Ruprech Dániel

Írásai a Filmtetten (19)

Nehéz dolgaink – Susanne Bier: Hævnen / Egy jobb világ

2011. február 15.

Azok a szituációk, melyekben két érzelmileg sérült, magányos gyerek találhatja magát, tanulságos vizsgálódásra adnak alkalmat, ráadásul Bier repertoárjából is hiányoztak eddig. Empatikus rendezése pedig még a hollywoodias, nevelő célzatú jeleneteit is elfogadhatóvá teszi.

Búcsúfilm – Alain Corneau: Crime d'amour / Szerelmi bűnök

2010. december 16.

Pár héttel a Szerelmi bűnök francia premierje után elhunyt Alain Corneau, a film rendezője. A bűnügyi film mesterének utolsó mozija, bár gyengén veszi kezdetét, egészen szórakoztató krimiként végződik, miközben feleleveníti régebbi filmjeinek hangulatát is.

A világ-örömzene – Raúl de la Fuente: Nömadak Tx

2010. november 22.

A txalaparta egy majdnem kihalt ütőhangszer. Egyedülálló módon két zenész szükséges a megszólaltatásához. Életben tartói, az Oreka Tx, bejátsszák a világot, különböző – főleg nomád – népek zenéjét ötvözik sajátjukkal. Hangszerüket pedig az adott vidék anyagából hozzák létre; fából, kőből, vagy jégből.

Aszinkronban – Pejó Róbert: Látogatás

2010. június 17.

A magyar kritika – kevés kivételtől eltekintve – a kínosan rossz Halálkeringőhöz hasonlóan nagy vehemenciával húzta le Pejó Róbert második nagyjátékfilmjét. A Látogatás valóban nem sikerült jól, de nem azért, ami a kritikák legfőbb ellenérve volt, miszerint sikertelen thriller-próbálkozás lenne. A film legnagyobb hibája épp az, hogy nem akart thriller lenni.

„You must remember this” – Michael Curtiz (Kertész Mihály): Casablanca, 1942

2010. június 11.

„Ha nem szállsz fel arra a gépre, egész életedben bánni fogod. Talán nem ma, talán nem holnap, de hamarosan, az életed végéig.” – mondja egy kócos, cingár, szemüveges férfi. „A Casablancából van. Egész életemben vártam, hogy elmondjam” – teszi hozzá és elbúcsúzik a szeretett nőtől, a repülőtéri ködben. Elsétál, miközben egy kalapos, ballonkabátos fickó rekedten, lefordíthatatlan mondatával int utána: „Here’s looking at you, kid.”

A Boszporuszon át – Fatih Akin-portré 2.

2010. május 28.

A Fallal szemben című filmjével Akin szűkebbre állította fókuszát, közvetlenebbül ábrázolta saját tapasztalatait; a kettős identitást, „némettörökségét” vagy „töröknémetségét”. A „Szerelem, Halál és Ördög” címszavakkal jelzett témái keverednek nagyjátékfilmjeiben, hogy végül trilógiát alkothassanak, miközben kisjáték- és dokumentumfilmek továbbra is színesítik pályáját.

Török akcentus – Fatih Akin-portré 1.

2010. május 27.

„A semmiből jött, 20–21 évesen. 1993 végén jártunk. A helyesírása mindent alulmúlt, de teljesen mindegy volt. Volt valami szokatlan kisugárzása és hajlíthatatlan akaratereje a fiúnak.”1 Így jellemezte Ralph Schwingel producer a Rövid és fájdalommentes forgatókönyvével felbukkanó, ma már népszerű német filmrendezőnek számító Fatih Akint, akinek Soul Kitchen című új filmjével nyitja kapuit az idei Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) Kolozsváron.

(N)agybalhé – Jean-Pierre Jeunet: Micmacs a tire larigot / Micmacs - (N)agyban megy a kavarás

2010. április 27.

Egy éjszaka céltévesztett pisztolygolyó fúródik Basil koponyájába. Ám számára ez nem a világ, csak egy hosszú álom végét jelenti: újraébredve elveszti lakhelyét, dolgait, állását. Chaplinként cselleng, és a nagyvárost lakná be, amikor egy különc kis csapat befogadja roncsvárába. Új élete új értelmét pedig az apja halálát okozó aknát és a fejében elraktározott golyót gyártó fegyverkereskedők fondorlatos csőbehúzásában hozza elé a véletlen.

Válni csak pontosan, szépen... – Robert Benton: Kramer vs. Kramer / Kramer kontra Kramer, 1979

2010. április 9.

Egy magára hagyott apa olykor keserű, olykor édes csatározása fiával, fájdalmas küzdelme volt feleségével mélyebbre hatolt az Akadémia tagjainak szívében, mint Coppola vietnami pokoljárása (Apokalipszis most), vagy Bob Fosse 8 és fél-ízű musicalje, a Mindhalálig zene (All That Jazz). A Kramer család viszontagságai 9 jelölésből 5 kategóriában kaptak díjat.

Friss film és sorozat

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Novokain

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 110 perc, 2025

    Rendező: Dan Berk, Robert Olsen

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Friss film és sorozat

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Novokain

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 110 perc, 2025

    Rendező: Dan Berk, Robert Olsen