A 33. Magyar Filmszemle játékfilmjeiről I. A 33. Magyar Filmszemle játékfilmjeiről I.

A nagy mustra

A 33. Magyar Filmszemle játékfilmjeiről I.

30 játékfilm – az idei magyar filmszemle kínálata. Számos elsőfilmes és több hosszú hallgatás után jelentkező játékfilmes. Nagyformátumú történelmi tablók, a történelem mocskában vagy a hétköznapok apátiájában játszódó családtörténetek, a mítosz világát megelevenítő egészestés rajzfilm, jelenünkből kiragadott élet-szeletek, kitartott történetvezetésű életképek és jellemábrázolások.

Kellemes meglepetése az ezévi kínálatnak, hogy úgy tűnik, kinőttük a történelem-felmutatás kényszeres betegségét, azt a filmábrázolást, amiben múltunk zord fordulatai elterebélyesedtek a fikción, a jellemeken, az egyéni sorsokon. Végre történeteket mesélnek a filmek, hús-vér figurák élik életüket, konfliktusaikat a háttérként szolgáló korrajz-panelben, nem típusok illusztrálnak történelmi korokat. Talán végérvényesen önálló életre tudja engedni hőseit a magyar játékfilm, a túlságos politikai-társadalmi predesztináltság helyett a jellemábrázolás, a belső történetek árnyalataira is odafigyelve.

Privát történelmek

Fekete Ibolya főhősét bajtársai egyszerűen Chicónak (Kölyöknek) nevezik, de nem csupán azért, mert a kacskaringós spanyol nevet nehéz lenne megjegyezni. A sok keresztnév közül egyik sem tartozik igazán hozzá és ő egyikkel sem azonosul. A dokumentarista stíluselemeket mozgató film éppen ezt, a jelentő és jelentett viszonyát problematizálja. Ebben a filmben ugyanis senki és semmi sem az, akinek vagy aminek látszik: Chico nem egyszerűen dél-amerikai spanyol, hanem magyar zsidó és megrögzött balos apja által Közép-Kelet Európának ehhez a térségéhez és Izraelhez is kötődik, a lány az olasz hajóról argentin, a jeruzsálemi üzlet latino tulajdonosáról kiderül, hogy Chico gyerekkori barátja, a vörös csillag mögé rejtőző szerbek pedig vérmes jobboldaliságról tesznek tanúságot. A film maga is csak „második fokon” dokumentum: archív felvételeket közöl a Pinochet-féle puccsról, a Kádár-kori Magyarországról, a szerb-horvát háborúról és a hátramaradt romrengetegről, és Chico történetének a „rekonstrukcióját” forgatja az eredeti helyszínen. A főszereplő egyenesen a kamerának beszél (idegen akcentussal, de magyarul), narrációja azonban legtöbbször (ön)ironikusan értelmezi a következő, mozgóképes narrációt. Chico világpolgár, de nem a szó ma divatos, hanem az Internacionálé szövegének idealizált értelmében. A sors azonban arra szánta, hogy a kommunista rendszerek bukásának tanúja legyen: gyerekként Chilében, fiatal tudósítóként Kelet-Európában és érett férfiként mint önkéntes a horvát-szerb háborúban. E három mozzanat során a forradalom elve, ideológiai, militáns lendületét elveszítve, hitté szelídül: a társai halálának színhelyéhez visszatérő Chicót egy katolikus templom romjai közt, az oltár mellett látjuk utoljára. Egy dalt dúdolgat, amely, meglepő módon, nem hat giccsesnek ebben a kontextusban, ellenkezőleg: ez a film egyetlen része, amelyben a szöveg, az irónia elidegenítő hatása nélkül, összhangban van a képekkel és a szereplő érzéseivel.

