Nino Rota

Ezt írtuk róla

Fellini zeneszerzője voltam – Nino Rota-portré

2017. február 10.

„A Cinecittà előtt észrevettem egy vicces kis embert aki a rossz helyen várakozott a villamosra. Szétszórtan hederített az egészre. Olyan érzésem volt hogy… vele kell várnom… biztos voltam benne, hogy a villamos megáll a szokásos helyén és futnunk kéne utána, és egyaránt biztos voltam benne, hogy megáll ott is, ahol mi várakoztunk… A legnagyobb meglepetésemre a villamos pont előttünk állt meg.” Federico Fellini így emlékezett első, még véletlen találkozására Nino Rotával. Az idén 105 éve született zeneszerző leginkább Fellini zeneszerzőjeként ismert, de hozzá kötődik A keresztapa legendás – és meglepő botrányt kavaró – zenéje is.

Filmjei a Filmtetten

Casanova

Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, romantikus, 155 perc, 1976
Zene

A modern filmművészeti irányzat emblematikus rendezőjének számító Fellini később az ún. posztmodernhez csatlakozott. Ennek az áramlatnak lett jelentős műve a Casanova. Ezt a sokszor és sokféle értelmezésben feldolgozott témát Fellini a hetvenes évekre utalóan főleg egy aspektusára élezte ki: Casanova, aki kora művelt, önálló szellemiségű alakja volt, éppen ebben a minőségében nem kellett senkinek. Szexuális látványosságk [...]

Kapcsolódó cikkek:

A Keresztapa 2.

Színes bűnügyi, filmdráma, 200 perc, 1974
Zene

Vito Corleone halála után Michael lép apja örökébe. A férfi szerteágazó kapcsolatrendszerének felhasználásával új profilt alakít ki a családja vezette maffiának. Hamarosan azonban újabb összeütközések és árulások veszik kezdetüket, amikben az új vezetőnek helyt kell állnia. S Michael nem habozik a legveszedelmesebb fegyverekhez nyúlni, hogy hatalmát, befolyását és pénzét megtartsa, s védelmet biztosítson a családj [...]

Kapcsolódó cikkek:

Amarcord

Színes filmdráma, vígjáték, 123 perc, 1973
Zene

Az önéletrajzi ihletésű film az 1930-as években, a felívelő fasizmus idején játszódik egy kicsiny, Adria-parti városban. Itt él Titta, a nagyra nőtt kamasz. Az élet az utcán zajlik, ahol naponta elhalad a városka szexbombája, az ügyvéd, a romlott nő, a fagylaltos, fasiszta pártvezér, hóbortos emberek, mindenki, aki él és mozog a városkában. Titta idegbeteg anyját elviszi a tél, nagyapja egy reggel eltűnik a k [...]

Kapcsolódó cikkek:

Fellini: Róma

Színes filmdráma, vígjáték, 128 perc, 1972
Zene

"Róma maga az anya, méghozzá az eszményi anya, ugyanis békén hagy. Olyan anya, akinek nagyon sok gyereke van, ezért nem szentelheti magát neked, nem is kíván, nem is vár tőled semmit. Befogad, ha jössz, ha menni akarsz, elenged, mint Kafka törvényszéke. Van ebben valami ősi bölcsesség, szinte afrikai, majdnem prehisztorikus. Tudjuk, hogy Róma csupa történelem, de lenyűgöző ereje épp a tört [...]

Kapcsolódó cikkek:

A Keresztapa

Színes bűnügyi, filmdráma, thriller, 175 perc, 1972
Zene

A gengszterfilmek legnagyobbika, világhírű színészek és rendező munkája, minden idők egyik legnagyobb szabású maffiafilmje, A keresztapa. A történet bemutatja azokat az embereket és azt a gépezetet, ami az olasz maffiában gyökerezve, a világ leghatalmasabb és legrettegettebb hatalmává vált az Egyesült Államokban. Figyelemmel követhetjük a kegyetlen, gyilkos módszereket, amivel a Corleone család feje dolgozik. Tanúi lehetünk a hihetetlen összetartásnak, az érdekek és [...]

Kapcsolódó cikkek:

Fellini – Satyricon (Fellini Satyricon)

Színes filmdráma, fantasy, 128 perc, 1969
Zene

Az elegáns stílusú antik szerző, Petronius műve alapján készített film Fellini víziója a hajdan hatalmas Róma mindennapjairól. Arról a császári Rómáról, amely egyszerre volt minden bűn melegágya és az új erkölcs bölcsője. Két Néró császár korabeli siheder, Encolpius és Ascyltus kalandjait követhetjük nyomon. A szerelemféltésből induló történet földrészeken és m [...]

Kapcsolódó cikkek:

Rómeó és Júlia

Színes filmdráma, romantikus, 138 perc, 1968
Zene

William Shakespeare halhatatlan remekművének talán az egyik legsikeresebb és legszebb feldolgozása Franco Zeffirelli filmje. Eredeti helyszínen, Veronában forgatták. A Rómeót és Júliát alakító színészek korukat meghazudtoló hitelességgel és mély átéléssel alakítják a tragikus sorsú szerelmeseket. Ebben a filmben minden együtt van, amit csak elvárhatunk. A díszletek és jelmezek varázslatos reneszánsz hangulatot varázsolnak elénk, míg Nino Rota [...]

Kapcsolódó cikk:

A makrancos hölgy

Színes vígjáték, 122 perc, 1967
Zene

A világhírű vígjáték hősnője, Kata kiállhatatlan természetéről híres. Szép is lenne, okos is, de minden kérőt elüldöz magától. Márpedig addig a kedves és szerény húga, Bianca sem mehet férjhez, amíg a nővérének nem sikerül vőlegényt találni. Ekkor jelentkezik Petruchio, aki elhatározza, hogy kezesbárányt farag az elviselhetetlen hárpiából.

Kapcsolódó cikk:

Júlia és a szellemek

Színes vígjáték, filmdráma, fantasy, 137 perc, 1965
Zene

"Azért kell a nőről beszélnünk, hogy megszabadítsuk attól a hamis képtől, melyet a férfi alkotott magának róla, hogy megadjuk neki a lehetőséget az intellektuális fejlődésre. Ahhoz, hogy a férfi szabad maradjon, szabad nőre van szüksége..." - nyilatkozta Fellini a nőkről általában. E megállapítás csak némiképpen vonatkozik Júliára, a film főszereplőjére [...]

Kapcsolódó cikkek:

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold