Az idei Tribeca Filmfesztivál legjobb idegen nyelvű film díjazottja, A kutyám nélkül sehova egy kedves történet egy elkóborolt kutyusról – és még sokkal többről.

A ciprusi Marios Piperides első nagyjátékfilmje, A kutyám nélkül sehova nyerte az idei Tribeca Filmfesztiválon a legjobb nemzetközi játékfilm kategóriát. A film a felszínen egy elkóborolt kutyáról szól, akit a három nap múlva emigráló gazdája haza akar juttatni. Mélyebbre ásva azonban egy színtiszta ciprusi társadalomkritikát kapunk – ám ahhoz, hogy ezt megérthessük, nem árt, ha tisztában vagyunk az ország történelmével.

Ciprus ugyanis több, mint négy évtizede a görög és török ciprióták viszálykodásától hangos. Az egykori brit gyarmat 1960-ban ugyan függetlenné vált, azonban mind Görög-, mind pedig Törökország igényt tartott volna a szigetre, s a két etnikum közötti állandósult összetűzések miatt meghúzták a „Zöld vonalat”, amely még a fővárost, Nicosiát is kettéosztja. E pufferzónát az 1964-ben Ciprusra érkezett ENSZ-békefenntartók őrzik a mai napig. 1974-ben pedig – egy görög puccskísérlet következtében – török katonai erők megszállták Ciprus északi harmadát, amit végül 1983-ban (Törökország kivételével egyetlen ország által sem elismert) független Észak-Ciprusi Török Köztársaságnak kiáltottak ki.

Az ország kétfelé bomlása nyilvánvaló hatással van a ciprusi gazdaságra, kereskedelemre – rengeteg korlátozást kell betartaniuk a sziget lakóinak. Mint például azt, hogy a megszállt területről a déli oldalra nem hozható át semmilyen állat, növény vagy bármilyen belőlük készített termék. Így amikor Yiannis (Adam Bousdoukos) kutyája, Jimi átszökik a török oldalra, a férfi a szigorú tiltás miatt nem viheti haza házi kedvencét. Az elcsatangolt Jimi ezáltal elindít egy olyan lavinát, amely veszélybe sodorja zenész gazdijának kivándorlási terveit; illetve összehozza a simlis Yiannist néhány különös figurával is.

A három nap alatt zajló történetet az író-rendező Piperides jó adag humorral meséli el. A száraz, szarkasztikus poénok meglepően véletlenszerű egysorosokkal keverednek, a jó hangulatot pedig csak tetézi Jimi, akinek már a puszta jelenléte is mosolyt csal az arcunkra. A kutyám nélkül sehova realistán mutatja be a jelenkori Ciprust annak minden hibájával és szépségével együtt. Nem a turistáknak előadott hamis csillogást látjuk a vásznon, hanem a főváros hétköznapi negyedeit. Az egyszerű háttér tökéletesen alkalmas az összetett emberi természet ábrázolására: egyszerre fedezhetjük fel a jószívűséget és a gyarlóságot, a segítő szándékot és az önzést.

Eezen tulajdonságokat a kutyamentő csapat tagjaiban egytől-egyig felfedezhetjük: a különböző hátterű emberek egy-egy ciprusi típust reprezentálnak. Yiannis a török oldalon született, de a görög oldalon felnőtt ciprióta, aki elvesztette gyermekkori otthonát a megszállás idején. A házban most Pambos (Toni Dimitriou) él, aki betelepített szülők gyerekeként nevelkedett: ő Ciprus igazi számkivetettjeit jelképezi. Az immigráns lakókat egy emberként vetik meg a görög és török ciprióták, s hínárnak gúnyolják őket – ironikus módon a kirekesztett Pambos a legbecsületesebb mind közül. A török etnikumot a kisstílű bűnöző, Tuberk (Özgür Karadeniz) képviseli; a két oldal közti hidat pedig a lány, Kika (Vicky Papadopoulou) jelenti, aki egész életében illegálisan járt-kelt észak és dél között.

A történet bár első ránézésre a ciprusiakhoz szól, mégis globális és aktuális üzenete van: az előítéletek káros hatásáról és az elfogadásról tanít. Így tehát a négyfős felmentő sereg is megtanul együttműködni, miközben Jimit próbálják meg hazacsempészni. Az elcsatangolt eb ily módon „biológiai pufferzónává” válik, egy semleges ponttá, amely feloldja az ellentétes ideológiát képviselő emberek közt a feszültséget. Nem véletlen, hogy a kutya a pacifista elveket képviselő hippikultúra egyik meghatározó alakjáról, Jimi Hendrixről kapta a nevét, hiszen képes elérni azt, amire tavaly (és az elmúlt negyven évben) az ENSZ nem volt képes: egyesíteni a sziget lakóinak képviselőit, hogy ennélfogva békésen éljenek egymás mellett.

A kutyám nélkül sehova politikai felhangja bár a szereplők, a helyszín, illetve a történet szempontjából is megkerülhetetlen, mégsem tolakodóan van jelen a filmben. Finom, már-már alig észrevehető utalások szintjén is felbukkan: Yiannis például egy „No borders” (azaz „Határok nélkül”) fehérneműbolt felett lakik, a rádióból pedig rendre Ciprus belpolitikáját érintő foszlányok hallatszódnak. A megosztottság tehát már Ciprus mindennapjaihoz tartozik, és ez a filmben sincs másképp. Szinte teljesen megfeledkezünk a politikai helyzetről, a társadalomkritikáról, és csak azért szurkolunk, hogy Jimi épségben hazakerüljön a „jó” oldalra, s az, hogy eközben még egy fontos üzenetet is közöl velünk A kutyám nélkül sehova, csak hab a tortán. Így válik a film egy sokrétű, de könnyed és aranyos történetté egy kutyáról, aki nem ismeri a határokat.