Számos dokumentumfilm után Gulyás Gyula első nagyjátékfilmje a Király László novellája által ihletett Fény hull arcodra. Archaikus környezetben, lét és nemlét határmezsgyéjén játszódó történet az 1848-as szabadságharc bukása utáni káosz-hangulatban bolyongó, egymásra utalt emberpárról, akik bizarr rituálék közepette élő tanító házában húzzák meg magukat. A fiatal nő özvegy: őrnagy férjét megölte a csürhe, az egész film terét végigfosztogató, gyilkolászó, arctalan tömeg, kiknek áldozatait talán csak a szenvtelenül tárgyias, a játékmester mindentudó, kegyetlenséget és szerelmet egyként ismerő, történeten kívüli pozícióba helyezkedő tanító tartja számon. Előlük, a kiéhezett tömeg elől menekül meggyötörten az özvegy és a volt szárnysegéd, de valójában önmaguk és az önvád elől, a túlélők örök lelkiismeret furdalásának súlyával. Az, ahogyan az elbeszélés átemeli a történelmi kontextusban zajló sorsokat és konfliktusokat a szürreális álom, a fantázia világába, hogy a közös rituális megtisztulást, a már nemcsak kényszerből való, hanem felvállalt egymáshoz tartozást mindvégig ebben a félálom-világban érzékeljük, nagyformátumú vállalkozása egy elbeszélő filmnek. Elsősorban a látvány, a film biztos kamerával komponált képvilága – melyben óriási szerep jut Vivi Drăgan Vasile operatőr mesteri kamerakezelésének – az, ami az emberi érzékelés mélyrétegeit feltárni hivatott. A belső történések, a visszaemlékezés és álom, a félálomban való felismerések illetve a kúrián kívüli falusiak világa zökkenőmentesen szövődik egy történetté, a valóságtól következetesen elvonatkoztatott látványvilág és elbeszélésmód által.

Szembetűnők ellenben a színészvezetés döccenői – az olyan karizmatikus színházi színészek, mint Bíró József csak részletes instrukciókkal tudnának a filmkocka képkivágásában aurát teremteni –, a dokumentarizmus erős kísértései – a temető-jelenet túlzott valóságábrázolásra való törekvésével kilóg a film térábrázolásából –, de minden hibájával együtt szerethető film a Fény hull arcodra, méltányolandó szándék a játékfilmet visszavezetni a kisrealizmusból a szürrealizmus területeire.

A kaland a kulcsmotívuma Szabó Ildikó Chacho Rom című nagyívű cigány-történelmének, amely az 1848-as forradalom bukásától a cigány holocaustig öleli fel egy cigány család történetét. „Mágikus mese egy hercegről és a cigányokról, szerelemről és barátságról, zenéről és szabadságról, száz évről. Az életről.” A forradalom bukása után Józsi, a cigány honvéd megmenti egy Habsburg főherceg életét. Barátságuk féltékenységbe, örök férfiharagba csap át, mivel a herceg elszereti és teherbe ejti Józsi gyönyörű menyasszonyát. A gyereket, Sirmát Józsi neveli fel, ő lesz a majdani nagyanyja a hegedűvirtuóz kamaszfiúnak, Jokkának, aki a történet egyetlen túlélője. Az összeomló koncentrációs táborból menekül meg egy náci tiszt lányával. A marquezi történet egy többgenerációs család kusza rokoni, baráti és ellenséges kapcsolatait meséli el, a történelem viharaival, de leginkább saját misztikus történelmük előre elrendeltségeivel, jövendöléseivel sodródó cigányok és a körülöttük élő, letelepedett fehérek összefonódó sorsát. Akár egy meseszerű kalandfilmben a cselekményt előrelendítő fordulat váratlan, fantasztikus, nem feltétlenül racionális, maga az előre megkoreografált végzet.

