A Fallal szemben című filmjével Akin szűkebbre állította fókuszát, közvetlenebbül ábrázolta saját tapasztalatait; a kettős identitást, „némettörökségét” vagy „töröknémetségét”. A „Szerelem, Halál és Ördög” címszavakkal jelzett témái keverednek nagyjátékfilmjeiben, hogy végül trilógiát alkothassanak, miközben kisjáték- és dokumentumfilmek továbbra is színesítik pályáját.
Szerelem
Lassan elkopnak a műfaji klisék, a Fallal szemben előkészítő egy ún. művészfilm, A másik oldalon előtt. Hősei törökök a jelen Németországában, beilleszkedési kísérleteik, kettős kultúrájuk tragédiához vezet. A „szerelem” az első kör, melyet végigkísér a halál és a csábítás. Cahit elmúlt 40, alkoholista, élete romokban, autójával nekihajt egy falnak. Sibel 20 éves, élni akar, szórakozni, fiúkkal járni, de konzervatív családja nem engedi, tiltakozásképpen felvágja ereit. Egy szanatóriumban találkoznak, Sibel meggyőzi Cahitot, hogy vegye feleségül, ez lenne menekülésének útja. A furcsa pár összeköltözik, ám szituációikból nem humor, hanem feszültség fakad, Cahit kezd beleszeretni a lányba, s ez végül tragédiával zárul. Sibel új életet kezd Isztambulban, ugyanazokat a köröket járja végig, amiket korábban Cahit Németországban, egészen addig, amíg a legmélyebb bugyorból fel nem emelik. Végül Cahit is visszatér Törökországba, és mint Akin korábbi filmjeiben, itt is a hazatérés hozza el a békét, a tiszta lappal indított élet lehetőségét.
A film két dologra épít és mindkettőben nagyon erős: a két főszereplő karaktere jól kidolgozott, viszonyuk szenvedélyes, vonzzák és taszítják egymást. Mindez köszönhető a remek színészválasztásnak is, Birol Ünel úgy játssza el a vad, cinikus, kiszámíthatatlan és megkeseredett férfit, hogy nem válik egysíkúvá, egy-egy tekintettel, gesztussal képes egyszerre humoros, fenyegető és érzelmes lenni. Sibel Kekillinek ez az első drámai alakítása, a fiatal lány eddig a német pornófilm jeles képviselője volt, azonban teljes lecsupaszítása után is meg tudta őrizni erotikus vonzerejét, sajátosan keverve naiv báját túlfűtött kisugárzásával. A színészek mellett a cselekmény menete, a dramaturgia szerkezete tartja lendületben a filmet. Fordulópontjainak véletlenszerű elhelyezésével kiszámíthatatlanná teszi történetét, mely bármikor, gyökeresen képes váltani. Az egyetlen biztos pont, az isztambuli zenekar többszöri visszatérése, akik egy-egy dalukkal részekre, bizonyos szempontból fejezetekre osztják a filmet. A színészi játék, valamint a cselekmény szertelenségét ellenpontozza az időnkénti vizuális távolságtartás. Nem mindig jellemző ugyan a filmre, de a legkegyetlenebb pillanatokat mozdulatlan nagytotálokban ábrázolja. Ez a fajta szenvtelenség még határozottabban megjelenik majd következő nagyjátékfilmjében.
