Utoljára novemberben jelentkeztünk hasonló sorozatajánlóval, akkor már megint épp bezárófélben voltak a mozik. Hátha most már ezzel a pár streaminges sorozattal kihúzzuk a következő nyitásig!
Rotten / Ételünk és életünk (2 évad, 6 rész) és Broken / Termékkorrupció (1 évad, 4 rész), Netflix
Ez a két, netflixes oknyomozó dokumentumfilm-minisorozat szinte követeli, hogy együtt írjunk róluk, és nem csak a két cím hasonló hangzása miatt. Mindkettő megpróbál felleltározni olyan, a hétköznapi életünkkel kapcsolatos témaköröket, amelyek a velejükig „rothadtak”: az etikát és az erkölcsöt parkolópályára téve áthálózzák őket az önző gazdasági érdekek, a korrupció, a csalás és olykor ennél súlyosabb bűncselekmények is. A Rotten – a maga 2018–2019-ben bemutatott két évadával és összesen 12 epizódjával – nemzetközi kitekintéssel ugyan, de főképp amerikai jellegzetességekre összpontosít (bár a kétes eredetű, sokféleképpen hackelt és olcsón árult méz mindenütt megkeseríti a helyi termelők életét, de nálunk pl. nem olyan divat rabok által hámozott, előcsomagolt és importált fokhagymacikkeket vásárolni, mint az Egyesült Államokban). A szintén 2019-ben bemutatott Broken – mindössze négy része – kimondottan globális jelenségeket leltároz fel, hiszen pl. bárki bárhol belefuthat az internetről vagy a sarki boltból vásárolt, olcsó rúzsba, amitől aztán összeragadnak az ajkai. A vérlázító történetek között van olyan is, ami még ennél is fájóbban, közelebbről érint: a romániai erdők kifosztása (a fatolvajok mellett tehetetlenül kuporogva törölgeti a szemét az aktivista, akit nemrég szinte megvertek az en-gros-ban lopott fa feldolgozásával foglalkozó gyár kapujában...).
Mindkét sorozatban érezhetően sok munka és energia van, rengeteg embert megszólaltatnak, számtalan oldalról, igen alaposan és igényesen járják körül a globalizálódott és egyre többet fogyasztó társadalom kiválasztott problémáit. Megadják a lehetőséget az ellenkező szempont megszólalására is (ld. az olcsó és instabil, emiatt több esetben kisgyerekek halálát okozó szekrények gyártója is mikrofon elé ülhet), és épp ennek köszönhetően igazi, sokszor gyomorforgatóan erős tényfeltáró riportfilmeket kapunk, amelyek képesek elgondolkodtatni és maradandó élményt nyújtani. Igen, lehetne folytatni újabb és újabb témákkal. Igen, didaktikus, erős oktató, nevelő szándékú mindkét széria, de nagy szükség van az ilyen jellegű érzékenyítésre. Környezetvédő lelkű nézőknek – és tegyük hozzá: a jövő környezetvédőinek és tudatos fogyasztóinak, pl. kamaszoknak – kötelező néznivaló. (bk)
Dix Pour Cent / Call My Agent / Hívd az ügynökömet!, 4 évad, 6 epizód, Netflix
Tíz százalék. Mindössze ennyit kap egy színész ügynöke minden egyes általa szerzett munka után, függetlenül attól, hogy mennyi apró kis hazugságba, kémfilmbe illő nyomozásba, ármánykodásba, vagy éppen őszinte beszélgetésbe is kerül neki az adott szerep megszerzése. A Dominique Besnehard volt tehetségügynök és Fanny Herrero forgatókönyvíró által megalkotott Call My Agent négy évada a francia filmszakma színészlegendái és auteurjei helyett ezekre az árnyékban megbújó ügynökökre fordítja a reflektorfényt. A sorozat egy ASK nevű ügynökség négy oszlopos tagja köré épül, akik az alapító hirtelen halála után próbálják megmenteni a céget, a művészettel átitatott nagybetűs biznisz oltárán pedig magánéletük is feláldozásra kerül. Míg az ASK megmentése a dramaturgiai mozgatórugó, a sorozat egy feszült tempójú, sallagmentes set tour, egy igazán szórakoztató betekintés az ügynökök és színészeik méltatlanul alulreprezentált viszonyaiba, és a sztárokat egyengető szakma fortélyaiba.
A négy évad részeinek mindegyike egy híres francia színész nevét viseli, és a vele való konfliktus köré épül az ügynökség többi afférja. A hitelesség és a forgatókönyvet átitató (ön)irónia fő eszköze, hogy ezek a színészek önmagukat alakítják: Jean Reno, Juliette Binoche, Charlotte Gainsburg és még sok hasonló kaliberű színész áll „meztelenül” a kamera elé, megmutatva érzékeny, allűrös vagy csak egyszerűen emberi voltát. De a sorozat igazi főszereplői, az ügynökök is megkapják a magukét, teljes embert kívánó munkájuk miatt a magánéletükben is számos konfliktussal kell szembenézniük. A Call My Agent nem túl biztató borítóképe ellenére is megér egy próbát, mert egy nagyon jól megírt, hiánypótoló dramedy, egy igazi „rejtett gyémánt” a Netflix kínálatlában, amiben minden benne van, amit a franciákban és a filmjeikben szeretünk. (ik)
Behind Her Eyes / Ne higgy a szemének!, egy évad, 6 epizód, Netflix
Mekkora a matematikai valószínűsége annak, hogy ha két ismeretlen – egy rokonszenves egyedülálló anyuka és egy jóvágású, kedves úriember – véletlenszerűen összefut egy bárban, és a jó hangulatú este végén kicsit közelebb is kerülnek egymáshoz, másnap kiderülhet róluk, hogy a férfi a nő új főnöke? Pedig a Ne higgy a szemének! főhősei pont így járnak: Louise (Simona Brown) a pszichiáter David (Tom Bateman) titkárnőjeként „ébred” a bohókás este után. És ez még semmi: a főnökével romantikus kalandba bocsátkozó hölgy véletlenül (?) megismerkedik a férfi feleségével, Adele-lel (Eve Hewson), sőt kifejezetten baráti viszony alakul ki a két nő között. Ráadásul ez a kétfajta, párhuzamosan futó viszony mindkét irányban egyre szorosabbá válik.
