Négy hónap kihagyás után végre ismét popcornfilmeket üdvözölhetünk a nagyvásznon! A szezon egy különlegesnek beharangozott akcióthrillerrel veszi kezdetét, amiről azt ígérik, hogy érzékletesen kombinálja a fergeteges kalandot és a mélyen szántó karakterdrámát. Vajon sikerül is neki?
A rövid válasz: nem. De azért ne tudjuk le ennyivel a filmet, elvégre olyan régen volt már szerencsénk hasonló élményekhez. Egy sikeres közönségmozi kulcsa az izgalom, az érzelmek és a szerethető karakterek. Pontosan ezekből az adalékokból lett összegyúrva az Ava, aminek szinopszisa legalább egy tucat filmre ráhúzható az elmúlt néhány évből. Mindössze a nevet kell behelyettesítenünk olyanokkal, mint Lucy, Anna, vagy Salt és megnyugodhatunk, hogy megbízható újkori akciófilmmel állunk szemben, ami csak annyiban tér el a kilencvenes évek tesztoszterondömpingjeitől, hogy Stallone-t, Schwarzit és Lundgrent gyönyörű hölgyek váltották le, akik ráadásul még színészként is megállják a helyüket.
Egy pörgős, és üdítően informatív főcím-montázs katapultál bele minket Ava világába, melyben újságcikkek, jelentésrészletek, fotók és igazolványok felvillanásával néhány másodperc alatt fény derül a főszereplő teljes eredettörténetére. Kiderül hogy jómódú család sarja, elit oktatást kapott, de lázadni kezdett, a drogokhoz és az alkoholhoz nyúlt, majd végül a hadseregben kötött ki. Miután ott sem volt maradása, egy elit bérgyilkos szervezethez került, ahol összesen negyven célpontot iktatott ki ezidáig. Zseniális akciófilmes megoldás – gondolhatnánk – két perc alatt letudják a sablonos háttérsztorit, hogy a fennmaradó nyolcvannyolcat azzal töltsék, amihez igazán értenek. És amire beült a néző. Úgy tűnt, egy kellemesen üres, de valamennyire innovatív mozival van dolgunk.
A kém-, avagy bérgyilkosnő-film főszerepét ezúttal Jessica Chastain alakítja, aki drámai szerepeit akciósztárságra cserélve Charlize Theron és Scarlett Johansson nyomdokaiba lép. Ami remekül is áll neki. Ahogy az időtakarékos montázsból kiderült, Ava a világ különböző pontjaira utazva, bérgyilkos-megbízatások teljesítésével keresi kenyerét. A szakma legjobbja, csak egy gond van vele: morális iránytűje folyamatosan rakoncátlankodik. Ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy leendő áldozatainál azok bűnei iránt érdeklődik, mielőtt meghúzza a ravaszt. A vezetőség kezdi elveszíteni benne bizalmát, majd egy félresikerült megbízás után felettese, Duke (John Malkovich) kényszerszabadságra küldi. Ava ezután egyenesen Bostonba, polgári életének egykori helyszínére indul, nyolc év után először.
Itt pedig az első percekben már lefutottnak hitt expozíció visszatér kísérteni és az akciófilmből hirtelen családi dráma válik. Kiderül, hogy Avának volt egy élettársa (a rapper Common), mielőtt elvonult embereket ölni, aki azóta húgával randizik, édesanyja (a felesleges szerepben is remek Geena Davis) valamiért ellenségesen viselkedik vele és halott édesapjával is elvarratlan konfliktusai vannak. Ez az akciófilmtől meglehetősen szokatlan (és rendkívül érdektelen) cselekményfonal pedig a menetidő közel felét felemészti. Aki viszont azt várná, hogy egy ponton majd összekapcsolódik a főszállal legalább egy túszejtős vagy bosszúsztori formájában, annak nagyot kell csalódnia. A família ugyanis mindennemű akcióból kimarad.
Az egyedüli kapcsolódás egy rendkívül erőltetett módon kibontakozó verekedés, ahol Ava exvőlegénye rájön, hogy a nőből szétválásuk óta szuperkatona lett. Persze később ez is minden következmény nélkül marad. Olyan fontos kérdésekre nem kapunk választ, mint a titokzatos szervezet kiléte, vagy a komplexnek mondott belső hierarchia rendszere, ami úgy tűnik, összesen két személyből áll. Eközben Ava unalmas múltja részletesen bontakozik ki, a karakter mégsem tud hiteles személyiséggé összeállni. Az otthoni jelenetekben látott szappanopera mélységű családi bonyodalmak a tömeggyilkos főszereplő életében valahogy teljesen hiteltelennek hatnak. Szinte szaglik belőle az írói szándék, ami egyszerre igyekszik meglovagolni az egyszótagú-női-keresztnév-filmek trendjét, valamint föléjük emelkedni a karakterközpontú megközelítéssel, amihez viszont jobb híján csak közhelyeket tud előhúzni.
Pedig lehet a magánéleti szálat és az akciót élvezetesen ötvözni. Erre az élő bizonyíték pont Geena Davis Utánunk a tűzözön (The Long Kiss Goodnight) című filmje. A ’96-os, kissé elmeroggyant akcióthriller főszereplőjének egyhangú családi élete amellett, hogy kontrasztként működik, szerves része a központi konfliktusnak és a karakter jellemfejlődésének. Ráadásul a film nem veszi magát túl komolyan. Mindez A segítséget (The Help) is jegyző Tate Taylor Ava-járól már távolról sem mondható el. Ilyen amikor egy drámákon edződött rendező akciófilmet próbál vászonra vinni: az akciójelenetek természetellenesnek hatnak, mintha kényszerből kerültek volna a filmbe és nem is igazán illeszkednek az alapvetően lassabb ritmushoz.
Sztárgárdával vagy nélküle, ez a forgatókönyv sajnos kevésnek bizonyul az érdeklődés fenntartására. Egy, a műfajhoz jobban szokott rendező kezében súlytalan, de élvezetes akcióorgia még születhetett volna belőle, de az alkotók valamiért ragaszkodtak a komolykodáshoz. Így egy sablonokból felépített, tömör szendvicset kapunk, ami jól megüli a gyomrot, de legalább nem marad velünk sokáig. Az eredetiség ígérete azért legalább beteljesül valahogyan: kétségtelen, hogy nem sok filmben látni Colin Farrellt és John Malkovich-ot egymás torkának esni és hosszú percekig pofozkodni irgalmatlanul. Ha a film nem is, ez a jelenet már önmagában megérhet egy mozijegyet. A kiéhezett mozifüggőnek legalábbis biztosan.
