Az a csúf igazság, hogy ez a film olyan, mint egy egyszer használatos műanyagpohár: meglehet, élvezzük, ami benne van, de utána eldobjuk, és amikor már sok ilyen tarkítja a mozi környékét, az környezetszennyezés a javából. A furcsa igazság viszont az, hogy a sok kristálypohár után az ember alkalmanként megkíván egy jó kis műanyagpoharas löttyöt, amelynek az íze kényelmesen ismerős.

Megpróbálom úgy megírni ezt a kritikát, hogy a „közhely”, a „sztereotípia” vagy a „sohasemláttammég” kifejezések ne forduljanak elő (többet) benne. A csúf igazság című film a romantikus komédia műfajának ragyogó langymeleg példája: elsősorban a fiatal lányokat és nőket célozza meg. Előre ki lehet találni a cselekmény menetét. Könnyed, és szórakoztató.

1. Annak, aki sok ilyen műfajú filmet néz: néhány nap múlva már nem emlékszik arra, hogy miről is szólt. Többnyire arra emlékszik, hogy ebben Gerard Butler és Katherine Heigl játszott, és arra, hogy milyen színű, esetleg márkájú ruhákat viseltek a szereplők. 2. Annak, aki ritkán néz ilyen műfajú filmeket: a párbeszédek jól meg vannak írva, helyenként még több szellemes replika is akad benne, mint amennyire elsőre számítani lehet. 3. Annak, aki most lát életében először romantikus komédiát: eredeti cselekmény (ki gondolta volna például, hogy egy macska lesz minden bonyodalom okozója?), magabiztos (és szép) színészek, hófehér fogsorok és gyönyörű mosolyok, merész párbeszédek. 4. Marslakóknak: ♀+♂+♫+®=$?

A fehér fogsorú hölgy, Abby, egy reggeli televíziós műsor producere. Szolid, magabiztos és céltudatos. Emellett egyedülálló, de segít rajta a macskája, aki megfelelően tapos a távirányítóra ahhoz, hogy beinduljon a cselekmény. Mike nem szolid, de magabiztos és céltudatos. De férfi, ezért egyszerű, szókimondó és provokatív is egyúttal. Olyannyira, hogy a macska már le is léphet a távirányítóról, mert a többi már magától is megy. De korántsem kell még elfelejteni a szóban forgó macskát, ő ugyanis a következő kulcsfontosságú jelenetben oroszlánrészre tesz szert (vágyhat-e többre egy macska? bezzeg az ő színészi teljesítményére senki nem fog emlékezni). Mike A csúf igazság című televíziós műsort vezeti, amelyben minden nézőnek (és félretett macskának) kiosztja az észt a nők és a férfiak gondolkodásmódjáról, igényeiről és udvarlási baklövéseiről. A provokáció művészete azonban élőben az igazi, ezért egyszercsak – hogy-hogy nem – Mike betoppan Abby műsorába, és már röpködnek is a jól megírt replikák.

A kereskedelmi televíziók nézettségre irányuló versengéseinek bulváros, bombasztikus és olcsó csemetéiről villódzik a film első fele. Olyan fogalmak kerülnek elő, mint etika, jó ízlés és meggyzselében birkózó fürdőruhás hölgyek. A televíziós műsorok színvonala alakuljon a néző igényei szerint, vagy a néző ízlése formálódjon műsorok színvonala környékén? De ahogyan egyre több a választható műsor és tévés csatorna, már nehogy éppen Abby műsora szabja meg a jó ízlés határait. Minek színvonal, ha azt senki nem nézi, és amiből nem jön pénz? És mi történik akkor, ha az átlagos színvonalú műsort sem nézi már senki? A tévés tömegvonzási taktika pedig bárhol jól bevált módszer. És máris itt a környezetszennyezés. Mennyi aktualitás egyetlen romantikus komédiában! Csakhogy a villódzás annyiban marad, és rátérünk a jól kitaposott ösvényre: nézzük inkább meg, hogy mi történik Abby és Mike replika-párbajával. De hohó, a macska közbeszól, és a épp most, épp a szomszédba költözött, épp az álompasi gondozásába kerül Abby. No de mint később kiderül, Abby nem ismeri annyira jól magát, mint ahogyan Mike általában ismeri a nőket, és mivel Abby nő, Mike fogja Abby-t megtanítani a férfit meghódítani. És akkor következnek (immár macskátlanul) a további bonyodalmak, izgalmak – azok számára, akik még sohasem láttak romantikus komédiát.

A csúnya igazság, azt hiszem, az, hogy a jó értelemben vett versengés a nézettségért teljesen elmaradt. Az a fajta versengés, amikor jobbat, izgalmasabbat és színvonalasabbat akar valaki alkotni, mint a már meglévő filmek, és meg is lesz ennek a törekvésnek az eredménye. A két rosszabbik eset, amikor az eredmény vagy csak hangosabb lesz, vagy a jól bevált hangjegyek mentén íródik. De igény van rá, így ahelyett, hogy még egyszer megnézzem ugyanazt a filmet, ami először tetszett, előveszek egy újabb műanyagpoharat, ami éppen olyan, mint az előző. Talán még reménykedem, hogy ebből finomabb ízű löttyöt iszom. De legalább nem kell mosogatnom.