A 90-es évek derekától a mainstreambe behatoló és ott máig virágzó trendet elindító, az öncélú gusztustalanságot és az ordenáré humort fókuszba emelő korcs mozgókép-mutációk sorozattermelésének korában semmi meglepő sincs abban, ha egy hitvány hatásmechanizmussal és olcsó eszközökkel dolgozó mű siker, mégpedig nagy siker lesz. A multiplexekben az első sorokba tolakodott a pucér, kendőzetlen ízléstelenség: tünetértékű, hogy az olyan, a legnagyobb jóindulattal is minimum selejtesnek minősíthető mozik, mint amilyen a Bölcsek kövére 2., az Agyatlan apartman vagy a Hangyák a gatyában kasszasikerek lehettek.
Legújabban az eddig inkább színészekként ismert Wayans fivérek Scary Movie címen futott úgynevezett tinihorror-paródiája aratott a mozik pénztárainál, mint az alhasi humor reprezentáns darabja. Talányos, hogy miért. Az összesen egy-két elevenebb élcet elpöffentő, javarészt zaftos és alpári gegeket böffentő forgatókönyv több sebből vérzik: a Sikoly első részének alapjaira felhúzott harmatgyenge sztorival nem csupán az a gond, hogy minden rétegében trágárságtól szaglik, hanem az is, hogy nem karikíroz semmit.
A Scary Movie nem a horrorműfaj paneljeit veszi elő, s figurázza ki, hanem konkrét jeleneteket hajigál egymásra egy sor filmből, ám az alkotók még arra sem ügyeltek, hogy az egyes idézeteket legalább a zsánert reprezentáló darabokból válogassák össze: ekképpen kerülhettek egymás mellé a Tudom, mit tettél tavaly nyáron és a Közönséges bűnözők, a Hatodik érzék és a Sikoly, a Mátrix és az Blair Witch Project. Szörnyű, gyomorforgató, ocsmányságba fagyott kevercs, melyet extra adag tehetetlenségi nyomaték húz a talajszint alá. És mégis: a nem kevesebb mint hat (!) félanalfabéta forgatókönyvíró, néhány tehetségtelen sitcom-színész és az aktorként ugyan jól ismert, egyébként viszont rutintalan rendező közös munkája több száz millió dollárt hozott világszerte.
Az ok kézenfekvő: a Scary Movie egyszerre reflektál a 80-as évek szexuális utalások tömegével eljátszadozó műfajából, az úgynevezett sophomoric comedyből kisarjadt kortárs tinivígjátékokra (Amerikai pite, Road Trip – Cool túra, stb.), valamint a Wes Craven Sikolyával feltámadt tinihorror-nosztalgiára – nem pusztán arról van tehát szó, hogy a film egyszerűen ráhasal a divatos, az altáji humort megkülönböztetett figyelemben részesítő trend keltette hullámokra. Keenen Ivory Wayans két fronton támad egyszerre: a Scary Movie azért kaszálhatott, mert rafináltan integrálja napjaink két sikerműfaja, a tinivígjátékok és a tinihorrorok közhelyeit. A sophomoric comedyk hatását mutatja, hogy a “poénok” jó része a szexus körül forog, a tinihorrorokét, hogy a rendező a rémületkeltés legprimitívebb és milliószor látott válfajaival dolgozik. Hogy e két vonulat mennyire jól tud együtt létezni, arra kézenfekvőnek tetsző példa az opus emblematikus jelenete, melyben az egyik szereplő úgy leli vesztét, hogy a fülén behatolva átdöfnek az agyán egy méretes hímtagot (?!) a leleményes, és a művészi kifejezés maximális szabadságát valló alkotók.
Erről van szó: a multiplex-esztétika megkívánta ízlésvilággal bíró nézők előtt egyszerre félelmetesek és viccesek az efféle szekvenciák. A pubertáskoron túl viszont már kevésbé ütnek.
