A dán fekete humor fenegyereke olyan magasra tette a lécet a korábbi alkotásaival, hogy már nem is volt kedve megugrani azt. Helyette készített egy szórakoztató, de nem túl magasröptű komédiát egy csapat torzszülöttről, akik ugyanolyan hátrányos helyzetből indulnak, mint egy hatmilliós ország filmművészete.
Amikor a kortárs dán filmről beszélünk, legtöbbeknek elsőre olyan nevek ugranak be, mint Lars von Trier vagy Thomas Vinterberg, de talán senki nem járult annyi munkával az északi nemzet filmiparának újrafelvirágzásához, mint Anders Thomas Jensen, aki az utóbbi 20 évben 50 forgatókönyvírói kreditet jegyez, melyek többsége nagyjátékfilm. De nem csak íróként jelentős az életműve, a rendezői székben is hamar megmutatta rátermettségét, amikor 1997 és 1999 között háromszor jelölték Oscarra egy-egy rövidfilmjével – az utolsó meg is nyerte kategóriáját. Egészestés rendezései ugyan nem kaptak ilyen elismeréseket, de hamar közönségkedvencé nőtte ki magát a skandináv fekete humor egyik legnagyobb alakjaként. Aztán tíz év rendezői csend következett, de végre ismét a kamerák mögött találta magát, hogy ott folytassa, ahol abbahagyta: egy bizarr komédiával olyan emberekről, akiknek pocsék lapokat osztott az élet.
A Férfiak és csirkék nyúlajkú hősei, Gabriel és Elias (utóbbit a Johnny Depphez hasonlóan nagy átalakulóművész, ámbár kevésbé ripacs Mads Mikkelsen alakítja) rájönnek, hogy nemrég elhunyt apjuk nem is az apjuk – a valódi fater egy mindössze 42 lakost számláló szigeten él a civilizációtól távol. A két testvér elhatározza, hogy meglátogatja a biológiai apát, aki egy elhagyatott szanatóriumban vert tanyát a szigeten, három másik fia és temérdek háztáji állat társaságában. Gabrielék számára azonban nem úgy alakul a családegyesítés, ahogy azt elképzelték, és nemsokára rájönnek, hogy valami nagyon nem stimmel a szokatlan otthonban – például az, hogy patás csirkék korzóznak a folyosókon.
Anders Thomas Jensen legújabb alkotása tulajdonképpen a Dr. Moreau szigetének abszurd-komikus újragondolása, ahol a horrorról és a morális kérdésfelvetésekről átkerül a hangsúly a nevettetésre. Jensennél most is, mint korábbi műveiben, a sztori középpontjában groteszk férfiak csoportja áll, akiknél a külső torzság belső traumákra vezethető vissza. Legyen az egzisztenciális krízises gengszterek, emberi húst árusító hentesek vagy szörnyszülött testvérek kompániája, a dán rendező mindig ronda emberekről mesél, akik belül legalább annyira torzak. Talán nem véletlen, hogy számos ajakhasadékkal rendelkező ember egyenesen sértőnek találta a filmet, amely párhuzamot von a testi deformáció és a mentális defektusok között – jóllehet ez a szerzői jegy egész karrierén végigkísérte a dán rendezőt. Jensen pedig pont azért ügyes, mert karakterei a visszataszítóság ellenére szerethetőek. Ők a kegyetlen sors áldozatai – nem rajtuk nevetünk, hanem az emberi élet abszurditásán.
Ami kicsit félrevezető lehet, hogy a Férfiak és csirkékben sokkal harsányabb poénok dominálnak, mint Jensen korábbi műveiben. A dán nagyjátékfilmjeiben folyamatosan szorult háttérbe a komikum, ahogy egyre sötétebb témákhoz nyúlt. Míg a Gengszterek fogadója (Blinkende lygter) című bűnügyi vígjátékába csak rövid flashback-jelenetek által szűrődött be drámaiság, a Zöld hentesek (De grønne slagtere) már tökéletes egyensúlyt alkotott a sötét epizódok és a humor között, hogy az Ádám almáival (Adams æbler) a rendező átbillenjen a másik oldalra. A Férfiak és csirkék azonban nem a Gengszterek fogadója könnyed poénjaihoz tér vissza, hanem még egy annál is szimplább, burleszkes gegekben és testi humorban tobzódó szintig süllyed, amely végső soron mindig a „férfi=állat” képletre fut ki. A nőszerző portya, a csirkékkel való közösülésre reflektálás vagy egymás ütlegelése a legkülönbözőbb tárgyakkal pedig messze van a rendezőtől megszokott kifinomult, kicsavart és egyedi komikumtól.
Noha sokkal faragatlanabb, „amerikás” humorral van dolgunk, mint azt a rendezőtől elvárnánk, a jellegzetes skandináv íz ennek ellenére átjárja az alkotást, Anders Thomas Jensen pedig rendszeresen reflektál is a dán film pozíciójára Hollywooddal szemben műveiben. A Gengszterek fogadójában egy jobb napokat látott éttermet újítanak fel hőseink, és noha a hely továbbra is mocskos, a találás pocsék, az étel pedig förtelmes, mégis megkapják az ételkritikus által a négy csillagot a személyzetre. A dán film kulcsa pedig pont ebben rejlik: lehet, hogy nem érhet fel Amerikához költségvetésben, kivitelezésben és profizmusban, de az erős karakterek és dialógusok által felveheti a versenyt. A Férfiak és csirkék is ezen a téren vetekszik Hollywooddal, és mint a Zöld hentesek konklúziójából kiderült: a fogyasztók a különleges fűszerezés miatt járnak vissza a hentesboltba, nem pedig azért, mert a böllérek állattá degradálják az embert. De azért az sem hátrány.
