Johnny Depp és Amber Heard tárgyalásainak dokumentumfilmjeiről: TikTok-esküdtszék, YouTube-szakértők, Twitter-bíróság Johnny Depp és Amber Heard tárgyalásainak dokumentumfilmjeiről: TikTok-esküdtszék, YouTube-szakértők, Twitter-bíróság

TikTok-esküdtszék, YouTube-szakértők, Twitter-bíróság

Johnny Depp és Amber Heard tárgyalásainak dokumentumfilmjeiről

„Ki mond igazat? Kiben bízhatunk?” – hangzanak a kérdések a Johnny Depp és Amber Heard peréről készült dokumentumsorozatokban. Egy év után sem fogunk ezekre válaszokat kapni, ehelyett a végletekig elemzett és parodizált tárgyalássorozat változatos perspektívákban válik a post-truth médiakorszak kiemelkedő példájává.

A Discovery+ még melegében ütötte a vasat, az események lejártával gyorsan össze is állította a saját, két-kétrészes sorozatait. Az első, 2021-ben gyártott minisorozat a Johnny vs Amber (író: Eliana Capitani) címet viseli, és az Egyesült Királyságban zajló, a The Sun nevű tabloid elleni rágalmazási pert boncolgatja, amit Johnny Depp azért indított, mert a bulvárlap feleségverőnek nevezte őt. A második 2022-ben készült, Johnny vs Amber – Az amerikai per (Johnny vs Amber: The U.S. Trial, r. Matthew Ramsden) címen futott, és ugyancsak egy rágalmazási per története. Ezúttal a színész a volt feleségét perelte egy Washington Postban közölt véleménycikk miatt, amelyben Heard önmagát családon belüli erőszak elszenvedőjének vallja. Bár a szövegben nem szerepel Depp neve, a férfi úgy döntött, jogilag tisztáznia kell magát (tekintve, hogy a cikk megjelenése után több munkáját is visszamondták). A Discovery+ HBO Maxon nézhető minisorozatai azonos felépítésűek: a két-két rész először Johnny történetét, aztán Amberét meséli el, szakemberek véleményével kiegészítve azt, amit a közönség – akár akarata ellenére is – megtudott a (közösségi) médiából.

Ha valaki tavaly nem elégelte volna meg ezt a témát, nyugodtan megteheti idén, hiszen a Netflix azzal a világmegváltó ötlettel rukkolt elő, hogy piacra dob egy Johnny-Amber tematikájú, háromrészes dokumentumfilm-sorozatot. A Depp kontra Heard (Depp v Heard, r. Emma Cooper) első húsz másodpercében megtudhatjuk, hogy a tárgyalás felvételeinek (átláthatóság érdekében) önkényes vágásával lehetővé tették, hogy az érdeklődők először láthassák az egykori pár beszámolóit „egymás mellett”. Bár ebből talán osztott képernyőre következtetnénk, igazából csak annyi történt, hogy gyors vágásokkal mutatnak be több lényeges momentumot – ilyen a két záróbeszéd megjelenítése, amikor nagyjából egy-egy mondat erejéig felváltva láthatjuk-hallhatjuk Camille Vasquezt a felperes képviseletében, valamint az alperes egyik ügyvédjét, Benjamin Rottenbornt.

Mindkét streamingszolgáltató a dokumentumfilmek hagyományaihoz ragaszkodva fekete alapon fehér betűkkel feliratozza az egykori sztárpár mérföldköveit ismerkedésüktől válásukig és azt követően. A Netflix ezenkívül – általában az illető történetszál szempontjából releváns helyszínre illesztett idősávon – jelzi az események kronológiáját, és utóbbi alkotás műfajhűségét nagyjából ennyivel le is tudhatjuk. Míg a Discovery+ szakértőket, az érintett felek képviselőit szólaltatja meg, az Emma Cooper által rendezett verzió másabb módszereket használ, inkább rajzol kor- és kórképet a jelen társadalomról és annak médiahasználati szokásairól. Rendezés és szerkesztés szempontjából a Depp kontra Heard alcíme lehetne akár Esettanulmány a közösségi médiás viselkedésformákról a bulvár tükrében is, anélkül, hogy a tartalmon, látványon, elbeszélésmódon vagy úgy általában bármin változtatnánk.

A Discovery+ filmjeiben hallhatjuk, hogy van, aki a „nép perének”, az „évszázad rágalmazási perének” mondja a Depp-Heard csatározást, ami elég merész kijelentés, tekintve, hogy a jelen század egyötödét fogyasztottuk el eddig. Pontosabb megfogalmazás volna, hogy ez a jogi hadakozás kőbe véste a média újonnani átalakulását: a civil újságírás népszerűbbé vált, kialakult a TikTok-esküdtszék, a YouTube tartalomgyártói jogi szakértőkké váltak, a Twitteren nyomdafestéket nem tűrő ítéletek születtek, a bulvárcirkusz emberi jogi kérdés lett, a rágalmazási per teljesen elbulvárosodott.

