Közeleg az Antikrisztus Közeleg az Antikrisztus

Közeleg az Antikrisztus

Lars von Trier dán rendező új filmje, az Antikrisztus a vártnál sokkal hamarabb, ősz helyett nyár elején fog a mozikba kerülni.

Trier első horrorfilmje már látatlanban hatalmas érdeklődést keltett, hiszen világszerte több országban előre „megvásárolták" már a filmet. A skandináv térségen kívül Spanyolország, Olaszország és Belgium lesz az elsők között, ahol az Antikrisztus bemutatásra fog kerülni – közölte a Cineuropa.

Részlet az <i>Antikrisztus</i>ból

A filmkészítők nem titkolt célja a Cannes-i Filmfesztiválra való bejutás, amire az eddigi reakciók szerint minden esélyük megvan. Rikke Ennis, a TrustNordisk elnökének véleménye szerint Trier filmjét vagy imádni vagy utálni fogják a nézők, de azt senki nem kérdőjelezheti majd meg, hogy mestermű.

Az Antikrisztus főszereplői Willem Dafoe és Charlotte Gainsbourg, akik gyerekük elvesztése után visszavonulnak egy eldugott, erdei kis házikóba, ahol igen különös dolgok fognak történni.

A film operatőre az Oscar-díjas Anthony Dod Mantle, aki a Dogville és a Manderlay készítése során is együtt dolgozott Trierrel. Végül de nem utolsó sorban pedig Trier forgatókönyvíró társa a több tucat forgatókönyvet magának tudható (Esküvő után, A hercegnő stb.) Anders Thomas Jensen, aki rendezőként is kimondottan sikeres volt az utóbbi években (Ádám almái, Zöld hentesek).

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?