Lakatos Róbert: „Talpas az alteregóm ebben a filmben” Lakatos Róbert: „Talpas az alteregóm ebben a filmben”

„Talpas az alteregóm ebben a filmben”

Interjú Lakatos Róberttel, a Ki kutyája vagyok én? rendezőjével

ÉRTÉKELD A FILMET!
Ki kutyája vagyok én?
Lakatos Róbert
2022
Ki kutyája vagyok én?

Ki kutyája vagyok én?

Adatlap Filmadatlap Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint: 8 10 1

8

A látogatók szerint: 6.6

6.6

Szerinted?

0

A romániai és a magyarországi mozikban is vetítik Lakatos Róbert legújabb dokumentumfilmjét, a Ki kutyája vagyok én?-t. A kolozsvári rendezővel a film elkészüléséről és fogadtatásáról beszélgettünk.

Lakatos Róbert 14 év után a Bahrtalo! után ismét egész estés mozis alkotással jelentkezett: a Ki kutyája vagyok én? premisszája, hogy a család kedvencének, Talpas kuvasznak menyasszonyt kell keresni, mielőtt kiöregedik – ám a film a kutyatenyésztés tematikáján keresztül szatirikusan a román-magyar viszonyról, az erdélyiség, a nemzetiség kérdéséről is szól.

Már az első két-három percben egyértelművé válik a néző számára, hogy szatírát fog látni. Azt azonban nehezebb eldönteni, hogy mi volt számodra a kiindulópont. Tudtad, hogy nemzetpolitikai kérdéseket akarsz játékosan taglalni, vagy adott volt az a helyzet, hogy Talpasnak menyasszonyt kell keresni, és egyszer csak a két téma kezdett találkozni vagy összecsúszni?

Nemzetpolitikai filmet akartam csinálni, és a Talpas története meg a személyes történet sokkal később jött be, csak azért, hogy legyen egy személyes szál, amire fel lehet fűzni ezeket a problémákat. A kiindulópont az volt, hogy hallottam, egyesek megpróbálnak kitenyészteni egy erdélyi magyar kutyafajtát, a „gyimesi kalibakutyát”. Legalábbis én úgy értettem, hogy azt akarják. Pár évre rá kiderült, hogy letettek erről a szándékukról, mert úgy gondolják, hogy a fajtatenyésztés zsákutca abban a formában, ahogyan az a kiállításokra vitt kutyák esetében zajlik. Teljes mást értenek fajta alatt, ők nem küllem alapján határozzák meg a fajtát. De addigra én már elkezdtem kutatni, és megtudtam, hogy a nemzetközi szabályozások szerint lehetetlen, hogy egy fajta, amit magyar közegben, de Romániában tenyésztenek ki, magyarnak minősüljön. Itt éreztem párhuzamot azzal, hogy hogyan kezel bennünket, mint kisebbséget a nemzetközi jog.

Nemzetközi jog szempontjából mi románok vagyunk, mindegy, hogy kulturálisan hová tartozunk. Ezzel magam is folyamatosan szembesülök, amikor nemzeti besorolást készítenek a filmterveknek. Ezt vette át a magyar szabályozás is: rendező állampolgársága román, színész román, forgatási helyszín Romániában van – hát akkor ez román produkció. Ha felvették a magyar állampolgárságot, akkor is a helyszín miatt nagyon nagy százalékban minősül románnak a produkció. Ezt a saját bőrömön éreztem, ettől nagyon frusztrált voltam, úgyhogy a kérdést mindenképpen fel akartam vetni, és úgy gondoltam, hogy a kutyatenyésztésen keresztül ezt jól lehet tárgyalni. Ugyanakkor arra is gondoltam, hogy ez akár egy erdélyi társadalomkritika is lehet, hiszen nem csak a szabályozások miatt lehetetlen az elképzelés, hanem amiatt is, ahogyan az erdélyi magyarok viszonyulnak a saját pásztorkutyáikhoz. Abszolút logikátlan cselekedet, hogy a legjobb egyedeket kiherélik, ez a társadalmi kontraszelekció megfelelője. Tehát éreztem, hogy ebben van egy film, és a személyes szál, hogy a saját kutyámnak keresek menyasszonyt, csupán dramaturgiai okokból jött be, hogy ezt a sok részletet fel tudjam fűzni úgy, hogy hosszasabban nézhető legyen a film.

Akkor az ebtenyésztéssel kapcsolatos részeket hamarabb leforgattad?