A közösségi média hatását a Johnny vs Amber – Az amerikai per csak indokolt esetekben használja, helyette a szakvéleményeket helyezi előtérbe. Depp esetében lényegesen kevesebb szerep jut a mémeknek, youtubereknek, az enyhén szólva gonosz tweeteknek, mint volt felesége esetében, ami valamilyen szinten hiányosságnak érződik. Ennek kifejtésére meg kell említenünk a tárgyalássorozat leglényegesebb elemét, az esküdtszéket. Az Egyesült Államokban bevett gyakorlat, hogy a bíró helyett az esküdtek mondanak ítéletet a vizsgált ügyekben. Ez történt a Virginiában zajló Depp-Heard jogvitánál is: a hét esküdtet a bíró arra kérte, ne informálódjanak semmilyen médiaterméken keresztül az ügyről, ne használják közösségimédia-felületeiket a hathétnyi pereskedés alatt. A dokumentumfilmekben megszólalók közül többen is kijelentették, hogy ez abszurd elvárás, és tudva azt, hogy a döntésre kiválasztott személyek estére hazamehettek a családjaikhoz, képtelenség, hogy semmilyen formában se értesüljenek a közvéleményről. Ennek fényében a Discovery-féle minisorozat első része (Johnny története / Johnny’s story) felületesen foglalkozik ezzel kérdéssel, közel sem eléggé hangsúlyozza, hogy milyen erős szimpatizáns-sereget szerzett Depp. Ezt vox populi-interjúkkal, a bíróság előtt várakozó rajongók megmutatásával és elenyésző mennyiségű internetes tartalom bemutatásával kárpótolták.

Az első részben (a minisorozat azon ígérete szerint, hogy a tárgyalást és a kulisszák mögötti folyamatokat is láthatjuk) sokszor találkozunk Camille Vasquez és Ben Chew ügyvédekkel, akik stratégiai megbeszéléseikre is beengedték a kamerákat: itt többek között Heard hiteltelenítését tervezték, és azt, hogy saját szavait használják a nő ellen. Ezzel szemben a doksi második részében (Amber története / Amber’s story) nem találkozunk az alperes képviseletével, mivel ők megtagadták részvételüket a filmben. Helyettük Lisa Bloom, egy diszkrimináció, visszaélés és erőszak áldozatait képviselő ügyvéd nyilatkozott Amber szemszögéből, a saját tapasztalataira támaszkodva. Az ő és más szakértők által rajzolt kép arra irányítja a figyelmet, hogy a jogi csatározás egyenlőtlen volt, Depp népszerűsége és vagyona ellehetetlenítette Heard helyzetét, amihez online meghurcolás is társult, temérdek álprofil gyűlöletkeltő akciójával. A Dicovery-féle minisorozatban Bloom beszél arról, hogy a tárgyalás helyszínének megválasztása (ami papíron azért lett Virginia, mert a Washington Post szerverei ott találhatók), a kamerák beengedése a tárgyalóterembe mind-mind Depp és ügyvédei akarata szerint történt. Ezzel voltaképp olyan jogi környezetbe helyezték a pereskedést, ahol a volt férj felé billenhet a mérleg nyelve.

Ez az információ – ahogy a legtöbb hasonlóan lényeges adat – a Netflix minisorozatában is elhangzik, viszont vannak különbségek nemcsak kivitelezés, de tartalom tekintetében is a két sorozat között. Sok házi felvétel, hangfájl, írott bizonyíték ismétlődik a két gyártó azonos témájú dokumentumfilmjeiben (mi több, a Discovery+ adásai sokszor önismétlőek is), de vannak olyan bizonyítékok, amelyek csak az egyik vagy másik streaming szolgáltató anyagaiban hallhatók. A Netflix például nem tartotta fontosnak megemlíteni Depp egyik ügyvédjét, Adam Waldmant, aki több online forrásnak azt nyilatkozta az egyik incidens kapcsán, hogy Johnny nem volt erőszakos Amberrel, mivel a volt feleség és az ő egyik barátnője megrendezték a bűntett helyszínét. Ugyanígy a Dicovery+ két részének egyikében sem szerzünk tudomást a mémmé híresült ágyas esetről, amely arról szól, hogy vajon Heard vagy a pár egyik közös kutyája piszkolt-e a férfi térfelére.

A Cooper-féle sorozatban a futamidőből következtetve megállapíthatjuk, hogy részletesebben merülhetünk el a vádpontok és bizonyítékok rengetegében. Míg a Dicovery+ epizódjai összesen másfél órát tesznek ki, addig a Netflix részei két és fél órás terjedelemben beszélnek az esetről, utóbbi viszont nem követi azt a sémát, miszerint mindkét érintett történetét lehetőség szerint a másik befolyása nélkül ismertessék meg a nézőkkel: itt egyben ömlik minden információ a közönségre, a közösségimédiás körítéssel együtt. A három számozott fejezet címe is utal arra, hogy az elhangzottak tényalapú kifejtése nem elsődleges szempont. Képileg ez főleg abban nyilvánul meg, hogy narráció helyett internetes felhasználók videói, szövegei próbálkoznak a kontextualizálással. Láthatjuk, ahogyan növekedik a videókon a nézettség, a kedvelések száma, és úgy láttatják, mintha a világon mindenki, mindenhol, minden élethelyzetben (fogmosás, séta, evés, pihenés közben) a Depp-Heard pert követné. A kamera előtti telefonok, laptopok és hasonlók képernyőjén viszont egyértelműen látszik (főleg a fénytörésen), hogy a felvételeket ügyesen centizve, utómunkával biggyesztették oda ahelyett, hogy valóban azokat nézték volna a statiszták – ami vizuális szemléltetés szempontjából érthető, ugyanakkor illúzióromboló.

