A jégutak szó szerint jégből vannak: olyan útvonalak, amiket ritkán használnak, és akkor is muszájból, főleg marcona kaminosok, akik vállalják, hogy életük kockáztatásával is végigdübörögnek több tonnás teherautóikkal a néhánytíz centis vastagságú befagyott folyókon. Ez az egészsége megőrzése érdekében senkinek nem javallott, ahogyan a Jeges pokol című film megnézése sem.

A Netflix az utóbbi években rájött, hogy érdemesebb mennyiségi, mint minőségi gyártással foglalkoznia, ezért aztán szinte hetente adja ki a silányabbnál silányabb, de leginkább csak unalmas és középszerű alkotásokat a kezei közül, hiszen ez nem mozi: a rossz nézettség is nézettség, az elkattintó nézőnek nem kell visszaadni a mozijegy árát, ha nem tetszene neki az adott termék. Magyarországon és Romániában ettől függetlenül – vagy talán pont ezért – a mozikban lesz látható ez a film: a Jeges pokol csak azért nem középszerű, mert annyira rosszul sikerült, hogy az már egyenesen szórakoztató, a hőhullámban pedig valószínűleg szállítani fogja a nézettséget, mert legalább hűvösben, jeges tájakon játszódik, úgyhogy ha nézni nem is feltétlenül jó, de mindenképpen hűsítő élmény.

Valahol Kanadában járunk, az északi sarkkörhöz közel, ahol egy metánrobbanás történik egy gyémántbányában. Ahhoz, hogy a mélyben rekedt 26 munkást időben ki tudják szabadítani, soktonnás fúrókat kell óriási kamionokkal (vélhetőleg a főszponzor Kenworth márkájúakkal – ez legalábbis magyarázná a folyamatos és pofátlan product placement-et) célba szállítani, jégutakon keresztül. Az öngyilkos küldetésre csak a legjobb kamionsofőrök vállalkoznának, vagy legalábbis olyanok, akiknek nincs vesztenivalója, ilyen a Liam Neeson alakította Mike is, aki PTSD-zavaroktól szenvedő veterán testvérével csapódik egyik cégtől a másikig. Kiegészülve Goldenroddal (Laurence Fishburne) és Tantoo-val (Amber Midthunder), valamint a cég kiküldött emberével, Varnay-val (Benjamin Walker) három kamionban jégútnak indulnak, hogy megmentsék a bányászokat, de természetesen amilyen sima a jég, annyira nem lesz sima az útjuk.

Az alaptörténettel igazából semmi gond nincs – aki némi Armageddon-felhangokat vél felfedezni benne helyenként, az nem jár rossz nyomon, hiszen az 1998-as Michael Bay-eposz forgatókönyvét is a Jégutat író-rendező Jonathan Hensleigh-nek köszönhetjük, aki így maximum csak magát plagizálta. Még a szerkezettel vagy a fordulatokkal sem lenne probléma, bár az például csalódáskeltő, hogy gonoszokat muszáj volt beleszuszakolni egy olyan történetbe is, ahol a környezet és a természet bőven elég ellenlábasa tudott volna lenni hőseinknek.

Amivel viszont (egy ekkora költségvetésű produkciónál) meglepő módon komoly gondok akadnak, az a történet technikai megvalósítása. Az még hagyján, hogy a CGI egyenesen nevetséges a legtöbb esetben (egy képen például a felfröccsent vízcseppek nagyjából egy másodpercig „lefagynak” és állnak a levegőben, mert, úgy tűnik, az animátorok elfelejtették befejezni az effektet), de az operatőri munka egyenesen horribilis – egy jó félóráig nincs a filmben egyetlen közeli sem, mindent kistotálban látunk, egy snittben, ami lehetne stilisztikai döntés is, hogy mondjuk dokumentaristább jellege legyen a Jeges pokol képi világának, de egyrészt közelik még dokumentumfilmekben is vannak, másrészt itt az egész egyszerűen félelmetesen lustának érződik. Maguk a képek is rettenesen komponáltak, illetve megvilágítottak, a bányás jelenetekben nem lehet rendesen látni a szereplők arcát, de nem azért, mert nincs fény (ahogy az élethű lenne), hanem van, csak rosszul, rossz helyre vannak irányítva a lámpák. Ráadásul megszámlálhatalnul sokszor vannak a filmben tengelyugrások, ugyanolyan kivágások egymás után vágva, ezért bizonyos helyeken egyszerűen követhetetlen, hogy mi is történik éppen a szereplőkkel, hogy melyik kamionban járunk éppen, vagy hogy ki hová, kire néz éppen.

Teljesen tisztelendő, hogy Neeson még ebben a nyilvánvalóan elsietett és amatőr módon elkészített akció-valamiben is szimpatikusan játszik, helyenként kifejezetten szép színészi munkát láthatnuk az utóbbi években nyugdíjas akcióhőssé avanzsált Neesontól (ellentétben például Fishburne-nel, akin érezhető, hogy olyan gyorsan szeretne túl lenni ezen az egészen, ahogy csak lehet, és akiről egy percig nem lehet elhinni, hogy vezetett már életében kamiont), pedig ezzel szinte árt a filmnek, ami így éppen hogy elmarad az „annyira rossz, hogy már jó” szinttől. Mert amúgy az érthetetlen operatőri döntéseket, a szemet bántó CGI-t és a Film+ csatornához méltó történetvezetést egy idő idő után élvezni is lehet, ha éppen ilyen típusú szórakozásra vágyunk. Egy kicsit kár a sztoriért, amiben megvolt a lehetőség valami izgalmasra és feszültségkeltőre, de a dolog valahol elcsúszott félúton. Na de sebaj, lehet is tovább kattintani.