Igen, erre a projektre volt egy előkészítési támogatásunk az európai Media Desktől, amelynek van egy Creative Europe programja, ahol lehet dokumentumfilm előkészítésre pályázni. Hiszen az elején – főleg az olyan dokumentumfilmek esetében, amelyek kalandnak számítanak, és minden ott zajlik a kamera előtt – csak prekoncepciód lehet. Szükséged van támogatásra, hogy utánanézz, hogy a feltevéseid igazak-e, és működnek-e filmben. Tehát volt egy előforgatás például Lokodi Csaba Zsolttal, ami bekerült a filmbe. Más anyagokat is felhasználtunk, és csak utána kezdtünk gondolkodni azon, hogy hogyan lehet ezt felfűzni.

Kép a Ki kutyája vagyok én? című filmből

Azt hiszem, nagyon fontos volt számodra, hogy a humor meghatározza a filmet. De az előforgatás során született részek nem feltétlenül viccesek. Hogy tudtad ezeket a nagy egészbe beágyazni úgy, hogy a komoly információk helyükre kerüljenek egy játékos, szatirikus filmben?

Én azért ezekben a részekben is kerestem a humort. Ez egy olyan humor, ami a helyzetek abszurditásából fakad: helyenként groteszk, helyenként viszont az én szerencsétlenségemen vigadunk. Azért vállaltam én a főszerepet ebben a filmben, mert nem akartam másokat kifigurázni. Tudtam, hogy az nagyon antipatikus lenne. Inkább én vagyok a fő bohóc a filmben. Mások azért komolyan veszik a kérdést, de mivel a néző tudja, hogy én nem, vagy hogy én provokálok, talán idézőjelbe tevődnek dolgok. Ha én egy olyan kontextust teremtek, amelyben ezt a komoly témát teljesen félreértelmezem, annak talán van egy humoros töltete. Groteszk humor, de humor az, amikor valaki egyet mond, és én boldogan mást gondolok. Játszok, de önmagamat játszom, nyilván eltúlozva a saját hülyeségeimet – de ez nem azt jelenti, hogy ami személyesen érint, az nem mozgat meg bennem érzelmeket. Egy ilyen pillanat, amikor a magyar kuvaszt, vagyis Talpast minősítgetik a szakemberek. De az is, amikor kiderül, hogy a kiskutyák nem a Talpas kölykei. Bár ha az ő kölykei lettek volna, nem tudom, hogy fejeztem volna be a filmet. Jót tett ez a tragikomédia a filmnek, de hát ez a szép a dokumentumfilm készítésében, hogy kaland is egyben.

Hogyan sikerült a szüleidet bevonnod? Nagyon jó partnereid, de kétlem, hogy arra kényszerítetted őket, hogy játsszanak veled. Ők önmagukat adják.

Őket különösebben nem befolyásolta a kamera jelenléte, mert az volt a fejükben, hogy majd úgyis kivágom. Maguktól nem is fogtak volna bele ebbe az egészbe. De látván, hogy én mennyire belelkesültem, és mennyire akarom a Talpas-utódot, végül ők is belelkesültek. Nekik jó lett volna egy akármilyen másik kutya is. Azelőtt volt menhelyről kutyánk, volt utcáról befogadott kutyánk, de hát ha a gyerek ezt akarja, akkor tegyünk meg mindent a gyerekért, ugye?

Kép a Ki kutyája vagyok én? című filmből

Én egy unokaváró magatartást is éreztem a szüleid részéről. Benne van az is?

Természetesen, ez a párhuzam benne van, hiszen Talpas az alteregóm ebben a filmben. De hát egy kicsit magukra vessenek, mert amikor abban a korban voltam, hogy házasodtam és gyereket vállaltam volna, ők mondták, hogy: Robi, először építsd ki a karrieredet, alapozd meg a jövődet. Hát addig alapoztam a jövőmet, hogy ide jutottam: még mindig nincs gyermekem. Ezt csináltuk Talpassal is: ráér, nem kell még kicsikutya – és kifutottunk az időből.

Miért ragaszkodtál ahhoz, hogy legyen egy bevezető pillanat, amikor közlöd velünk, hogy ez a film is manipulálni fog? Hiszen a film formája olyan, hogy hamar rájövünk: manipulálva leszünk. Nem bíztál a nézők értékítéletében?

A kezdésnek nem is annyira informatív értéke van, mint inkább stílusbeli és hangulati értéke. Az a fajta idétlenkedés, ami a tévében lefolyik, ahogyan az a tévékészülék kinéz, és ahogyan a környezet mutat, azt hiszem, egy stílust vezet be: gyakorlatilag megadja a hangot ahhoz, ami következni fog. Szinte teljesen mindegy, hogy mit mondok, az a fontos, hogy hogyan mondom, és mennyire blőd az elhangzó szöveg. Ezt látva később könnyebben elfogadom az ugatásokat, a buborékokat, mindent. Ez egyfajta stilizáció, ami bevezet a film világába.

