“Az első négy (Vető János dalszövege)
A második hat
A harmadik egy pillanat csak”
Ugyan a háborús hírek háttérbe szorítják a napi események között pl. a tanárok tiltakozását és annak kiváltó okait, sőt, még a választások szokásos politikai csatározásai is kevésbé érdeklik a közvéleményt, ám nekem eszembe jutnak a BBS hetvenes évek elejétől kb. az évized végéig tartó korszakának dokumentumfilmjei, s benne az oktatás helyzetével foglalkozó alkotások. Az akkori vezetőség a KISZ (a kommunista párt ifjúsági szervezete) kezdeményezését elfogadva együttműködést indított az iskolai oktatás és a tanári pálya vizsgálatára, ennek keretében készült néhány elfogadható színvonalú és a mai viták szempontjából is tanulságos alkotás.
Ide sorolnám ezek közül is a két legkimelkedőbbet: az öt részből álló, Dárday István, Mihályffy László, Szalay Györgyi, Vitézi László és Wilt Pál együttműködésével készült Nevelésügyi sorozatot (1973-74), valamint Gulyás Gyula és Gulyás János szintén öt részből álló Kísérleti iskola című munkáját. Az előbbi egy vidéki pedagóguscsalád életét követi, amely a hagyományos oktatási rendszerbe illeszkedő elvek szerint próbál megfelelni az előírásoknak, az utóbbi pedig egy szintén vidéken működő, ám a központi tanrendtől eltérő nevelési elveket és gyakorlatot képviselő, a tanári kreativitásnak teret adó oktatás lehetőségeiről szól. A filmek 16 mm-es technikával készültek, azt követően az akkori forgalmazási szempontokra való tekintettel tervbe vett 35 mm-re történő felnagyítás csak a Nevelésügyi sorozat esetében valósult meg, a Kísérleti iskola személyiségi és oktatáspolitikai szempontok miatt tiltólistára került.
Érdemes lenne ezeket a filmeket streaming-formában elérhetővé tenni, mert a jelenlegi (ismét) központosított oktatási elképzelések és az akkoriak hasonlósága egy normális párbeszéd megindítását tehetnék lehetővé tanárok és a jelenlegi oktatáspolitikai koncepció mellett kardoskodó vezetők között. Talán érdemes lenne azon is eltűnődni, hogy a jövő érdekében nem kellene-e a múltba révedő, oktatási segédanyagnak szánt mozgóképes krónikák helyett, – mint amilyen pl. a Pozsonyi csata címet viselő rettenet – a jelen helyzetről filmeket, akár sorozatot indítani a köztelevízióban. Persze, ez hiú álomnak tűnik, de érdemesnek tartom megjegyezni, Japán gyors felemelkedése és világhatalommá válása (az informatika területén) az oktatási rendszer teljes reformjának volt köszönhető.
Ha már az álmodozásnál tartok, eszembe jutott Fellini Amarcord című filmje, amely szintén a hetvenes évek elején készült és amit először talán az olasz intézetben láttam, eredeti nyelven, keveset értve belőle. Lenyűgözött, és azt hiszem, nem telt el év azóta, hogy ne néztem volna meg újra és újra. A Mester fiatalkorából származó emlékeit felidézve készített varázslatos filmet, méltatására méltatlan vagyok. Életem legnagyobb filmes élménye volt, amikor Rómában egy filmes delegáció tagjaként találkozhattam és kezet foghattam vele és Marcello Mastroiannival, egy hosszú, estébe hajló közös ebéden. Másnap a Cineccitában is láthattam rendezés közben a La nave va (És a hajó megy) című filmje díszletei között figyelve, sőt, belecsempésztem magam rövid időre a nevét viselő rendezői székbe. Lám, egyszer legmerészebb álmaink is valóra válhatnak, biztatok mindenkit: ne adja fel! Bár manapság is mind a tizenkét szánhúzó kutyának három lába van és a kézifék is be van húzva, hogy felidézzem Örkény remekét.
Az említett időszakban készült filmekre alapozva jött létre a BBS keretein belül a Társadalmi forgalmazásnak nevezett kezdeményezés, egy katalógusban összegyűjtve és törzsállománynak nevezve a dokumentumfilmeket, amely később egyre bővülve animációs, népszerű tudományos filmeket is tartalmazott. A katalógus filmjeiből válogathattak a filmklubok, kulturális intézmények, és vetítésüket gyakran kísérték viták, beszélgetések. A televízióba ritkán jutott be közülük néhány már akkor is, a mai, köztelevíziónak csúfolt pártcsatornán pedig egyenesen lehetetlen mást látni és hallani, mint amit a központban jóváhagynak.
Az okatással kapcsolatos dokumentumfilmek elérhetőségével kapcsolatban merült fel bennem a kérdés, hogy vajon nem lenne érdemes a két éve indult FILMIO-n, a magyar streaming-honlapon létrehozni egy oktatási intézmények számára ingyenes felületet? A platform csak Magyarországról elérhető, néha egy akció keretében a határon túli magyar ajkú lakosság is nézheti a nagyobb városokban. Vajon felmérések készülnek, egyáltalán hányan nézik a magyar filmeket? – ezt is jó lenne tudni, mielőtt egy újabb álom szertefoszlik.
Addig is, sülyedjünk bele otthonos kuckó-fotelunkba, álmodozzunk egy békésebb világról, és nézzük meg az Amarcodot. Ha már igazi szétesni készül körülöttünk.