A Fallal szemben Arany Medvét nyert Berlinben és megkapta az Európa Filmdíjat. Akin első filmje volt, melyet a Wüste Film mellett a frissen megalapított Corazón International gyártott – a továbbiakban végleg elszakadtak a a Wüstétől. Akin két társával, Klaus Maeck-kel és a nem sokkal később elhunyt Andreas Thiellel saját filmjei készítésére hozta létre a céget, amellyel azóta több török-német produkcióban is részt vettek. Még ebben az évben Akin képviselte Németországot a Lars von Trier produkciós cége, a Zentropa által kivitelezett Visions of Europe című szkeccsfilmben. A film kitalálói a 2004-ben 25 tagállamra bővülő Európai Unió egy-egy rendezőjét kérték fel véleményformálásra a kontinens jelenéről és jövőjéről. Akin Heinrich Heine Die alten bösen Lieder című versének Robert Schumann által megzenésített változatát az Einstürzende Neubauten zenekar egyik tagjával, az FM Einheit művésznevet viselő Frank-Martin Strauß-szal és Caspar Brötzmann-nal, valamint Idil Üner (Akin visszatérő színésznője: Rövid és fájdalommentes - Villanás az egész, Júliusban, A másik oldalon) énekével dolgozta fel újra. Fekete-fehér képek mellett hallatszik a régi bajok eltemetésének dala, amit egy színes, török nyelven énekelt betét szakít meg. Szintén ebben az évben készült el Anno Saul Kebab kapcsolat (Kebab Connection) című vígjátéka, melynek többek között Akin is forgatókönyvírója volt. Főhőse, a török Ibo filmrendező szeretne lenni és megalkotni az első német kung-fu filmet. Kezdő sikereit nagybátyja éttermének reklámfilmjével éri el, ám amikor kiderül, hogy német barátnője terhes, emiatt családja kitagadja, fel kell készülnie az apaságra is. A nációk: törökök, görögök, olaszok etnikai feszültségéből itt csak humor szikrázik, egyébként a többé-kevésbé békés együttélést hirdeti a film.
Második dokumentumfilmjét, az Át a hídon: Isztambul hangja (Crossing the Bridge: The Sound of Istanbul) címmel 2005-ben készítette el, amikor Alexander Hacke-val, az Einstürzende Neubauten másik tagjával visszatért a török fővárosba, végigjárni annak zenei világát. Hacke a Fallal szemben című filmhez végzett itt korábban gyűjtőmunkát. A film tulajdonképpen zenekarok tárháza, különböző generációk különböző műfajokkal mutatkoznak be, beszélnek a zenéről, a városról és az ottani életről.
Halál
A trilógia második filmje, a 2007-es A másik oldalon már nem követi a Fallal szemben kiszámíthatatlan érzelmi hevületét, olyannyira nem, hogy a film értelmetlen és véletlen haláleseteit előre bejelenti fejezetcímekként. A Cannes-i Filmfesztivál legjobb forgatókönyvnek járó díját vehette át Akin a munkáért. Itt nem a szenvedély, hanem a precizitás, a kiszámítottság dominál, minden dramaturgiai elemnek megvan a maga helye, melyre gyakran rímel később egy másik.
Az egész konstrukció a tükrözésekre, a szimmetriára épül. Két történet szövődik össze úgy, hogy szinte végig elkerüli egymást. Németországban Nejat apja véletlenül meggyilkol egy prostituáltat, Yeter-t. Az egyetemi tanár fiú ezek után visszatér Törökországba, hogy megkeresse a nő lányát, de kutatása sikertelen. Yeter lánya, Ayten politikai menekültként Németországba megy Törökországból, de visszatoloncolják hazájába, ahol börtön vár rá. Németországi szerelme, Lotte utána utazik, mindent elkövet, hogy megmentse, de véletlenül meggyilkolják. Végül Lotte anyja, Susanne (Hannah Schygulla) és Nejat találkoznak, a fiú pedig rájön, hogy az időközben szintén hazatért apja mellett a helye, elindul hát megkeresni. „A »másik oldalon« a halál van” – mondja Akin, de az „itt-ottság” kettősségére, a Törökországban német, Németországban török paradox helyzetére ugyanúgy értelmezhető az a másik oldal, mely mindig jelen van, de soha nem közvetlenül, szereplői magukkal hordják, és helyzetüktől függően mindig változtatja jelentését. Ennek az abszurditását fejezi ki Lars Rudolph karakterének frappáns mondata, mikor Nejat meg akarja venni tőle az antikváriumot: „Egy Németországból jövő török germanisztika-tanár Törökországban köt ki egy német könyvesboltban.” A film egyszerre elemzi az egyre táguló Európa országainak kulturális összeegyeztethetetlenségét és a családok csalódásoktól terhelt kapcsolatait. Miközben feloldhatatlannak látszó konfliktusokat ábrázol, mégis az elfogadás üzenetét sugallja, akár a német anya és halott lánya egészen más szellemiségű török barátnőjének, akár a fiú és gyilkos apja kapcsolatáról van szó.