Ugyanehhez az esendőséghez köthető az is, hogy az alkotási folyamat elemei is benne maradnak a filmben: bekerülnek a stábtagok, téged is látunk forgatás közbeni helyzetekben. Jelzed, hogy ez nem egy szép, tökéletesre csiszolt film, benne maradnak a hibák is?

Én nagyon szeretem a filmben hagyott hibákat. Egy részük itt tudatosan volt produkálva. Szerintem ettől lesz életszerű az egész. Nagy vágyam, hogy sikerüljön egy olyan filmet készítenem, ami csak hibákból áll.

Kép a Ki kutyája vagyok én? című filmből

Magadnak is kritikusa vagy ez alkalommal. Nehezebb-e kívülről rálátni a folyamatra, ha te is szereplő vagy, és például vágáskor nem mások esendőségeiről, hanem a magadéiról döntesz?

Könnyebb a saját hülyeségemet bevágni a filmbe, mert erkölcsileg ez nem problematikus. Nem zavar, ha az én idétlenkedésemen nevetnek a nézők. Erkölcsileg sokkal kérdésesebb másnak a hibáit beletenni, mert felelősséggel tartozunk a szereplőinkért, akik önmagukat adják. Tudjuk, hogy a vágás nagyon nagy manipuláció. Egy teljesen normális emberből olyan buta embert csinálsz a képernyőn, ha úgy vágod meg a szövegét, hogy ihaj-csuhaj! Nagy erkölcsi felelősség, hogy mást hogyan használsz egy szatírában. Saját magamra természetesen nem sértődöm meg.

Visszatérve a politikai kontextusra: használod az összes sztereotípiát, ami szembejön a sajtóban, a közösségi médiában. Ezt is „elrajzolod”, kutyák párbeszédévé alakítod, és buborékokban jelennek meg ezek a szlogenszerű mondatok. Mindenkinek beszólsz: a románnak, a magyarországi magyarnak is. Ezeknél a jeleneteknél politikailag korrekt voltál, nem?

Annak kell lenni. Ilyen esetben meg kell mutatni minden oldalnak a szélsőségességét, ezért erdélyi szélsőségesség is van benne. Ezeket az egyszerű, jól megfogalmazott szlogeneket muszáj volt valahogy kifiguráznom, mert nagyon veszélyesek. Még hogyha egyénileg senki nem mondaná ki a kamera előtt, de azért kórusban sokan üvöltik, falfirkákat látunk ezekkel a szövegekkel, és akár azt is mondhatjuk, hogy beépülnek a tudatalattiba, és hatnak. Ezeket tűzzel-vassal kell irtani ahhoz, hogy normálisan tudjunk viszonyulni embertársainkhoz, vagy a másik oldalhoz. Nagyon kell vigyázni az ilyen mondatokkal.

Kép a Ki kutyája vagyok én? című filmből

Te ezeket most egy szatírába helyezted, de ha a hétköznapi életben találkozol ilyen mondatokkal, dühítenek, fájnak?

Dühítenek, habár már csak az értelmileg alacsony társadalmi kategória használja őket, de sajnos, ezeknek a megfelelői előítéletek szintjén egy rakás értelmiségiben is jelen vannak, és azok talán még jobban dühítenek. Ezekből a megfigyelésekből született a film. Azt hiszem, hogy szükségünk van társadalomkritikára, és egy kis önkritika sem árt időnként.

Az első kolozsvári vetítés után kicsit meg voltál lepődve, hogy a közönség nem is nevetett olyan sokat. Ha levesszük róla a szatirikus hangvételt, a humort, azt is mondhatnánk, hogy egy erdélyi magyarnak ez egy szomorú film. Elég tragikusak a helyzetelemzései, a következtetései. A kérdései pedig arra vonatkoznak, hogy kik vagyunk mi, kiknek kellünk, melyek a skatulyák, amelyekbe begyömöszölnek, becsülnek vagy nem becsülnek bennünket. Lehet-e különbség a befogadásban aszerint, hogy a témában ki érintettebb?

Én remélem, hogy emiatt van az, hogy itt nem hahotáznak annyira az emberek, mint például Bukarestben. Egyébként a román nacionalizmus kritikáján Bukarestben sem hahotáztak olyan nagyon. Lehet, Erdélyben azért mosolyognak inkább keserűen, mert élő húsba vágnak ezek a problémák. De hát ezeket össze kell foglalni, beszélni kell róluk, tudatosítani kell, és úgy kell keresni a megoldást. Lehet hibáztatni az egész világot, hogy a mi romantikus jövőképünkhöz nem viszonyul pozitívan, vagy figyelembe sem veszi azt, de talán arra is szükség van, hogy álljunk meg, és próbáljuk újradefiniálni önmagunkat, az identitásunkat, és a szándékainkat.

