A Dumapárbaj kiváló szórakozás mindazoknak, akik szeretik a rendőrvicceket és a tapló humorú, fröccsszagú magyar vígjátékokat, amikben kedvükre nevethetnek azon, hogy valaki kövér.

Én mondjuk az ilyesmit nem tartom viccesnek, Sas Tamást meg a magyar film antikrisztusának tartom, így a Dumapárbaj volt az én Vietnamom, amiben Hadházi László a napalm. Láttam a borzalmakat. A film óta néha hideg verejtékben riadok fel az éjszaka közepén néhány jelenet emlékképétől sújtva – például amikor Eszenyi kifújja a csontból a velőt; ilyenkor rendszerint a tükör előtt zokogok alkoholmámorban, majd puszta kézzel töröm össze a tükröt. Bár már az előzetes is egy nagyon kínos filmet ígért, meg kell dicsérnem azokat, akik vágták, ugyanis a film még annál is sokkal rosszabb, mint amire a trailer alapján számítani lehetett. Utálom a reggeli napalm szagát.

Történetről nehéz beszélni, mivel a filmben hozzávetőlegesen tizenhárom és fél kibontatlan szál van hanyagul egymásra hányva. Van a szegény ember Fábry Sándorja, a Hadházi által játszott főszereplő, aki már teljesen kiégett, műsorában a közönség is annyira kényszeredetten nevet, hogy már konzervröhögést kell hozzá keverni. Ekkor a műsor producere megpróbálja meggyőzni, hogy ossza meg a műsort a Kiss Ádám által játszott ifjú titánnal, erre nem hajlandó, ezután történnek dolgok a következetesség és a logika legapróbb morzsája nélkül, míg eljutunk a fináléig, a címben jelölt dumapárbajig, aztán nyilván az történik, ami sejthető, hogy történni fog.

Eközben van egy szál egy ki nem fizetett szerelő bosszújával, a halálos beteg ügynökkel, van valami párkapcsolati gebasz az ifjú titán és a nője között, van egy teljes joggal elégedetlen feleség, egy haknizós rész, meg még tudja a jó ég, mi minden. Egy könnyed közönségfilmben a tüdőrák kicsit meredek téma, de az egész csak annyira van kibontva, hogy a főhős ügynöke cigizés közben mellékesen mondja, hogy amúgy rákos – a főhős meg nem veszi komolyan, vagy szimplán nem érdekli, majd az ügynök a fináléban összeesik és kórházba kerül. Ennyivel pedig el van intézve az egész. Ezek után talán nem meglepő, hogy a filmben korrekten megírt karakterek sincsenek. Ott van Hadházi, akinek a szerethető lúzernek kéne lennie, de a filmet valamiféle nagyon furcsa erkölcsi kódex jellemzi, mert részegen simán megcsalná az asszonyt az első adandó alkalommal, a nője a bulvárlapokból tudja meg, hogy hamarosan már a neje lesz, temetésen meg az elhunyt nagy seggén viccelődik, meg úgy alapvetően mindenkivel borzasztóan tapló, de elvileg mégis ő az, akit kedvelnünk meg sajnálnunk kéne. Kiss Ádám karakteréről meg kiderül, hogy tulajdonképpen Hadházi a példaképe, és miatta van egyáltalán a pályán, ennek ellenére persze simán hátbaszúrja és kitúrja a műsorából. Akinek ilyen rajongói vannak, azt mondjuk tényleg lehet sajnálni.

A legtöbb karaktert elintézik valamilyen szokással és külső jeggyel. A programigazgató mindig csak a nézettségi mutatóra gondol és folyton parfümözi magát, Jordán Adél minden jelenetben más színű vagy jellegű hülye parókát visel, Eszenyi karakterének mert Vigéc a neve (értitek, mert menedzser! höhö), nagy a segge és rengeteget, visszataszító módon zabál. Mert valamiért ezt valakik viccesnek gondolták. Szerencsétlen Gubik Ági meg szerepe szerint nem több a filmben, mint a főhős mutatós műtárgya, ami csak azért van, hogy megmutathassák nekünk meztelenül. De a történetvezetési hibáknál és a nulla karaktereknél még mindig vannak sokkal rosszabb dolgok a filmben, méghozzá a poénok.

Persze ez a probléma mélyebbre gyűrűzik, Magyarországon teljes félreértés uralkodik arról ugyanis, mi is az a stand up comedy. Ami a Showder Klubban zajlik, az inkább egy korszerűsített Sas-kabaré, nagyon messze van attól, amiről ez a műfaj angol nyelvterületeken szól. A magyar standuposnak nincs mondanivalója, nem világítja meg a hétköznapi életünket egy érdekes, humoros nézőpontból, nem mer nyíltan beszélni fontos témákról, csak kocsmasztorikat és anyósvicceket mesél, azokat is elripacskodva. Éppen ezért hülyeség volt már indulásból azt gondolni, hogy ezek az emberek köré fel lehet majd egy egész estés filmet építeni.

Pedig én egy picit reménykedtem, hogy végleg magunk mögött tudtuk már a Sas Tamással, Kabay Barnával, és Gyöngyössy Bencével fémjelzett magyar komédiák színvonalát a tárgyiasított nőkkel, a tapló főhőssel, az otrombán arcba tolt reklámokkal, a proli humorral, a ripacs szereplőkkel, a kritikán aluli forgatókönyvvel, meg a leglustább, brazil szappanoperákat idéző képi megoldásokkal, erre jön ez a Showder Klubos egotrip, ami egy csapásra rombolja majd le a magyar nézők magyar filmek iránti kedvét. Persze amennyiben valaki szerette a Szuperbojzt, és a népszerű magyar humoristákkal felvett OTP-reklámokból is megnézne egy másfél órásra duzzasztott verziót, akkor irány a mozi!