A leghosszabb magyar film jelzőjével Tarr BélaSátántangója büszkélkedhet. De kevesen tudják, hogy Tarr a dobogó második (sokáig vezető) helyét elfoglaló, négy és fél órás Filmregénynek a rendezőasszisztense volt, míg állandó alkotótársa, Hranitzky Ágnes a vágója. De vajon mennyire nézhető a Filmregény? Mit adhat manapság a Budapesti Iskola improvizált, beszélő fejes doku-játékfilmje? Aki beleveti magát, nehéz filmet kap, de cserébe hitelesen átélheti a pangás éveinek (1964-1982) legkisebb rezdüléseit is. A Filmregény ugyanis igazi történelmi forrás, a ’70-es évek elbeszélése.
A néző anélkül jön ki a moziból, hogy megtudta volna, miről szól a film. Egy „nagy író" gondolatairól? Márai műveiről, illetve a főműnek is tartott Naplóról? Arról, mit kevesellt Márai kora magyar társadalmában – s mit tartott nagyra népe irodalmában? Vagy a hétköznapjairól? Emigrációról? Magányról? Idős férfi és idős nő viszonyáról? Szerelemről? Öregedésről? Halálról? Emlékezésről? Vagy arról, hogyan lehet napló-, ill. aforizmaszerű szövegekre filmet komponálni? Hogyan kell archív felvételeket színes, játékfilmes snittekkel elegyíteni? Netán arról, mennyi ideig lehet mutatni egy mézcseppet az asztalon?
