Gerard Butler a két évvel ezelőtti grönlandi kitérő után ezúttal melegebb tájakra repül, hogy ismételten a gépfegyveres megmentő szerepében izzadva mentse meg a napot.

Az elsősorban akció-thrillerekből és katasztrófafilmekből ismert skót színészóriásnak a 2006-os Zack Synder-féle látványorgia, a 300 – mely meghozta neki a világhírnevet – óta nem igazán sikerült kinőnie a macsó megmentő szereplőtípusát. Nem mintha különösebben próbálkozott volna: Leónidasz király óta többek között alakított római katonai vezetőt (Coriolanus, 2011), elnökmentő titkosügynököt (Támadás a Fehér Ház ellen, 2013), vagy épp világmegmentő műholdtervezőt (Űrvihar, 2017). Legutóbbi komolyabb szerepe visszafogottra sikerült: a 2020-as Greenland – Az utolsó menedékben egy hősies családapa szerepébe bújt, így szinte sejthető volt, hogy nem kell sok időt várni, míg ismét egy nagyobb kaliberű alakítással tér vissza. Butler mellett itt van még a Mulanban élete első komolyabb főszerepét megkapó Yoson An (a másodpilóta szerepében), a Ghostból vagy Az utolsó szamurájból ismerős Tony Goldwyn (a mentőakciót irányító tisztként), valamint a színészi kvalitásait figyelemreméltóan megcsillogtató Mike Colter, aki már a Jessica Jones, aLuke Cage és az Evil című sorozatokban is komolyabb szerepekhez jutott.

Mind Butler, mind Colter színészi jelenlétére és készségeik kamatoztatására nagy szükség van, A gép ugyanis nem több egy bevált receptet követő, újdonságokban és merész húzásokban legkevésbé sem bővelkedő akció-thrillernél, melyet a főhősök átlagnál kissé gazdagabb palettája vált meg a középszerűségbe való fulladástól. Ennek ellenére ők sem mentik meg a filmet attól, hogy egy év múlva ne úgy emlékezzünk vissza rá, mint „2023 egyik B-kategóriás akciófilmjére a sok közül”. Ha egyáltalán. A felejtés homályába való prognosztizálható eltűnés elsődleges oka a történetben keresendő, egész konkrétan a cselekmény megjósolhatóságában. A Butler-rajongók, illetve a B-kategóriás akciófilmek kedvelői majdhogynem a film első perceitől, a felszállástól megjósolhatják, hogy nagyvonalakban mi fog történni a film hátralévő részében. Ez önmagában nem vesz el a film érdemeiből, valamint az amúgy is rövid hatóidejű adrenalinlöketeket sem teszi kevésbé élvezetessé, ugyanakkor egyértelműsíti, hogy aki csavaros történetet, kiszámíthatatlan fordulatokat, vagy épp meghökkentő cselekményvezetési, illetve karakterépítési megoldásokat remél, az csalódni fog.

Érezhető, hogy a forgatókönyv megírásakor az volt a szándék, hogy a néző 107 percen keresztül pihentesse elméjét, miközben pulzusszáma fokozatosan növekszik. A történet szerint ugyanis egy Brodie Torrance nevezetű tapasztalt skót (részben „önmagát” alakítja Butler) pilóta egy nagyrészt üres utasszállító repülőgépet vezet Szingapúrból Honoluluba, hogy ott találkozhasson a régóta nem látott lányával. Amikor azonban a Dél-kínai-tenger felett komoly viharba kerülnek, kényszerleszállást kell végrehajtania a Fülöp-szigetekhez tartozó Jolo területén, amelyet kormányellenes milíciák uralnak. Mivel a kormány nem hajlandó katonai segítséget küldeni, a mentési folyamatot irányító Scarsdale kríziskezelő tiszt (Goldwyn) felbérel egy elit nemzetközi mentőcsapatot. Amíg azonban a mentőcsapat megérkezik, Brodie a gyilkossággal vádolt, és az FBI által őrzött Louis Gaspare nevezetű fogollyal (Colter) együttműködve mindent megtesz, hogy megmentse az utasokat és az utaskísérőket az őket váltságdíjért elrabló milícia fogságából.

A film legnagyobb gyengesége egyben a legfőbb érdeme is – pontosan tudja, hogy mit akar, kinek szól, és hogyan ragadja meg a nézőt. A helyenként nevetséges fegyverpárbaj, a sztereotip (a figyelmes, szerény ázsiai; a szelfiző, telefonozó influenszerlány; a kigyúrt, félelmetes fekete férfi; a gonosz latinó helyett ezúttal a gonosz filippínó; valamint az áldozattá váló egoista fehér férfi) mellékszereplők, az egzotikus helyszín (függetlenül attól, hogy Puerto Ricóban vették fel a Fülöp-szigeteken játszódó cselekményt), a látványos akciójelenetek, valamint a bravúros menekülés után a lehetetlennel dacolva a még bravúrosabb megmenekülés egyaránt a szórakoztató popcornmozik ismérvei.

Természetesen megjelenik néhány elem, amely azt mutatja, hogy a készítők igyekezték elkerülni, hogy mindenben a megszokott sablont kövessék. Ez legfőképpen talán Butler karakterábrázolásában fedezhető fel, hiszen a főhőst mintha az éppen aktuális, populáris feminista igények szerint írták volna meg. Kivételesen – gondoljunk csak az elmúlt két év feminizált szuperhőseire, akik maguktól már nem boldogulnak – működni látszik a korábban számos alkalommal működésképtelennek mutatkozó recept: a klasszikus férfi hős típusa helyett egy olyan protagonistát kapunk, aki egyaránt magában hordozza a férfiasság, bátorság, erő, szakértelem és önfeláldozás jellemzőit, valamint az érzékenység, figyelmesség, kedvesség, sebezhetőség, megfontolatlanság személyiségszínesítő jegyeit. Pilóta lévén Brodie nem szívesen nyúl az erőszak eszközéhez – első ellenfele majdnem végez vele, majd miután felülkerekedik rajta, lelkiismeretfurdalást tanúsít, sőt, a továbbiakban Louis-ra hagyja a kivégzéseket. Egy időskorhoz közeledő, emberbarát pilótát látunk, aki úgy érzi, felelősséggel tartozik mindenkiért, aki a gépen utazik, emiatt olykor elhamarkodott döntéseket hoz, ám mindig vállalja a felelősséget döntéseiért. Nem magányos hősként van jelen – Louis, majd később a mentőcsapat segítsége nélkül semmire sem menne, ahogy ők sem nélküle, a karakterek közötti dinamika ilyenképp kifinomultan ki van egyensúlyozva. Szokatlan, ámde értékelendő döntést jelez az is, hogy ezúttal a gépfegyverek villanásain kívül nem találkozunk bántóan sok és szemfájdító CGI-használattal, például a kényszerleszállásos jelenetek során a speciális effektusok egészen élethűre sikeredtek.

A gép nem árul zsákbamacskát – már a címében sejteti, hogy mire fizet be a mozinéző – a tavalyi Uncharted, a Rohammentő vagy a Sötét múlt (Blacklight) után egy újabb középszerű, egyszernézős, ám pörgős, feszültségteremtő- és fenntartó, egy-egy jelenet vagy beállítás erejéig emlékezetes, nem túl merész (a 16-os korhatás-besorolás egy-két ártalmatlan CGI-vérfröccsenésnek tudható be) akció-popcornra, amely baráti társaságban remek szórakozásnak bizonyulhat, bár biztosan nem fog Butler karrierjének tündöklő szegletkövetként tetszelegni.