Kép a Ki kutyája vagyok én? című filmből

Lelkileg ezt a filmet a 2004. december 5-i népszavazás ihlette. Akkor kellett rájönnünk arra, hogy a világ máshol tart, mint amiről a mi romantikus nemzetképünk szól. Nagyon nehéz elfogadni, hogy felnőttél egy értékrendben, és most hirtelen értékrendet kell váltanod. A valahová tartozás nagyon erősen belénk van kódolva. Az alapvető életösztön után talán ez a legerősebb ösztönünk, hogy valahová tartozni akarunk. Belenövünk egy kultúrába és egy értékrendbe, majd egyszer csak megtudjuk, hogy az az értékrend lehet, hogy hamis. Ez komoly probléma, és nem fogja senki megoldani helyettünk. Erre is próbálja felhívni a figyelmet a film. Három ideológiát próbálok ki benne, és mindegyikkel zsákutcába jutok: tovább kell keresni. Persze iróniával fejezem be, hogy újra kellene születnünk, újra kellene élnünk mindent, hátha akkor nem rontanánk el. Ilyesmikről szól ez a film.

Farkcsóválás Erdélyben – Lakatos Róbert: Ki kutyája vagyok én?

2022. november 6.

Átpolitizált az életünk. Beszüremlik már mindenhova. Ott van a nyilvánosságban, a magánéletben, a baráti kapcsolatokban, az online és hivatali térben. Nincs előle menekvés magyar nyelvterületen az emberfelnőttek számára. Vitázunk róla, hogy szinte ugatunk, csaholva dühöngünk, morgás, nyüszítés jár neki, vinnyogunk lealázva, testcsellel viszont átmenetileg győzni lehet, s vakkant a pofánk. Ritkán nevetünk rajta, holott az lenne értelemszerűen méltóságos: kétfarokkal, öblösen.

Olvasd tovább  

Akkor, 2004-ben ezt a romantikus értékrendet sajátodnak érezted, és pofoncsapásként értek a történések?

Igen, én akkor hittem a nemzeti egységben, és pofoncsapásként jött, hogy nincs. Utána nagyon sokan a regionalizmusba menekültek. Azt tanulmányozva pedig rá kellett jönnöm, hogy egyik központnak sem érdeke, hogy egy régió leváljon róla. Most kizárólag kulturális szempontokról gondolkodom, de hát gazdaságilag sem fest az ügy másként. A központnál van az erő, úgyhogy ez sem egy valós megoldás. Most már csak abban bízom, hogy azért jó nekünk itt a periférián – mind a magyar, mind a román kultúra perifériáján –, mert manapság a normalitás kezdett kivonulni a perifériára. Valami fogódzót kell találnom, hogy miért jó nekem itt, nem mondhatom, hogy csupán azért, mert máshol nem jó, vagy máshol még rosszabb.

A teljes beszélgetést a Kolozsvári Rádió Kontűr című művészeti műsorában hallgathatják meg nov. 15-én, kedden, 16 órától.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?
Ki kutyája vagyok én?

Ki kutyája vagyok én?

Színes dokumentumfilm, vígjáték, 80 perc, 2022

Rendező:
Szereplők: Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

8

A látogatók szerint:

6.6

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • Fekete Párduc 2

    Színes fantasy, képregényfilm, 161 perc, 2022

    Rendező: Ryan Coogler

  • Azt mondta

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2022

    Rendező: Maria Schrader

  • A döntés

    Színes dokumentumfilm, 79 perc, 2022

    Rendező: Vízkelety Márton, Ugrin Julianna

  • A Fabelman család

    Színes életrajzi, filmdráma, 151 perc, 2022

    Rendező: Steven Spielberg

  • Vérapó

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 101 perc, 2022

    Rendező: Tommy Wirkola

Szavazó

Melyik a kedvenc életrajzi filmed a közelmúltból?

Szavazó

Melyik a kedvenc életrajzi filmed a közelmúltból?

Friss film és sorozat

  • Fekete Párduc 2

    Színes fantasy, képregényfilm, 161 perc, 2022

    Rendező: Ryan Coogler

  • Azt mondta

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2022

    Rendező: Maria Schrader

  • A döntés

    Színes dokumentumfilm, 79 perc, 2022

    Rendező: Vízkelety Márton, Ugrin Julianna

  • A Fabelman család

    Színes életrajzi, filmdráma, 151 perc, 2022

    Rendező: Steven Spielberg

  • Vérapó

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 101 perc, 2022

    Rendező: Tommy Wirkola