Rémi Chayé második nagyjátékfilmje Calamity Jane, a hírhedt vadnyugati vagány elképzelt gyermekkorát dolgozza fel. A francia-belga gyártású, 2- és 3D-s technikával készült másfél órás animáció elnyerte a 2020-as Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál Kristálydíját, és felkerült a 2021-es Oscar-shortlistre is, magyarországi bemutatójára pedig az idei Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon került sor.
Calamity Jane, polgári nevén Martha Jane Cannary, a 19. század második felében élt valós személy, egy szegény telepes család legidősebb szülötte volt, akinek korántsem volt olyan romantikus az élete, mint ahogy azt a film prezentálja. Martha Jane pályáját leginkább a saját maga fabrikálta, bizonytalan hitelű történetekből ismerhetjük, így figurája kezdettől fogva szinte mitikus, népmesei jellegű. A kevés fennmaradt bizonyíték alapján azonban tudni lehet, hogy igen korán, már 14 évesen elárvult öt (nem kettő) kisebb testvérével együtt, miután nemcsak édesanyját, de édesapját is elvesztette. Ettől kezdve ő töltötte be a családfői szerepet, elvállalva akármilyen munkát, ami adódott (ami időnként a prostitúciót is magában foglalta), és állítólag igen fiatal korától kezdve nem vetette meg a whiskey-t sem. Huszonéves korára már Calamity Jane-ként emlegette a sajtó, ügyes mesterlövész és mesemondó hírében állt, és gyakori szereplője volt Buffalo Bill vadnyugati cirkuszának.
Calamity Jane legendája már életében a kortárs westernponyva népszerű tárgya lett, később pedig számtalan filmrendezőt is megihletett (még egy 1995-ös Disney-moziban is felbukkan a karakter), de míg a legtöbb filmes feldolgozás Martha Jane akciódús felnőttkorára koncentrál, addig Chayé egy eredet-, illetve felnövéstörténetet álmodott meg, azt a kislányt középpontba helyezve, aki Calamity Jane a máig élő hírnevet megelőzően lehetett.
A rendező animátorként korábban olyan kiváló filmekben működött közre, mint a Kells titka, A mesék háza vagy A festmény, a Calamityben pedig immár forgatókönyvíróként is kipróbálhatta magát. Chayé, Fabrice de Costil és Sandra Tosello társszerzőkkel közösen két éven át írta a Calamity forgatókönyvét, amihez egy dokumentum-tévéműsor szolgáltatta az alapötletet. Az alkotók kiterjedt háttérkutatást végeztek a sztorihoz, ennek köszönhetően a film többé-kevésbé realisztikusan ábrázolja a korabeli viszonyokat: van itt cowboykodás, bűnözés, vadállatok, aranyásók, unionista katonák és a többi. A francia western(tan)mese pedig kellőképpen vadregényesre sikeredett ahhoz, hogy lekösse a nézők figyelmét, és közel hozza hozzájuk főhősét: könnyű együttérezni, azonosulni az amazon természetű, találékony és állhatatos karakterrel, és könnyű rajta és csínytevésein nevetni is. A film igencsak leegyszerűsített története és humora a felnőttek számára nemigen tud maradandó élményt nyújtani; elsősorban kislány gyermekek kíséretében azonban mindenképp érdemes néznivaló lehet (már ha tudnak olvasni és/vagy franciául), a Calamity ugyanis egy klasszikus, kalandfilmbe bujtatott, gyerekeknek szánt feminista kiáltvány, ahogy például számos Disney-rajzfilm is, de ebben legalább nem énekelnek.
A 12 éves hősnő egy olyan korban és társadalomban él, ahol a nők egyértelműen alárendelt szereplők, kizárólag szoknyát viselhetnek, egyetlen jövőképük a házasság, és egyetlen feladatuk a férfiak és a gyermekek kiszolgálása. Nem várnak el tőlük sem ügyességet, sem eszességet (sőt, ezen képességek létét fel sem tételezi senki), csakis engedelmességet. Martha viszont egy tipikus rakoncátlan kislány, aki a szoknyáját nadrágra cseréli, hosszú haját fiúsra vágja, és nem hajlandó elfogadni, hogy a lányokat eredendően más mércével mérjék, mint a fiúkat. Nem fordít hátat, de dacol a rendszerrel, amely egyre kegyetlenebbül vág vissza, mígnem egy nap egy igaztalan vád hatására elszökik átmeneti, vándor otthonából, az ekhós szekérkaravántól, és felkerekedik, hogy bebizonyítsa az igazát. Több hónapos magányos kóborlása során rendkívüli és életveszélyes kalandot él át, de végül megtalálja, amit keres, és szerencsésen visszatalál a telepesek közösségéhez, amely végre elismeri mind az ártatlanságát, mind a sikereit, és nem kevés tisztelettel a szemében, visszafogadja köreibe.