Akint 2009-ben két szkeccsfilmhez is meghívták egy-egy epizód megrendezésére. Először a Párizs, szeretlek (Paris, je t’aime, 2006) mintájára elkészült, de előzményfilmjéhez képest laposabb New York, szeretlek (New York, I Love You) című filmhez. Szerelem és halál ismét összekapcsolódik; egy New York-i török festőt megigéz egy fiatal ázsiai lány. Portréját szeretné megfesteni, de a lány túl későn mondana igent, kapcsolatukból „csak” egy étteremben, szalvétára felskiccelt arckép marad. A New York, szeretlek sokkal szorosabban fűzi össze szálait, mint elődje, számos, az epizódokból ismert szereplő kis jelenete köti össze a részeket. Érdekes, hogy az a pár beállítás, melyben a festő egy taxis monológját hallgatja, melankolikusabb, erősebben fejezi ki az elmúlást, a lehetőségek városának elidegenedését, mint maga a kisfilm. Majd a Deutschland 09 – 13 kurze Filme zur Lage der Nation című filmhez járult hozzá a Der Name Murat Kurnaz című epizóddal. A filmben 13 német rendező, köztük Dani Levy, Angela Schanelec, Tom Tykwer, Wolfgang Becker, Dominic Graf vagy Romuald Karmakar fejtette ki véleményét Németország jelenlegi helyzetéről, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Akin egy valóságon alapuló, de megrendezett, színészekkel eljátszott interjút rögzített. Murat Kurnaz Németországban született török állampolgár, akit Pakisztánban, miközben német állampolgárságának elfogadási folyamatai zajlottak, letartóztattak és Guantanamóban tartották fogva, ártatlanul. Rosszkor volt rossz helyen. A film többnyire félközelik beállításaiból és ellenbeállításaiból áll, Akin a lehető legegyszerűbb formát választotta, hogy az elhangzó szöveget, az eset elmesélését kiemelje.
...És a pokol konyhája
Akin felfüggesztette trilógiája befejezését és egy újabb, ezúttal tisztán vígjátékot készített. A Soul Kitchenben felbukkannak régi színészei Adam Bousdoukus, aki eddig majdnem mindegyik filmjében kapott kisebb-nagyobb szerepet, valamint Moritz Bleibtreu és Birol Ünel, vagy a szintén gyakran látott testvére, Cem Akin. Az újak között pedig Gryllus Dorka, és – természetesen – csak pár rövid snitt erejéig Udo Kier látható. „A Soul Kitchen egy újfajta Heimatfilm: a világ már nem olyan békés, a falu pedig egy étterem” – kapcsolják Akinék filmjüket a német hagyományhoz. Ezúttal görög hősei egy éttermet igyekeznek ügyefogyottan megmenteni az ÁNTSZ-től, adóhivataltól, nagytőkésektől és saját maguktól, miközben szerelembe esnek, szakítanak, csontkovácshoz járnak, főznek és szeretkeznek (vagy csak szeretnének).
A Soul Kitchen valószínűleg olyan lett, amilyennek Akin szerette volna, könnyed, kellemes kis film, amit jó nézni, kikapcsolódás, pihenő egy újabb nehezebb téma előtt, persze csak nézőinek. „Kezdetben annyira kétségbe estem, hogy a Wikipédián néztem meg, mi is a komédia. Ott ez állt: Dráma pozitív végkifejlettel. Akkor minden rendben van, gondoltam” – meséli Akin. Humora a finomabb szellemességektől a slapstickig terjed. Történetét inkább az alaposan megválogatott helyszínek és zenék, a remek színészek és jól megírt karakterek viszik el a befejezésig, mint nem túl nagy lélegzetvételű cselekménye, de a lényeg, hogy elviszik. Bár származás tekintetében megint csak különbség van a szereplők között (egyszerűsítve, a görögök kiszolgáltatottsága a német üzletembereknek), talán itt emeli ki Akin a legkevésbé az ebből fakadó problémákat.
Akin egyenletesen halad karrierjével, újabb és újabb oldalát mutatja meg. Azon kevés rendezők egyike, aki nem ragad le a nagyjátékfilmeknél, továbbra is készít kisjáték- és dokumentumfilmeket (lassan elkészül következő, Garbage int he Garden of Eden című dokumentumfilmje) és Hollywoodnak sem sikerült beszippantania, mint Tom Tykwert (aki A bűn árfolyama sikertelensége után megint Németországban forgat). Akin megőrizte szerteágazó érdeklődését, melyből még újabb és újabb sokszínű film fakadhat.
[az előzmény ide kattintva érhető el]