Már az első Netflix-részben (Az igazság próbája / Truth on Trial) sem szakértők, értintettek reakcióit látjuk bizonyos kijelentésekre, történésekre, hanem TikTok- és YouTube-tartalomgyártók megnyilvánulásait. A második epizód Felrobban az internet (Breaking the Internet) címmel csak ráerősít az eddig használt jelenségre, a per minden pontját nézői, tartalomgyártói reakciókkal kiegészítve. Például azzal, hogy egy TikTok-videó készítője Amber vallomását a Holtodiglanhoz (Gone Girl) hasonlította, ami egyértelmű túlzás, és valószínűleg akaratlan sértés Gillian Flynnre, David Fincherre és Rosamund Pike-ra nézve egyaránt. A Felrobban az internetben többször szembesítenek azzal, hogy az online tartalomgyártók a hathetes eljárás alatt többmillió dolláros profitra tettek szert. A fogyasztói, rajongói reakciók drámai lezárása a harmadik részben (A köz ítélete / The Viral Verdict) teljesedik ki, amikor az addig mindenféle kütyün tárgyalást követők egyenesen a kamerába néznek, lerombolják a negyedik falat, ami szabad értelmezésünkben sajnálatkeltésként, szolidaritásként, de elítélő gesztusként is értelmezhető. A Netflix-féle zárlat annyiban túltesz a Discovery+ összeállításán, ahogy a persorozat utórengéseit is eléggé részletesen bemutatja.

Nem lehet a Johnny-Amber jogvitát a média hatása és befolyása nélkül értelmezni, ezért is lehet a két streamingszolgáltatót különböző médiaorgánumokhoz hasonlítani. A Discovery+ úgy viselkedett az eset kapcsán, mint egy patinás hírügynökség, amely azonnal lecsapott a témára, érvényesítve a hallgattassék meg a másik fél elvét, és ezt a kibogozhatatlan, zavaros ügyet a lehető legobjektívebben próbálta megközelíteni. A Netflix ezzel szemben olyan magatartást tanúsított, mintha bulvármagazin volna: a rég lerágott csontot eladás és nézettség érdekében ismét beemelte a közbeszédbe, kiaknázva egy jól profitáló botrány megmaradt lehetőségeit, témában tartva valamit, ami tulajdonképpen semmilyen pluszt nem ad az ember életéhez. Ennek tetejében a minisorozatuk összeállítása és végkicsengése olyan, mintha a Fekete Tükör (Black Mirror) és a Társadalmi dilemma (The Social Dilemma) szerelemgyereke lenne, indokolatlan glitch-effektekkel.

Nevezhetjük dokumentumfilmnek szappanoperás jellege ellenére a Depp kontra Heardöt is, hiszen nemcsak bemutatja a post-truth médiát , hanem szorgos igyekezettel bele is simul a jelenségbe. Megmutatja, hogy attól függ, mi az igazság, hogy kinek a szájából hangzik, a személyes érdekeltség érzete már fontosabb a gyakorlatias gondolkodásnál, a civil „újságírás” megállíthatatlan, a szakértelem mellékes, sőt, szubjektív (ez akkor élesedik ki leginkább, amikor a két, Heardöt vizsgáló pszichológus egymást folyamatosan váltó vágásban beszél teljesen eltérő megfigyeléseikről, diagnózisaikról). És amíg a szimpátia is faktor egy ítélet meghozatalában, kit érdekel, hogy mindkét fél hibás?

Bár mindkét minisorozat felveti a kérdést arról, hogy jelen esetben vajon melyik félnek hihetünk, ezt egyik sem szándékszik megválaszolni. Információkkal látják el nézőiket, és kezükbe helyezik az ítélethozatal lehetőségét. Ami a kettőt egymástól megkülönbözteti, az a szakmai eljárás és az előadásmód: míg az egyik releváns véleményeket sorakoztat fel, a másik gúnyos videókat vág be. Míg az egyik egy történetet két teljesen eltérő szempontból ismertet, a másik minden létező állásfoglalást egyszerre akar bemutatni. Míg az egyik emberi jogi kérdést kreál a bulvárból, a másik elbulvárosítja a rágalmazási pert, a családon belüli erőszakot, a cancel culture-t és egy olyan jelenséget, amely egyre irányíthatatlanabbá teszi a hiteles tájékoztatást.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik a kedvenc, rövidfilmből kirügyezett horrorfilmed?

Szavazó

Melyik a kedvenc, rövidfilmből kirügyezett horrorfilmed?

Friss film és sorozat