Megnyugtató azt hinnünk, hogy mindennek van magyarázata, hogy minden történésért felelős valaki. Így egy tragédia esetén tudjuk, kin kell bosszút állni. Az igazság bajnokai ebből a megnyugvásból építkezik, miközben elutasítja, hogy vannak véletlenek, így okozva saját vesztét.
Anders Thomas Jensen határozott hangú rendező, aki bátran nyúl provokatívak témákhoz, amelyek bárhol, bármikor pártatlan vitát generálnak. Az igazság bajnokaival is veszélyes vizeken evez: a hit, gyász, bosszú jelenségének feldolgozását nem egy intézményhez köti, hanem komplex, hús-vér karakterek életéhez. Markus (Mads Mikkelsen) katonai szolgálata közben hazatér, mivel felesége egy véletlennek tűnő metróbaleset áldozata lesz. Otto (Nikolaj Lie Kass), a baleset egyik túlélője, be akarja bizonyítani, hogy a szerencsétlenség igazából a Riders of Justice bűnbanda merénylete. Miért? Erre nem kapunk biztos választ. Nem hisz a véletlenekben? Vagy bűntudatot érez, amiatt, hogy átadta a metró egyik felrobbant ülőhelyét Markus feleségének? Bár Anders Thomas Jensen és írótársa, Nicolaj Arcel a véletlen létezése körüli diskurzust választotta a film főgondolatának, egyértelmű, hogy Ottót a bűnbánat és múltbéli élményei motiválják. Hasonlóan Markushoz, aki megpróbálja visszanyerni lánya, Mathilde (Andrea Heick Gadeberg) bizalmát, miközben Otto bekopog hozzá, hogy elmondja: megvan a haláleset felelőse, már csak bosszút kell állni rajta. Így, Otto és Markus, kiegészülve két zsenivel, Lennarttal (Lars Brygmann) és Emmenthalerrel (Nicolas Bro), a tettesek nyomába ered.
Mi kell egy sikeres bosszúhadjárathoz? Kezdésnek egy jó terv, a végrehajtásnál pedig higgadtság. Bár hőseink – felhasználva a hackelés előnyeit – rendelkeznek egy részletesen kidolgozott tervvel, nem higgadtak. Markus már a terv első állomásán megöl egy gyanúsítottat. Impulzivitását sokáig katonai múltjával magyarázzák, később Mathilde rávezet bennünket arra, hogy apja az agressziót tartja az egyedüli megoldásnak a felmerülő konfliktushelyzetekben. Az ebből fakadó folyamatos feszültséget enyhíti, hogy Markus csupán okkal öl. Nem szívtelen Rambo, akinek géppuska a játékszere. Nem hősként, érinthetetlen főszereplőként jelenik meg, környezete többször is figyelmezteti, hogy az agresszió csupán további konfliktusokat generál. Egy fizikalilag erős, lelkileg megtört embert látunk.
Mivel Markus eleinte rettenthetetlen jelleme gyorsan humanizálódik, a többi karakterre is jut filmidő. Halmozott karakterfejlődés veszi kezdetét, így a filmnek nem az akciódús jelenetekre kell támaszkodnia, ahhoz, hogy dinamikus legyen. A karakterek motivációja komplex, történetük meglepő, így az interakciójukból fakadó humor nem csak nevettet, hanem szerves része a történetnek, a karakterek jellemének. Akár az is megkérdőjelezhető, hogy Markus a film főszereplője. Középpontban van ugyan, de kevés „életrajzi adattal”. A többi szereplővel ellentétben, akiket a múltjuk alapján ismerünk meg, Markus a szemünk előtt fejlődik, a film jelenének eseményei mintegy követelik tőle, hogy beismerje gyengeségeit.
Markus elutasítja a pszichológusok segítségét, Otto tagadja a véletlenek létezését, Mathilde képtelen megbocsátani apjának. Az alaphelyzet konfliktusokat generál, s ahogy a bosszúhadjárat vége fele közeledünk, egy pillanatig minden értelmét veszti, de végül választ kapunk a felvetett kérdésekre: következetes, a véletlenek sémájára felépített történetvezetés. Látszólag véletlenszerűen váltja egymást az előrevetítés, a kiszámíthatóság, a plot twist. A történet alakulásával párhuzamosan csökken a cselekmény kiszámíthatósága is, de végül minden értelmet nyer. Úgy gondolom, a film teljességre való törekvése – ami leginkább az utolsó fél órában érzékelhető – kissé lerombolja azt a életközeliséget, amit az első másfél órában felépít. A happy end-re való törekvés eltávolítja a karaktereket, ezáltal egy zárt, tőlünk távol eső világ tagjaivá válnak. A film mágikus keretezése csak erősíti bennem ezt az érzést, azt sugallja, hogy a bemutatott megoldások csak egy különös világban érvényesek, annak ellenére, hogy az alkotók részéről a film egésze egy határozott világképre vall. Határozott következtetéseket vonnak le, majd egy kékkel, pirossal fényezett világban gyengítik álláspontjukat, visszakoznak. Bár a fényezett világ beleillik a film színvilágára jellemző kontrasztosságba, idealizált valósága taszítja a karakterek, illetve a történet komplexitását.
Úgy tűnik, Jensen tudatossága nem csak a színészválasztásban, majd -vezetésben (előszeretettel dolgozik Mads Mikkelsennel), hanem forgatókönyveinek hasonlóságában is megvalósul. Keretezés, sejtetés, majd válaszadás. Provokatív, nehezen feldolgozható témák egy pozitív végkimenetelű történetbe csomagolva. Ez van, ahol hozzáad (Ádám almái), van, ahol elvesz a film erejéből. Az igazság bajnokai intenzitásából sajnos elvesz, viszont karakterépítésének precizitásából szerencsére nem.
