Rózsaszín gyász – Anders Thomas Jensen: Retfærdighedens ryttere / Riders of Justice / Az igazság bajnokai

Megnyugtató azt hinnünk, hogy mindennek van magyarázata, hogy minden történésért felelős valaki. Így egy tragédia esetén tudjuk, kin kell bosszút állni. Az igazság bajnokai ebből a megnyugvásból építkezik, miközben elutasítja, hogy vannak véletlenek, így okozva saját vesztét.

Férfi=állat – Anders Thomas Jensen: Mænd & høn / Férfiak és csirkék

A dán fekete humor fenegyereke olyan magasra tette a lécet a korábbi alkotásaival, hogy már nem is volt kedve megugrani azt. Helyette készített egy szórakoztató, de nem túl magasröptű komédiát egy csapat torzszülöttről, akik ugyanolyan hátrányos helyzetből indulnak, mint egy hatmilliós ország filmművészete.

Nyomokban családot tartalmaz – Susanne Bier: Den skaldede frisør / Csak a szerelem számít

Vegyél plakátot és legyél mozigépész a Cirkóban!

Az Ádám almái egyetlen példányban készült plakátját az elmúlt évben többen is próbálták megszerezni. A Cirko-Gejzír úgy döntött, hogy az áhított plakátot júniusban, a Cirko Fesztivál ideje alatt árverezésre bocsájtja. A Fesztivál ideje alatt egyébként meg lehet nézni a Cirko-Gejzír gépházát is!

Közeleg az Antikrisztus

Lars von Trier dán rendező új filmje, az Antikrisztus a vártnál sokkal hamarabb, ősz helyett nyár elején fog a mozikba kerülni.

Kis dán filmtörténet II. – A pornótól a dogmáig (1962-től napjainkig)

Alig telt el csupán néhány év a legelső színes film megjelenése óta, a dán rendezők nagyon hamar rájöttek, hogy mit érdemes kezdeni a színek adta lehetőséggekkel: pornót kell készíteni és óvatosan le kell nyomkodni a nézők „torkán". Ilyen szemtelen és lendületes meztelenkedéssel indul tehát a hatvanas évek dán filmje.

Esküvő után, születésnap előtt – Susanne Bier: Efter brylluppet / Esküvő után

Thomas Vinterberg Születésnapja óta kissé félve közeledek ahhoz a dán filmhez, amely címében családi ünnepre utal. Annak nem lehet jó vége.

A meztelen film harmadik (dia)dala – Søren Kragh-Jacobsen: Mifunes sidste sang / Mifune utolsó dala

Az európai film, és annak intézményei fuldokolva levegő után kapkodnak, és az európai filmgyártás felettébb szükséges, de siralmas voltáról értekeznek. Koprodukciók készülnek közben, rengeteg pénzből, hatalmas stábbal, holnapi technológiával, neves öreg rendezővel, s ha a mozitechnika fejlettebb volna, az izzadságszag a nézőtéren is érződne. Be kellene látnunk: ez így nem megy. Hollywood abban a műfajban, amit maga teremtett, profi, s amíg hazai pályán játszik, nem lehet megverni. De akkor hol lehet?