Egy végrehajtó kánikulai délutánja – Fazekas Máté: Kilakoltatás

2022. április 13. – írta Hegyi Damján

Egy forró nyári napon egy bírósági végrehajtó egy 13. kerületi kertes házból készül kipaterolni egy egyedül élő öregasszonyt.

Ezt láttuk a 20. TIFF-en – #dogpoopgirl; Fils de plouc / Mother Schmuckers; Viaje al cuarto de una madre / Journey to a Mother’s Room

2021. július 29. – írta Jakab-Benke Nándor, Farkas Boglárka Angéla, Marton Orsolya

Aki nem először tiffezik együtt velünk, annak talán feltűnt, hogy idén visszafogtunk egy kicsit az „ezt láttuk”-cikkekből a hosszabb kritikák javára. Nos, azért vannak idén is filmek, amelyekről nem kell eposzokat írni, de elmenni se lehet mellettük szó nélkül. Íme.

Bogaras csehek – Jan Švankmajer: Hmyz / Insect

2018. február 21. – írta Nagy Boglárka

Jan Švankmajer cseh rendező 5-8 évente lepi meg a közönségét egy-egy új animált szürrealista nagyjátékfilmmel. A Hmyz (Bogár) az utolsó a sorban, és annak a fesztiválnak tartotta fenn a világpremier jogát, ami műsorra tűzte az összes filmjét: a Rotterdami Nemzetközi Filmfesztiválnak.

Öldöklő angyal a kanálisban – Álex de la Iglesia: El bar

2017. október 18. – írta Papp Attila Zsolt

Álex de la Iglesia témái és történetei változtak az idők során, de az általa használt filmes eszközkészlet kevéssé. A túlélőfilmek exploitationjétől Buñuelig – így lehet röviden összegezni az El bar sztoriját és képi világát.

Az önazonosság fiktív voltáról – Portré David Lynchről

2017. május 23. – írta Virginás Andrea

A kortárs amerikai film egyik olyan alkotójáról lesz szó a továbbiakban, aki elegánsan beleőszült látomásaiba, amelyek viszont mit sem veszítettek intenzitásukból és erejükből az alkotói pálya bő ötven éve alatt. A látomás szó, minden ezoterikus és anyagfeletti asszociációjával egyetemben, akárhányadik racionális újranézés kapcsán felmerül David Lynch alkotásai esetén: sem a történetek, sem a karakterek, sőt a használt művészi konvenciórendszerek sem bizonyulnak elégségesnek ahhoz, hogy megkössék és keretbe kényszerítsék a látottakat.

Férfi=állat – Anders Thomas Jensen: Mænd & høn / Férfiak és csirkék

2016. február 15. – írta Dobi Ferenc

A dán fekete humor fenegyereke olyan magasra tette a lécet a korábbi alkotásaival, hogy már nem is volt kedve megugrani azt. Helyette készített egy szórakoztató, de nem túl magasröptű komédiát egy csapat torzszülöttről, akik ugyanolyan hátrányos helyzetből indulnak, mint egy hatmilliós ország filmművészete.

Az ízlés filmológiája – Jegyzetek a kulinária és a film kapcsolatáról

2015. december 21. – írta Ritter György

Az ízlelés és a szaglás – bár mellékérzetnek számít – a vizualitással közvetlen érzéki hatásokat fejez ki. Hasonló azonosulás fedezhető fel a pornográfiában is – nem véletlenül. A különbség leginkább ott ragadható meg, hogy a pornó kizárja az emberi létezés társadalmi, pszichológiai dimenzióit, míg a kulináris érzéki hatása (akár dramaturgiai funkcióival) „felruházhatja” ezekkel a „szereplőt”. „Az ember nem abból él, amit megeszik [...], hanem abból, amit megemészt” – írja a neves 19. századi gasztroesztéta, Brillat-Savarin. A film pedig kihasználja, hogy az ételből kibontsa ezt az érzetet és a gondolatot.

„Amúgy sincs semmi összefüggés, csak van” – Pálfi György: Szabadesés

2014. szeptember 24. – írta Papp Attila Zsolt

A legújabb Pálfi György-film megtekintése után világossá válik, hogy miért finanszírozták a Szabadesést a dél-koreaiak. A válasz: mert őrült. És ezt dicséretnek szánom.

Ezt láttuk a 13. TIFF-en 7. – R100; Tusen ganger god natt / A Thousand Times Good Night; Cockneys vs. Zombies; The Attorney

2014. június 5. – írta Jakab-Benke Nándor, Iszlai József, Székely Bíborka, Szabó R. Ádám

Őrült humor és groteszk az új Matsumoto-filmben, maistream színészek norvég drámában, egy dél-koreai koncepciós per és őrült zombifilm – további nézni valók a TIFF-en!

A gravitáció cselei – A burleszk öröksége az animációs filmben: 3. A gravitáció szerepe az animációban

2012. december 28. – írta Varga Zoltán

Az animációs film egészen különleges viszonyt ápol a gravitációval. Még az sem szükségszerű, hogy szilárd talajat helyezzenek a figurák lába alá, s ekként mintha a „semmiben” látnánk őket lebegni; mégsem fognak leesni, mert végső soron nincs is honnan leesniük.¹