Az úgynevezett true crime, tehát a megtörtént bűnesetet boncolgató tévéműfaj legtöbb esetben a dokumentumfilm és a krimi elhanyagolt mostohagyereke. Vagy a dokumentarista része unalmas (nincs elég mutogatnivaló archív felvétel, vagy a beszélő fejek unalmasak), vagy a bűnügyi része kopott meg és nem tudják úgy folyamatában megmutatni a rendőri munkát, hogy hosszú órákon lekösse a nézőt (mint pl. egy dramaturgiailag tökéletesen felépített fikciós zsarufilmben). Az HBO friss McMilliók című minisorozata ügyesen lövi be azt a sávot, ahol a sztori police proceduralként is izgalmas még, de dokumentumfilmként, magán túlmutatva is releváns.
Tizenhárom év után a rendőrség és az FBI közös erőfeszítésének köszönhetően előkerült az egyik leghíresebb hollywoodi emléktárgy: a piros cipellő, amit Judy Garland az 1939-es Óz, a nagy varázslóban (The Wizard of Oz), Dorothy szerepében viselt.
Egy elvált, középkorú pár, egy csődbe ment cég, gyémántlopás Robin Hood-módra, váratlan fordulatok tömkelege, és persze, Párizs, a szerelem városa, melynek misztikus ereje mindenkit a bűvkörébe kerít – vagyis a standard romkom alapanyagai. A sót azonban kifelejtették.
Ellopták a Dr. Seuss-könyv és -film főszereplőjét ábrázoló 136 kg-os szobrot a szerző San Diegó-i emlékháza elől, jelentette be tegnap a helyi rendőrség.
A Dardenne-fivérek nevével fémjelzett mozgóképes termékek minősége legalább olyan könnyen beazonosítható, mint mondjuk egy frissen piacra dobott új lovacskás logóval ellátott sportautóé – csak a költségek különböznek. A belga testvérpáros ugyanis minimális büdzséből és a színtiszta valóságból képes kiszolgálni mind a populáris, mind a művészfilmek rajongóit.
Ceauşescu feltámad halottaiból, hogy rácsodálkozzék a 20 éve viruló kapitalista Romániára. Leszáll a bukaresti reptéren, díszmenet élén behajt a reklámokkal teli szeretett fővárosába és megismeri a jelenkori kiskirályokat, cápákat és újgazdagokat. Illetve többségüket nem megismeri, hanem viszontlátja, így összehasonlíthatja múltjukat és jelenüket, szerepvállalásukat a kommunista diktatúra idején és most.
Ha egy filmplakáton manapság feltűnnek az egykori New York-i World Trade Center ikertornyai, az ember automatikusan a 2001-es tragédiára gondol, amely kitörölte a metropolisz sziluettjéből ezt a két csodálatos, égig érő tornyot. Bár kézenfekvő lett volna ide kifuttatni a szálakat, az Ember a magasban – nagyon okosan – még csak említést sem tesz ezen eseményről.