A kis Nicolas nem egy klasszikus animációs gyerekfilm. Bár a címe alapján úgy tűnik, hogy egy kisfiú a főszereplője, de igazából az alkotók, az író és az illusztrátor kerülnek a középpontba. Elbűvölően szép és érzékeny film sok humorral és némi komorsággal, amely a felnőtteket is mélyen megérintheti.
A kis Nicolas a francia gyerekirodalom leghíresebb kisfiúja, történetei töretlen sikernek örvendenek több mint 60 éve. A kisiskolás első kalandjai a Le Moustique magazinban jelentek meg 1956 és 1958 között, ami nem aratott egyből átütő sikert – ahogy Sempé, az illusztrátor is visszaemlékezik –, de aztán 1959-ben könyv formájában is kiadták, amelyet azóta 45 nyelvre fordítottak le és világszerte több mint 15 millió példány kelt el belőle. A történetek írója a francia ifjúsági irodalom kiemelkedő alakja, René Goscinny, akit itthon nem is annyira A kis Nicolas alkotójaként tartunk számon, hanem a Lucky Luke meg az Asterix és Obelix képregények szerzőjeként. Az illusztrátor pedig a még ma is élő, akkoriban a The New Yorkernek meg a Paris Match-nak is rajzoló Jean-Jacques Sempé.
Több félresikerült adaptáció is készült a könyvek nyomán: 2009-ben egy animációs tévésorozat Le petit Nicolas címmel, amely képileg egyáltalán nem kiemelkedő, sőt, mondhatni elnagyolt és butácska digitális rajzok elevenednek meg benne; ugyancsak ebben az évben jelenik meg a Nicolas az iskolában című játékfilmes adaptáció; végül nemrégiben, 2021-ben A kis Nicolas és az elveszett kincs című családi film. Egyik sem adta vissza igazán a könyv eredetiségét és humorát, játékos könnyedségét, egyikben sem jön át az a végtelen kedvesség és finom irónia, amivel Nicolas a körülötte lévőket szemléli. De a most elkészült, Cannes-ban bemutatott és Annecy-ban a legjobb egész estés animációs filmnek járó Kristály-nagydíjat elhozó alkotás már méltó párja a könyvnek. Itt nem egyszerűen csak a történetek és a csínytevések sorozata van egymás mellé állítva, mint az imént említett adaptációkban, hanem egy eredeti, új és a valóságból ihletett kerettel egészül ki: Goscinny és Sempé élete fonódik össze Nicolas kitalált világával. A filmben több idősík keveredik, megismerjük a szerzőpárost, látjuk, ahogyan megszületnek a történetek és a kis Nicolas alakjának első vázlatai, vonásai, ezek pedig szépen egészülnek ki a már létező, könyvben is megjelent történetekkel, amelyekben a főszereplő, a csintalan kisiskolás Nicolas hétköznapjaiba tekinthetünk be.
A kisfiú a szemünk láttára kel életre, lemászik a papírról és hol az írógépen lépdel, amelyen Goscinny éppen dolgozik, hol Sempé válláról nézegeti a családjáról és barátairól készülő rajzokat, közben meg a szerzőpáros mindkét tagjával nagyon jó viszonyba kerül, sokat beszélget velük, ugyanolyan pontos, de egyszerre kedves és érzékeny megjegyzései vannak, mint könyvbéli párjának. Így nyerünk betekintést a karaktert körülvevő művészi és narratív világba, valamint az alkotók életébe is. Megismerjük a művészek közötti barátságot, valamint azt a folyamatot, ahogyan ötleteiket papírra rögzítik, de mindeközben Nicolas vidám kalandjait is átéljük a családjával és a barátaival együtt.
Nicolas véletlen és ártatlan kérdései hatására a kedves gyermek- és fiatalkori emlékek mellett a kellemetlenek is megelevenednek: Sempé felidézi, hogy mennyire szeretett volna jazz-zenész lenni, mint Duke Ellington, és hogy mennyire nyomasztó családi légkörben nőtt fel, ahol a felhőtlen szabadságot a nagypapa jelentette számára, Goscinny pedig elmeséli, hogy miért és hogyan költözött el családjával Argentínába és milyen hatással volt rájuk a holokauszt, amelyet a tengeren túlon vészeltek át. Ezeken a pontokon komorabbá és sötétebbé válik a film képi világa és stílusa, de nem megy szembe a film alapvetően könnyed hangnemével, a rendezők a téma súlyossága mellett is megfelelően – és kisiskolások számára is befogadható módon – mutatják be ezeket az eseményeket. Goscinny és Sempé kevésbé vidám múltja indokolja A kis Nicolas születését, a két művész a kisfiú megalkotásával hoz létre egy vágyott gyerekkort, amelyet bármikor újra átélhetnek. Az Amandine Fredon-Benjamin Massoubre rendezőpáros pedig ezzel a filmmel tiszteleg a szerzők előtt, de a forgatókönyv megírásában nemcsak ők vettek részt, hanem Anne Goscinny, René Goscinny lánya és Michel Fessler is, aki többek között az éppen futó, népszerű A tölgy - Az erdő szíve című természetfilm forgatókönyvén is dolgozott.
A film képi világa nem egységes: a Nicolas-történetek hasonlóak a könyvbeli illusztrációkhoz, befejezetlen akvarell-vonásokat, finom színeket és nagy fehér háttereket láthatunk, a karakterek pedig a könyvből jól ismert karikaturisztikus jegyeket hordozzák magukon – a Goscinny-Sempé síkon megjelenő képsorok ezzel szemben Sempé a New Yorkernek készített munkáit idézik, itt erőteljesebbek a színek, határozottabbak a körvonalak és az itt látható animációs technikák is bonyolultabbnak tűnnek.
Végül muszáj pár szót külön ejteni a Nicolas-történetekről is, melyek forrása a könyv: ilyen vicces és cuki kisiskolásokat én még sehol nem láttam sem animációban, sem könyvben. A főszereplő önmagában nem lenne ennyire szórakoztató, ha nem venné körül egy csapat hozzá hasonló gyerek: Agnan, a tanítónéni kedvence, a stréber, szemüveges fiú, Alceste, aki állandóan csak zabál, Geoffroy, akinek a leggazdagabb a papája, Eudes, aki mindenkinek behúz stb. Ezek a gyerekek mindig jót akarnak és végül mindig belekeverednek egy végetérhetetlen csínytevéssorozatba és verekedésbe. A legemlékezetesebb visszatérő kép a filmből egy hatalmas porfelhő, ahol már csak néhány ecsetvonás jelzi, hogy itt éppen gyerekek vannak. Az állandó kis bunyóikkal felvert por viszont soha nem rosszindulatból kerekedik ki, ezért is tudunk nevetni rajta.
Bevallom, én sem ismertem Nicolas-t addig, amíg idén a film el nem nyerte Annecy-ban a fesztivál fődíját, de azóta sem megy ki a fejemből: gurultunk a nevetéstől a vetítésen is, és utólag, a könyvet olvasva is. Egy könyves podcastban hangzott el, hogy A kis Nicolas olyan a franciáknak, mint nekünk Karinthytól a Tanár úr kérem – én cáfolnám ezt az állítást, szerintem jobb! Guruljatok ti is, olvassátok és nézzétek, s ha gyerekekkel teszitek ezt, még jobb!
