Valószínűleg sokan fognak egy fáradt legyintéssel továbbgörgetni a moziprogramban a Julia Roberts+beteg kisfiú+családi film kulcsszavak láttán, de kijelenthetem: érdemes adni egy esélyt a filmnek!
Az utóbbi évek nagysikerű animációs filmjei, mint az Agymanók, a Zootropolis, vagy akár a LEGO-filmek, olyan alkotások voltak, amelyek tényleg tudtak hatni a család minden tagjára. Ezzel szemben az álomgyár élőszereplős családi filmjeinek csak ritkán sikerült a feledhetően giccses kategóriából akár egy picit is kilépni, ezért bevallom, én igen csak szkeptikusan ültem be Az igazi csoda vetítésére. Valószínűleg még sokan fognak egy fáradt legyintéssel továbbgörgetni a moziprogramban a Julia Roberts+beteg kisfiú+családi film kulcsszavak láttán, de most már kijelenthetem: érdemes adni egy esélyt a filmnek!
Stephen Chbosky már első rendezésével is (The Perks of Being a Wallflower / Egy különc srác feljegyzései) sokak kedvencévé vált, bebizonyította, hogy ért a kedves kis humoros történetek elmeséléséhez, ez legújabb filmjében is megmutatkozik. Az igazi csoda R.J. Palacio azonos című regénye alapján készült, és Auggie Pullmannról, egy tízéves kisfiúról szól, aki egy genetikai rendellenesség következtében deformált arccal született. A film nem mesél Auggie kórházi kálváriáiról, csak a szobájában kiállított 27 kórházi karszalag emlékeztet minket arra, hogy felbecsülhetetlen anyagi, és főként emberi erőforrásra, kitartásra lehetett szükség ahhoz, hogy a kisfiú torz arccal bár, de egészségesen élhessen. A film azzal indít, hogy Auggie szülei (Julia Roberts és Owen Wilson) úgy döntenek, abbahagyják a fiú otthoni tanítását, és beíratják egy iskolába. Az iskola azonban bárki számára komoly megpróbáltatást jelenthet, egy olyan gyerek pedig, aki látványosan kitűnik a többiek közül, hamar és elkerülhetetlenül szurkálódások céltáblájává válik.
A film üzenete ezen a ponton kettéválik: egyrészt szól a gyerekekhez, az Auggie-t bántó iskolatársak sorsán keresztül azt próbálja megtanítani a fiatalabb nézőknek, hogy mennyire fontos emberségesen és kedvesen bánni a gyengébbekkel, mennyire fontos segíteni azokon, akik rászorulnak, és végül azt, hogy senkit sem szabad olyan miatt bántani, amin nem tud változtatni. Ehhez az értelmezési réteghez kapcsolódik a happy end is, ami az egyetlen kiemelhető gyengéje a filmnek: a túlzott tanítómese-jelleg irreális pálfordulásokat hoz magával, ami tökéletesen szembemegy az egész filmen átvonuló, szerethető realitással.
Ugyanakkor a felnőtt nézőket is megszólítja a történet, és ez legalább annyira fontos üzenetté válik, mint a gyerekeknek szóló tanulság. Betekintést nyerünk ugyanis nem csak a Pullman család mindennapjaiba, hanem Auggie osztálytársainak a családjaiba is, és azzal szembesülünk, hogy a szülői nevelés mindent meghatároz. Persze, ez nem újkeletű dolog, rengeteg filmet láttunk már arról, milyen ártalmas iskolai következményei lehetnek a rossz szülői nevelésnek, Az igazi csoda valahogy mégis képes újat mondani. Amikor Auggie megkérdezi édesanyjától, hogy mindig ennyire nehéz lesz az élete, anyja pedig azt válaszolja, hogy nem tudja, az mindent jól összefoglal. A kisfiú édesanyja annak szentelte életét, hogy a fiával legyen, hogy a lehető legjobban felkészítse arra, ami majd a nagybetűs életben vár rá, és ez sikerül is neki: Auggie egy tiszteletreméltóan jólelkű gyerek. Fontos mondandó, hogy szülőként, emberként nem az a feladatunk, hogy mindenkit megmentsünk, hogy minden kérdésre megtaláljuk a mindenek felett álló jó választ, hanem az, hogy kedvesen bánjunk másokkal, közben jó példát mutatva.
Valójában az én értelmezésem sem képes egészen átadni, miért lett több Az igazi csoda egy hatásvadász giccsparádénál, hiszen ehhez minden komponens hozzájárul: Jacob Tremblay játéka Auggie-ként, a rengeteg kreatív popkulturális utalás (Star Warstól a Minecraftig), az egész filmet behálózó humor mind egy olyan őszinte életigenlő atmoszférát teremt, amiben jól esik kicsit lubickolni. Persze nem sok szem maradt szárazon a vetítésen, de ez nem azért van, mert a film fő ütőkártyája a szánalomkeltés lenne: nem azt érezzük, hogy sajnálnunk kellene a kisfiút. Ezt pedig az is nagyon jól alátámasztja, hogy a cselekmény több epizódra bomlik, ugyanazokat a történéseket több szereplő nézőpontjából is megéljük, ez szintén egy remek húzás. Mind közül kiemelkedik Auggie nővérének (Izabela Vidovic) történetszála, amely tűpontosan rámutat arra, milyen egy problémás gyerek testvéreként felnőni.
Bár vannak benne karácsonykor játszódó jelenetek, és a hazai mozikba is december közepén érkezett el, én mégsem kizárólag karácsonyi filmként ajánlanám Az igazi csodát. Igaz ugyan, hogy hajlamosabbak vagyunk az ünnepek alatt nagyobb mennyiségű filmes cukormáz befogadására, Auggie története viszont bármikor emészthető lesz, és nem csak karácsonykor kell emlékeztetnünk magunkat arra, hogy fontos jónak lenni.
