Ezt írtuk a filmről:

Egy olasz férfi – Marcello Mastroianni-portré

A száz éve született Marcello Mastroianni a szépség mögötti ürességet, a boldogság mögötti káoszt képviselte évtizedeken keresztül a huszadik század legjobb olasz drámáiban és vígjátékaiban.

Fellini zeneszerzője voltam – Nino Rota-portré

„A Cinecittà előtt észrevettem egy vicces kis embert aki a rossz helyen várakozott a villamosra. Szétszórtan hederített az egészre. Olyan érzésem volt hogy… vele kell várnom… biztos voltam benne, hogy a villamos megáll a szokásos helyén és futnunk kéne utána, és egyaránt biztos voltam benne, hogy megáll ott is, ahol mi várakoztunk… A legnagyobb meglepetésemre a villamos pont előttünk állt meg.” Federico Fellini így emlékezett első, még véletlen találkozására Nino Rotával. Az idén 105 éve született zeneszerző leginkább Fellini zeneszerzőjeként ismert, de hozzá kötődik A keresztapa legendás – és meglepő botrányt kavaró – zenéje is.

„Csak élet legyen benne” – Federico Fellini-portré 3.

A Júlia és a szellemek már Fellini ornamentális korszakát előlegezi, melyben az örök archetípusok és a történelmi gyökerek vizsgálatának igénye dominál. A Casanova és főként a Zenekari próba után azonban lassan elérkezik e kivételes rendezői pálya alkonya.

„Csak élet legyen benne” – Federico Fellini-portré 2.

Az Országúton sikerét követően Fellini még egyszer visszatér a melodrámai szerkesztésmódhoz (Cabiria éjszakái), majd Az édes élettel végleg maga mögött hagyja a poszt-neorealizmust. Az édes élet és a Nyolc és fél modernista mesterré avatják a rendezőt, aki karrierjének csúcsára jut.

„Csak élet legyen benne” – Federico Fellini-portré 1.

„Nem érdekel, hogy a film jó-e vagy rossz, csak élet legyen benne” – így összegezte művészete lényegét legnagyobb alkotása, a Nyolc és fél előkészületei közben az európai modernizmus összetéveszthetetlen stílusú mestere, az idén húsz esztendeje elhunyt Federico Fellini, aki a poszt-neorealizmus jegyében kezdte rendezői pályáját. Korai, az ötvenes évek során készített filmjei ennek megfelelően még főként vidéki miliőben játszódtak, egyszerű hősöket vonultattak fel, ám ugyanakkor – és ennyiben már ellenszegültek a neorealista normáknak – a fokozott társadalmi és politikai érdeklődés helyett elmélyült és invenciózus lélekrajzok jellemezték őket.

Megihlető ihlethiány – Federico Fellini: 8 és ½, 1963

A nagy alkotók, a nagy rendezők életében is vannak mélypontok. A kiégés üressége az alkotással együttjáró folyamat sajátja, de ennek nem kell feltétlenül az üres kétségbeesés időszakának lennie: a töltekezés, a megújhodás parlag-állapota is lehet. Különleges stáció ez, amely maga is inspirálhat.

2 és fél – Rob Marshall: Nine / Kilenc

Ez a film akkor teljesítené küldetését, ha látványos bukás lenne. Félreértés ne essék, a Nine igazán rossz film, de a tény, hogy a Chicagónál és a Gésa emlékiratainál rosszabbra sikerült, nem kelthet akkora feltűnést, mintha ugyanez Federico Fellinivel történt volna meg annak idején, aki 1963-ban, teljes bukásra számítva, még címet sem mert adni új filmjének, ezért – mivel kilencedik lett volna a sorban –, szerényen csak a 8 és fél címkével látta el.