Egy elvált, középkorú pár, egy csődbe ment cég, gyémántlopás Robin Hood-módra, váratlan fordulatok tömkelege, és persze, Párizs, a szerelem városa, melynek misztikus ereje mindenkit a bűvkörébe kerít – vagyis a standard romkom alapanyagai. A sót azonban kifelejtették.
Joel Hopkins legújabb filmjében Pierce Brosnant (Richard) és Emma Thompsont (Kate) láthatjuk főszerepben, akik egy tenisz- és golfpályákkal szegélyezett, idilli brit kisvárosból Párizsba utaznak, és monoton mindennapjaik egyszerre élménydús akciófilmmé válnak, bizonyítva azt, hogy átlagemberekkel is történhetnek különleges dolgok. Kate és Richard jónéhány éve elváltak, lányukon (Tuppence Middleton) és közös barátaikon keresztül azonban még mindig némileg kapcsolatban állnak. A film legelső jelenete egy közös ismerős esküvője, ahol Kate-nek egy (természetesen esetlen, Pierce Brosnan James Bond-os alkatával kirívóan kontrasztban álló) tenisztanár próbál udvarolni. Női hiúságából fakadóan Kate színleli némi vonzalmat, azonban már tudjuk, hogy a film végére, hibáikból tanulva a két exházastárs újra összeszűri a levet, és sajnos ez nem az utolsó előrelátható fordulata a filmnek, melynek dramaturgiai felépítése egy rendkívül primitív struktúrán mozog: adottak a főhősök, akik között adott egy konfliktus, egy közös érdek folytán azonban mindketten ugyanazért a célért, kéz a kézben kezdenek harcolni. A közös érdek meg nem mentes a pátosztól, hiszen Richard cégét egy gonosz befektető csődbe viszi, így Richard és Kate, valamint a többi részvényesek, a „kisemberek” elvesztik anyagi biztonságukat. Richard így magára vállalja a robinhood-szerepet, megesküdvén, hogy visszaszerzi a pénzt, majd szétosztja „a szegények” között, akik a Százkarátos szerelemben golfpályákon és country clubokban töltik szabadidejüket. Kate és Richard tehát Párizsba utaznak, felkeresni a gonosz üzletembert, és visszakövetelni jussukat. Ez a terv azonban befuccsol, melynek folytán egy hihetetlenül viszontagság-dús történetbe keverednek, s nem utolsósorban eldöntik, hogy lenyúlják a világ egyik legdrágább gyémántját.
A már korábban említett rudimentáris dramaturgiai szerkezet szempontjából persze elmaradhatatlan, hogy a főhősöket segítő erők is körülvegyék. Joel Hopkins filmjében ezt – és egyben a comic relief szerepét is – egy másik házaspár tölti be, Jerry (Timothy Spall) és Penelope (Celia Imrie). Sajnos egyik karakter sem eléggé árnyalt ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődést, a két mellékszereplő jelenléte azonban egy fura (valószínüleg nem szándékos) naturalista, olykor groteszk érzéssel hinti meg a lapos történetet. Jerry hihetetlen sztorijai a háborúról, régmúlt szerelmi és egyéb gyanús afférjairól (melyekről természetesen még tulajdon felesége sem tud) egyértelműen azt szolgálják, hogy a szereplők könnyebben, mindenféle magyarázat nélkül elérjék céljaikat (így jutnak fegyverhez, hamis gyémánthoz, pénzhez stb.), történetei azonban elég abszurdak ahhoz, hogy magára a filmre, a szereplők történetére reflektáljanak.
A kalandos gyémántlopás lehetne érdekes, ha a stratégia egy kicsit is eredeti lenne – természetesen minden olyan geget tartalmaz, melyet a börleszkekből már ismerünk –, annyira viszont nem célirányosak, hogy önreflexiót vagy idézetet sejtetnének. Túlzás lenne azt mondtani, hogy a Százakrátos szerelem túl komolyan veszi önmagát, az abszurd és hihetetlen fordulatokat azonban nem ártott volna kiegyenlíteni egy kis öniróniával. Ugyanakkor csak sejthetjük, hogy a már az ötvenes éveikben járó exek, és főleg Pierce Brosnan esetlensége a már öregedő akcióhős paródiája, ez a tény azonban ugyanannyira valószínű, mint a film többi potenciális utalása.
Joel Hopkins rendező nevét a Last Chance Harvey-ból ismerhetjük, melyben a rendező ugyancsak Emma Thompsont választotta főszerepbe, akkor épp Dustin Hoffman mellé. Egy szintén középszerű film, melyben Hoffman természetesen mindenkit, még a történetet is túljátssza. Hopkins ezúttal sem alkotott nagyot, a Százkarátos szerelemben ugyanis minden olyan húzás, mely egy kicsit is emelné a színvonalat, akár véletlenszerű is lehet – ha viszont szándékos, akkor valaki valamit nagyon rosszul csinált.