Kár, hogy ennek kibontásában az elbeszélés nem lép túl azokon a megszokott szimbólumokon, amelyek a cigányság fél-nomád életét meseszerű klisé-humorral ábrázolják. Cigány típusokat, életmód-sémákat kapunk a számkivetettség mélyrétegi feltárása helyett, esztétikusan fényképezett szeretkezés-epizódokat a szerelem ábrázolása helyett, az irodalmi betétek pedig didaktikus mankói olyan jeleneteknek, amelyek megállnának a saját lábukon is. A tobzódó sémák bosszantóan elhiteltelenítenek egy olyan filmet, amelyben kevésen múlott, hogy nem maga a történet született meg, a privát sors, a történelem és a fantasztikum olyan aránya, amely hitelessé tehette volna, hanem egy történet a sok közül. A mese persze így is élvezhető, ármány, csalódás, szerelem helyenként felkavaró, helyenként andalító epizódjaival. „Mese egy népről, ki csak a mának él, nem törődik a holnappal, nem gyűjt vagyont, de élni tud. Legfőképpen túlélni.”

Jankovics Marcell egészestés rajzfilmje, az Ének a csodaszarvasról négy énekben regéli el honfoglalás előtti mítosz-történelmünket. Idén ezzel a filmmel nyitott a Filmszemle. Jankovics Marcell jellegzetes képlékeny, egymásba alakuló forma- és színvilágához ezúttal szintén animált régészeti tárgyak társulnak. A mítosz, a monda világa igazi animációra termett téma. A lineáris történetvezetésbe gördülékenyen illeszkedik a mítosz ciklikus időszerkezete: a csodaszarvas-monda és más állatősöktől származtatott eredetmondáink különböző variánsokban köszönnek vissza a történelemben való előrehaladással.

Még privátabbak

A család, az érzéki szerelem és egy boszorkányos, gyerekségében is asszonyos cigánylány kitartó ragaszkodása, odaadó szerelme, elvárt és meg nem adatott érzelmek között tipródik a Kísértések kamasz hőse, Marci. Vonzások és választások modern sztorija Kamondi Zoltán új játékfilmje. A nők, a szeretetükkel áldó és átkozó nők irányítják ezt a világot is. Esélyt adnak-e Marcinak megtalálnia saját érzelmeit, megválasztania saját helyét – szeretetük mennyire segíti ebben és mennyire béklyózza a fiút? A történetvezetés bravúrja, hogy Kamondi nem éri be ennek az allegóriának a puszta kibontásával, a többrétegű sztori minden részletére odafigyel: a cselekményvezetés fordulatos, epizódok szintjén is kimunkált, humorral és szerethető hősökkel teli. Csak annyira bizarr, hogy még átélhető legyen és csak annyira átélhető, hogy ne váljon komformmá, szokványossá. A kisrealista dokumentarizmust meseszerű történetvezetéssel ötvözi, s mivel mindkét forma elbeszélés-stratégiáival biztos kézzel bánik, a fantázia és a rögvalóság világa is hiteles marad, s e kettős hitelesség nem kioltja, hanem erősíti egymást. Így történhet, hogy kietlen szántóföldön a szemünk láttára adja el egy cigány család 10 éves lányát egy 18 éves fiúnak 3 láda hagymáért, s hogy ezt követően ők ketten éjjelenként a lány mágikus képességeit kihasználva fosztogatják kettesben a város bankautomatáit… A mímelt és az igaz szeretetnek is ára van, ez az ár, a szenvedély súlya a tétje – nem csak – Marci életének.

Több éves hallgatás után jelentkezett újra nagyjátékfilmmel Gárdos Péter. Az utolsó blues a bűn és bűnhődés, a bűnbeesés problémáit járja körül, az elemi bűnnek kikiáltott tabut, a házasságtörést relativizálja. András kettős életet él: az egyikben tisztes családapa és üzletember Budapesten, a másikban templomi ikonfestő Krakkóban, ahol ifjú szerelmével, a lengyel Beával él, feleségénél üzleti utakra hivatkozva. A konfliktus kibomlása az a nap, amelyben András Krakkóba indul, hogy ott feleségül vegye a terhes Beát, autójában viszont elromlik a fék. A céltalan, feltartozhatatlan robogásban András visszatekint életére, leszámol annak tisztázatlan epizódjaival, s csendesen kigördül a reális létből, kiutat nyer a döntés kényszerű szorításából, a két nő közül az áldozat kiválasztásának lehetetlen helyzetéből, így saját, kettős élete nélküle folytatódik…