És ez az a pont, ahol a Calamity egy icipicit a szemünkbe hazudik, vagy modern szóval élve, csúsztat. Azt elhisszük, hogy mindig is voltak, vannak kiemelkedő kívülállók, akik végül legyőzik az akadályokat, és elérik, hogy a saját szabályaik szerint élhessenek. De hogy ezt a szűk közösség őszintén jó szemmel nézné, az hamis képnek tűnik. A film mindvégig hitelesen és átélhetően ábrázolja az irigység, a rivalizálás és a presztízs kérdéskörét, a lezárásban azonban túladagolja az optimizmust. Chayé a nemi szerepeket és a hierarchikus viszonyokat boncolgatva azt az üzenetet közvetíti ifjú nézőinek, hogy a társadalom nemcsak elfogadja, de keblére is öleli a különcöket. De ez még a film valóságán belül is csak részben igaz, mert van egy második, vélhetően nem szándékos, kesernyés üzenet is: az előző állítás nők esetében csak akkor teljesül, ha férfiruhában járnak és férfiként is viselkednek, lehetőleg lekörözve férfi társaikat – különben azok elnyomják, mint egy csikket. Martha bebizonyítja a rátermettségét, de a közösség ettől még nem megy át instant személyiségfejlődésen (ezt csak ritkán és nagyon lassan szokta megtenni), nem hálás és nem is szégyenkezik Martha megpróbáltatásai miatt, csupán a western-akciófigurát látja benne.
A film tehát nem mutatja be a különcség valódi árát, de bemutatja a főhős akaraterejét, bátorságát és kitartását, ami valóban példaértékű lehet a kicsik és a nagyok, fiúk és lányok számára egyaránt (de azért szülői felügyelet nélkül inkább ne csináljuk utána, amiket ő csinált). A gender-toposzon túl pedig sokkal csendesebben ugyan, de az faji kérdés is megjelenik a filmben: Martha átmeneti útitársa egy fekete fiú, de ez olyannyira természetes mozzanat, hogy sem a többi szereplő, sem a néző nem reagálja le, tulajdonképpen észre sem vesszük a bőrszínét.
Ugyanakkor a filmek, és különösen az animációs filmek, természetesen nemcsak kollektív történetként vagy erkölcsi leckeként funkcionálnak, de pusztán a látvány által is ingerlik, formálják a közönség vizuális-esztétikai érzékenységét. És ebből a szempontból a Calamity kimondottan figyelemreméltó: a kontúrtalan, foltokból építkező, olajzöld-lila-türkiz palettájú impresszionista képeken szürreális, örvénylő tájak, a préri nagytotál horizontja elevenednek meg, és a legemlékezetesebb jelenetek éppen az olyan eseménytelen életképek közül kerülnek ki, mint a meteorológiai formagazdagsággal ábrázolt felhők vonulása, vagy az éjszakai égbolt tündöklése. Míg a túlnyomórészt kétdimenziós technika alapvetően a klasszikus európai animáció hagyományába illeszti a filmet, addig a körvonalak elhagyása a harmincas éves plakátjainak stílusát idézi, akárcsak Chayé első, szintén Annecy-díjas mozija, A messzi Észak esetében, amellyel a Calamity erős, női központi karakterében is rokon.
A Calamityt egyébként a Maybe Movies és a 2 Minutes stúdió a 2019-es Cartoon Forumon pitchelte egy spinoff-szériára is: a sorozat a film történetét folytatná, a terv szerint nem Chayé, hanem egy női direktor kezei alatt, de azóta nem hallani a projektről. Eközben Chayé, ismét Calamity-s társszerzőivel karöltve, már a következő filmje forgatókönyvén dolgozik, amely ismét a 19. századba repít majd vissza, ezúttal az európai kontinensre, Párizs egyik nyomornegyedébe.