Klasszikus szerelmi háromszöggel indít tehát a Netflix sorozata, amelyből – ismerve az aktuális trendeket – akár valamiféle női szolidaritástörténet is kibontakozhatna a nőket gonoszul kihasználó domináns hím ellenében – csakhogy egyre sűrűsödnek a baljós módon elbizonytalanító elemek. A szeretőt rémálmok gyötrik, a feleséget szanatóriumi terápiás életszakaszának emlékei, és lassan egyértelművé válik, hogy ezzel a házassággal valami nincs rendben, mármint a szokványos házassági problémákon túl, a látszat csal, kísértenek a múlt súlyos titkai, és a párkapcsolati drámából egy sötét pszichológiai thrillerbe csöppenünk.
A Sarah Pinborough regényéből adaptált sorozat mesterien adagolja a feszültséget, a forgatókönyvre és az alkotók atmoszférateremtő képességére sem lehet panasz, a karakterek jól felépítettek és többdimenziósak, a színészi játék pedig ki is aknázza ezt az árnyaltságot (különösen Eve Hewson „őrült feleség”-figurája marad emlékezetes), minden adott, amit a műfaj kedvelői elvárhatnak – a kérdés csak az, melyik műfajról van szó tulajdonképpen. A sorozatnak nagyjából a közepétől kezdenek megjelenni olyan elemek, amelyek szétfeszíteni látszanak a lélektani thriller műfaji kereteit, de a végső fordulatra nem készíthet fel semmi – és valószínűleg ez, a mindent feje tetejére állító lezárás marad meg a legtöbb néző emlékezetében. Szó se róla, őrülten ötletes megoldásról van szó, de azáltal, hogy teljesen más dimenzióba helyezi át a történetet, megsemmisíti az egész konstrukciót, amely összeállhatott a néző fejében: kicsit olyanná válik, mint egy remek vicc, amelynek csak a csattanója jut eszünkbe. (pazs)
The Flight Attendant / A légikísérő, egy évad, 8 epizód, HBO
A hirtelen jött gigantikus sikerű, de pár éve véget ért Agymenők (The Big Bang Theory) után szétszéledt színészeknek csak idő kérdése volt, hogy immár sztár-státusszal a hónuk alatt új kihívásokat találjanak. A zsenis sorozat cserfes „szomszéd lány” szerepében díszelgő Kaley Cuoco producerként hamar megtalálta a minisorozattá adaptálható, azzal megegyező című regényt, s ezzel együtt színészként a címszerepet. Nagyjából a dekoratív, de folyamatosan egy üveg piát markolászó nő szerepét is továbbhozta ebbe a friss HBO-sorozatba, ám becsületére legyen mondva, tényleg megpróbált új, sötétebb dimenziókat keresni neki: a címbéli légikísérő laza erkölcsű életmódja szomorú, lassan kibontakozó háttérsztorit takar. Ám senki se számítson komor krimire: a gyorsan röpködő poénok és a vicces mellékszereplők legalább olyan fontosak itt, mint a főhős jellemfejlődése.
A régebb stewardessnek hívott munkakörű Cassie Bowden egy bangkoki repülőút során összejön egy utassal egyéjszakázni, csakhogy reggel a cudar másnaposság mellett az átvágott torkú pasast is az ágyában találja. Innentől kezdve – ahogy a „kis ember nagy összeesküvésben” műfaji sémájában lenni szokott – egy flúgos futam a sorozat, FBI-jal, bérgyilkosokkal, meg mindennel, amit bárki szeretne egy efféle sorozattól, köztük a legfontosabbal: a nyomozást a saját kezébe vevő főhőssel, ugyebár. Cuoco apai-anyait belefektet a szerepbe, de limitált színészi eszköztára miatt hamar ellopja előle a show-t a film egyik gonoszát alakító Michelle Gomez skót színésznő. Maga a sorozat pont olyan, mint a parányi műfaji háromszög (krimi-dráma-vígjáték), ahová belövi magát: se nem rossz, se nem jó, de legalább kicsit izgalmas és vicces. Annyira mindenképp jó volt, hogy az HBO berendeljen belőle egy, az évadzáróban be is lengetett második évadot, amiben – bekötött szemmel is meg tudom mondani – egy csetlő-botló légikísérő nemzetközi környezetben nyomoz különféle, őt meghaladni látszó bűntények után. Problémás lehet, mert a 8 részre rúgó cselekmény lezárásával egy csomó dramaturgiai elem (a főhős alkoholizmusa, a hallucinációkban megjelenő, nyomozást segítő halott pasas) nem lesz már az írók segítségére... (jbn)