Közönségfilmek

A reklámfilmezés jó iskolának bizonyult Herendi Gábor számára a magyar közönségfilm megrendezéséhez, a hollywoodi populáris stílus precíz történetvezetésének és magyarított helyzetek ötvözéséhez. A Valami Amerika Budapestbe oltott Hollywood feszesre szabott cselekménybonyolítással, tempós vágással, frenetikus poénokkal, látványosra koreografált klippekkel. Fő értéke e penzumszerű precizitáson túl a humor: a helyzetekből, jellemekből, csattanókból egyaránt táplálkozó poénok. Nem a magyar vígjátékra jellemző leporolt kabarétörténetet, hajuknál fogva előrángatott poénokat kapunk, hanem a hollywoodi történetvezetés sémáiba applikált életszerű jeleneteket, a típus-figurákon csöppnyit túllépő jellemvonásokat. Kísérletet arra, amit az a típusú amerikai szórakoztató film is prezentál, amely a meglévő elbeszélő sémákat nem rúgja fel teljesen, épp csak annyira lazít keretein, hogy a sztori újszerűnek hasson, egyszersmind emészthető is maradjon; kísérletet egy olyanfajta populáris filmre, amely azt nyújtja nézőinek, amit beígér: sem többet, sem kevesebbet.

Karády Katalin, a férfiszíveket rutinos pózokkal tipró, hideg és titokzatos díva életének Magyarországon játszódó szakaszát mutatja be Bacsó Péter Hamvadó cigarettavég című filmje. Talán a magyar filmtörténet legnagyobb sztárját övező mítosz felfejtését, magánéletének motivációit várnánk e filmtől, de a kétségtelenül bravúros színészi játék, a legtöbb jelenetet elvivő Nagy-Kálózy Eszter, Cserhalmi György és Rudolf Péter rutinos hármasfogata sem képes erre. Jelzésszerű, típus-figurákat felvonultató filmet látunk bonyolult jellemábrázolások helyett néhány jól sikerült jelenettel és dal-betéttel.

Koltay Róbert új filmjéről, a Csocsóról ugyanaz mondható el, ami főhőséről: könnyed, mókás és főképp jóban akar lenni mindenkivel, szakmabeliekkel és a laikusokkal egyaránt. De nem éri be ennyivel, szociálpszichológiai szempontokra is figyel: tudatosan apellál a déjá vu (a kommunizmust-látottak esete), a presque vu (a hasonló történeteket csak majdnem megélt, valamire azért halványan emlékező, '89 után beiskolázottak csoportja) és a jamais vu (az egészből kimaradt szerencsések, emigránsok és leszármazottaik tábora) pszichológiai mechanizmusaira. A filmnek kissé naiv, de a fenti szempontokat sikeresen összebékítő témája egy bizonyos, „átkosbeli” május elsejére való visszaemlékezés, amelyet a feltámadó erős szél sodor a néző elé, magával rántva az arra az emlékezetes napra való készülődés részletes történetét. Többé-kevésbé sikerült poénok, a „vörös” szimbólumrendszer és mítosz sztereotipizált formái sorjáznak előttünk: Csocsó bácsi (Koltay Róbert) a fürdőben az emigráns magyarok „Szeressük egymást gyerekek”-ét énekli és emiatt „kezelésre” küldik, de gyerekkori barátja, a nem túl meggyőződéses, de a helyzethez alkalmazkodó párttitkár (az emlékező férfi édesapja) kihozza onnan május elsejét szervezni; a tömbházélettől szenvedő, faluról importált nagypapa többször is megszökik, és ezáltal közvetett módon szabotálja a készülődést, ugyanis minden alkalommal Csocsó bácsinak kell utánamennie oldalcsónakos motorbiciklijével; egy átlagosnál virulensebb ávós tiszt Csocsó bácsira feni a fogát, és mindenben szabotázst szimatol, közben az orra elől szökteti meg bájos feleségét a helyi focicsapat szerelmes csatárja; a gyerekek komplex tornagyakorlattal készülnek, és közben hullanak, akár a legyek a felforrósodott acélsisak alatt. A május elsejei ünnepség átütő siker, csak a végét fújja el a szél, Csocsó bácsival együtt. Műfajilag nehéz lenne besorolni Koltay filmjét, ugyanis ez felváltva él a helyzetkomikum, a paródia (a korabeli dokumentumfilmeké) és a burleszk túlzó eszközeivel, mint amilyen például Csocsó bácsi elrepülése a léggömbköteggel. Az egyszerre túlzó és eufemizáló fordulat (ugyanis a felemelkedés előtt lövés dördül) egyfajta metaforája az egész filmnek, amelyet talán túlságosan is megszépített az idő és az emlékezet.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Kapcsolódó filmek

