forgatókönyv társszerzője, Bernd Lichtenberg humorára jellemző például Christiane sajátos találkozása Leninnel, akinek gigászi bronzszobrát szállítják el, a derekára kötött sodronyon lóg alá az égből egy daruról, a határozottan előre, a határozott jövő felé mutató karja ezúttal össze-vissza himbálózik, és éppen Christianera bök. A kamera egy pillanatra a nő szemébe költözik, az óriási bronzkar, amint éppen rád mutat, egyáltalán nem nevetséges, inkább félelmetes, de ez csak egyetlen pillanatig tart, a néző máris tovább mulathat az égben imbolygó múlt látványán.

Wolfgang Becker: Good bye, Lenin!

Túlságosan egyszerű lenne azonban a történet, ha annyit állítana, hogy a keleti országokban nem egy olyan meggyőződéses szocialista élt, aki szívesebben látta volna az Alex-féle híradót, a nyugatiasodó világban jól elboldoguló közönség pedig a markába röhögne. A Good bye, Leninből fokozatosan derül ki, hogy itt is (ott is), mindig emberekről van szó, a maguk esendőségével és szeretetével – és itt szelídül a röhögés mosollyá. Hogy Christiane akkor lett meggyőződéses szocialista, amikor nem tudta férjét követni Nyugat-Berlinbe, aki azóta más családot alapított, hogy Alex a frissen meghódított szép új világot is feladná az anyja kedvéért, aki a maga során talán sejti is már a valóságot, de belemegy fia játékába, és nyugodtan hal meg, hogy vigaszt számára egyáltalán nem a politikai rendszer győzelme jelenti, hanem családja nagy-nagy erőfeszítése azért, hogy őt mindenáron megtartsa az életnek.

Wolfgang Becker: Good bye, Lenin!

Így leírva, a történetnek ezek a zöngéi talán édeskésnek hangzanak, ami a filmen azért nem üt át, mert szerencsére mindezt egy 21 éves fiú szemszögéből látjuk, aki, miközben belerohan a nyugatról érkező változatosságba, izgalomba, megrendez egy másik történelmet, könnyedén és magától értetődően. Becker ugyanilyen könnyedén játszik a keleti/nyugati sztereotípiákkal, a rendszerváltással egyszerre, egyik napról a másikra váltó sorsokkal. Filmje közelkép egy olyan kérdésről, amelyről eddig többnyire nagytávolik születtek, ezért a nevetés és a fájdalom is könnyebben átüt a mozivásznon.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?
Good bye, Lenin!

Good bye, Lenin!

Színes és fekete-fehér vígjáték, filmdráma, 121 perc, 2003

Rendező:
Szereplők: , , , , , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

8

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • A döntés

    Színes dokumentumfilm, 79 perc, 2022

    Rendező: Vízkelety Márton, Ugrin Julianna

  • A Fabelman család

    Színes életrajzi, filmdráma, 151 perc, 2022

    Rendező: Steven Spielberg

  • Vérapó

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 101 perc, 2022

    Rendező: Tommy Wirkola

  • Wednesday

    Színes fantasy, horror, vígjáték, 2021

    Rendező: Tim Burton, James Marshall, Gandja Monteiro

Szavazó

Melyik a kedvenc életrajzi filmed a közelmúltból?

Szavazó

Melyik a kedvenc életrajzi filmed a közelmúltból?

Friss film és sorozat

  • A döntés

    Színes dokumentumfilm, 79 perc, 2022

    Rendező: Vízkelety Márton, Ugrin Julianna

  • A Fabelman család

    Színes életrajzi, filmdráma, 151 perc, 2022

    Rendező: Steven Spielberg

  • Vérapó

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 101 perc, 2022

    Rendező: Tommy Wirkola

  • Wednesday

    Színes fantasy, horror, vígjáték, 2021

    Rendező: Tim Burton, James Marshall, Gandja Monteiro