A véletlen egybeeséseket gyanús szemmel szoktuk nézni, többnyire jogosan. A How To Lose Friends & Alienate People (kb. Hogyan veszítsünk el barátokat és idegenítsünk el magunktól embereket) felemás déjà vu érzést kelt bennünk: a Robert B. Weide rendezte filmben mintha a The Devil Wears Prada (Az ördög Pradát visel) férfiverziója köszönne vissza.
A két alkotás rokonságát más színbe helyezi viszont az a tény, hogy mindkettő adaptáció – Az ördög Pradát visel Lauren Weisberger regényéből, A How To Lose Friends pedig Toby Young, a Vanity Fair egykori újságírójának memoárjából. A hasonlóság tehát nem kizárólag a film alkotóinak számlájára írható.
A főszereplő férfi lévén, a hangsúlyok itt természetesen máshová helyeződnek, a történet váza azonban tökéletesen megegyezik a 2006-os elődével. Sidney Youngnak (Simon Pegg) állást ajánlanak a világ egyik leghírhedtebb magazinjánál, a Sharpsnál. Egyedi lehetőségnek tűnik, ezért az angol újságíró gondolkodás nélkül elfogadja az ajánlatot. Eleinte mindenki fintorogva néz rá, és ha csak tehetik, messziről elkerülik a társaságát. Ő azonban lassan, szinte észrevehetetlenül bevarázsolja magát a gyönyörű sztárok, a vakító fények, a Ralph Lauren-fürdőköpenyek világába. Igen ám, de ahogy egy gondolkodó és érző emberhez illik, rögtön bekövetkezik a felismerés, mely szerint ez a világ és az ő személye tökéletesen párhuzamos egymással.
A történet tehát – ahogy Az ördög Pradát visel sztorija is – lapos. A filmet Simon Pegg mégis nézhetővé teszi. Az általa megformált Sidney annak az embertípusnak a díszpéldánya, aki bármit tesz, rosszul sül el. Furcsa kedvessége, jóindulatúan szerencsétlen megjegyzései, nagy károkat okozó kis gesztusai lépten-nyomon bajt kevernek. Sidneyről azonban, sajátos humorérzékének köszönhetően, lazán leperegnek ezek a balesetek.
Simon Pegg mindvégig egy sajátos kettőségre alapozza Sidney figuráját: szerencsétlenkedései miatt szánjuk, édeskeserű angol humora, tömény öniróniája miatt azonban kedveljük. Néha komolyan veszi saját magát, máskor ő is nevet saját, véletlenszerűen előbukkanó hülyeségein. De míg ő szerényen nevet, mi röhögünk, mert szerencsénkre a rendező úgy döntött, hogy nem a szerelmi szálra, hanem a poénokra koncentrál. Persze a romantika és a szerelem beteljesüléséből adódó happy end most sem maradhat el. Ez azonban kivételesen nem válik zavaróvá, mert Robert B. Weide egészen pontosan tudja, hogy hol húzódik a hihetőség határa. Sidney baleksége épp a kolléganőjéhez, Alisonhoz (Kirsten Dunst) fűződő kapcsolata révén nem válik eltúlzottá. Alison iránti megnyilvánulásai ellenpontozzák sorozatos szerencsétlenkedéseit – így válik mindkét típusú szituációban hitelessé.
Simon Pegg mellett a szereposztás egy további telitalálatát is meg kell említenünk: a Jeff Bridges játszta Clayton Hardingot. A két film rokonságát alátámasztó legegyértelműbb párhuzam a két hírhedt folyóirat főszerkesztői között fedezhető fel. Jeff Bridges Claytonja Meryl Streep Mirandájának hímnemű változata: sármos, magával ragadó, elegáns, szigorú, minden szava szentírásként hat alkalmazottaira. Tudatában van hatalmának, melyet mindig rendíthetetlenül, de ugyanakkor higgadtan gyakorol a Sharps olyan kisemberei fölött, amilyen Sidney is. Mindezen hasonlóságok ellenére a Clayton-figura mégsem bír olyan mértékű fontossággal, mint Meryl Streep Mirandája, s Jeff Bridges nem is kap olyan sokoldalú játéklehetőségeket a figurától, mint amilyenekkel a Pradát viselő ördögasszony megáldotta az alakításáért Oscar-díjra is jelölt színésznőt.
A két film, a figurák és a sztorik közötti hasonlóságok ellenére ízében, összhatásában mégis különbözik egymástól. Az ördög Pradát visel meggyőződésem szerint inkább a nők számára élvezhető, hiszen nagy mértékben a híres divatházak női kollekcióinak felvonultatására, nők közötti versengésre és a szerelemre koncentrál. Ezzel szemben a How To Lose Friends a férfiak felé nyit: egy férfi szemszögéből, kevesebb ruhakölteménnyel, több poénnnal teletűzdelve mutatja be a sztárok és a divat világát. A tanulság pedig ismét közös: a sztárvilág nem álomvilág. Boldogságért a hétköznapokban tessék szétnézni!