  • Chico

    Színes filmdráma, háborús, 112 perc, 2000

    Rendező: Fekete Ibolya

  • Fény hull arcodra

    Színes filmdráma, 92 perc, 2002

    Rendező: Gulyás Gyula

  • Kísértések

    Színes és fekete-fehér filmdráma, romantikus, 85 perc, 2002

    Rendező: Kamondi Zoltán

  • Az utolsó blues

    Színes filmdráma, 96 perc, 2002

    Rendező: Gárdos Péter

  • Valami Amerika

    Színes kalandfilm, vígjáték, romantikus, 115 perc, 2002

    Rendező: Herendi Gábor

  • Hamvadó cigarettavég

    Színes filmdráma, romantikus, 122 perc, 2001

    Rendező: Bacsó Péter

Friss film és sorozat

  • Tőrbe ejtve: Az üveghagyma

    Színes bűnügyi, thriller, vígjáték, 139 perc, 2021

    Rendező: Rian Johnson

  • Guillermo del Toro: Pinokkió

    Színes animációs film, fantasy, musical, 117 perc, 2022

    Rendező: Guillermo del Toro, Mark Gustafson

  • Bardo

    Színes filmdráma, vígjáték, 159 perc, 2022

    Rendező: Alejandro González Iñárritu

  • M3GAN

    Színes horror, sci-fi, 102 perc, 2022

    Rendező: Gerard Johnstone

  • Babylon

    Színes filmdráma, vígjáték, 189 perc, 2022

    Rendező: Damien Chazelle

  • Az ember, akit Ottónak hívnak

    Színes filmdráma, vígjáték, 126 perc, 2022

    Rendező: Marc Forster

  • Taximetriști

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Bogdan Theodor Olteanu

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • Tőrbe ejtve: Az üveghagyma

    Színes bűnügyi, thriller, vígjáték, 139 perc, 2021

    Rendező: Rian Johnson

  • Guillermo del Toro: Pinokkió

    Színes animációs film, fantasy, musical, 117 perc, 2022

    Rendező: Guillermo del Toro, Mark Gustafson

  • Bardo

    Színes filmdráma, vígjáték, 159 perc, 2022

    Rendező: Alejandro González Iñárritu

  • M3GAN

    Színes horror, sci-fi, 102 perc, 2022

    Rendező: Gerard Johnstone

  • Babylon

    Színes filmdráma, vígjáték, 189 perc, 2022

    Rendező: Damien Chazelle

  • Az ember, akit Ottónak hívnak

    Színes filmdráma, vígjáték, 126 perc, 2022

    Rendező: Marc Forster

  • Taximetriști

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Bogdan Theodor Olteanu