Válogatott dokumentumfilmek a 43. Magyar Filmszemléről – A szovjet levelezőpajtás, Népművelő a felvevőgéppel, Allah minden napján szaladnak a lovak, A Nyolcak nyomában, Last Call – Dresden Dolls

2012. február 9. – írta Buzogány Klára, Zágoni Bálint, Pócsik Andrea

Jó nevű rendezők változó színvonalú munkái,félig-meddig ismeretlenek sikeres próbálkozásai, hosszú éveken keresztül forgatott filmek vagy televíziós szösszenetek, ismeretterjesztő vagy dokumentarista stílus, kellemes meglepetések vagy „kiszámítható” színvonal – talán így foglalhatnánk össze vázlatpontokba szedve az idei Szemle dokumentumfilmjeit. A témájuk, munkamódszerük vagy stílusuk miatt legérdekesebbek közül szemelgettük. Gondolatainkban végig ott bujkált a mi lett volna ha? kérdés: mi lett volna, ha az idei szemle versenyfesztiválként működött volna, mely filmek szerezhették volna meg a díjakat?

A Boszporuszon át – Fatih Akin-portré 2.

2010. május 28. – írta Ruprech Dániel

A Fallal szemben című filmjével Akin szűkebbre állította fókuszát, közvetlenebbül ábrázolta saját tapasztalatait; a kettős identitást, „némettörökségét” vagy „töröknémetségét”. A „Szerelem, Halál és Ördög” címszavakkal jelzett témái keverednek nagyjátékfilmjeiben, hogy végül trilógiát alkothassanak, miközben kisjáték- és dokumentumfilmek továbbra is színesítik pályáját.

Török akcentus – Fatih Akin-portré 1.

2010. május 27. – írta Ruprech Dániel

„A semmiből jött, 20–21 évesen. 1993 végén jártunk. A helyesírása mindent alulmúlt, de teljesen mindegy volt. Volt valami szokatlan kisugárzása és hajlíthatatlan akaratereje a fiúnak.”¹ Így jellemezte Ralph Schwingel producer a Rövid és fájdalommentes forgatókönyvével felbukkanó, ma már népszerű német filmrendezőnek számító Fatih Akint, akinek Soul Kitchen című új filmjével nyitja kapuit az idei Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) Kolozsváron.

Nem sima love story – Fatih Akin: Gegen die Wand / Fallal szemben

2005. május 15. – írta Ilyés István (Iván)

Fatih Akin Fallal szemben című filmje olyan intenzív érzelmi telítettségű, ami általában az előadóművészetek sajátja. A tekintetünk úgy feszül a vászonra, mint egy virtuális színpadra. A rendező azonban érzékeny eleganciával fogalmaz, a film folyékonyabb, elegánsabb médiumát helyezi a néző és a történések közé, így fikcionálva a nagyon élesen exponált történetet, melyet színpadon vagy egy performansz keretében már nehéz lenne végignézni. Gondoljunk csak a vértócsa szélén fekvő borotvapengére az öngyilkossági kísérlet után. A két szereplő szenvedéstörténetét a rendező filmes költészete járja át és írja bele a vászonba, olyan kifinomult érzékenységgel, hogy magával ragad egy történet, ami a történet szintjén inkább elidegenítene.