Bajban van a kritikus, ha el akarja kerülni az önismétlést, hiszen a Halálos közellenség 2. nagyjából ugyanazokat a hibákat és erényeket mutatja fel, mint az első rész. Az akciójelenetek levezényléséből ismét jelest kap a rendező, minden másból azonban csak gyenge közepest érdemel a képzeletbeli bizonyítványba.

A Halálos közellenség második része ugyanazon a magas fordulatszámon indít, melyen az első abbamaradt. Hiába ugrunk jókorát az időben (hősünk Kanadából való, venezuelai rablókörúttal megspékelt hazatérése teljesen kimarad a filmből) a cselekményt érezhetően az előző rész végén kapott lendület viszi tovább. Fegyházból való szökések és bankrablások váltják egymást libasorban, melyek egy darabig képesek ugyan fenntartani a feszültséget, de a film derekán a néző belefárad a kombinatorikus alapon váltakozó akció- és thriller-jelenetekbe.

Az első rész legnagyobb hibáját tehát nem sikerült kiküszöbölni, hiszen most is három filmre való cselekmény van belesűrítve a 130 percnyi játékidőbe. Ez a túlzott tömörség eredményezi azt, hogy az események egymás után következnek ugyan, de a legkevésbé sem épülnek egymásra, így a sztorinak hiányzik az az íve, melynek mentén a néző pulzusszáma is egyenletesen emelkedhetne. Mozgalmas jelenetek monoton egymásutánjaként lehetne tehát leírni Jean-Françoise Richet filmjét. Nyoma sincs itt afféle céltudatosságnak, mint a régivágású heist-filmekben, ahol egy nagy balhé köré szerveződik az egész cselekmény. Még a kevésbé szigorú műfaji megkötésekkel dolgozó gengszterfilmekben is mindig egyre emelkedő tétekkel van dolgunk, csakis ezért kelthet katartikus hatást a főhős elbukása a végén. Richet filmje azonban – enciklopédikus jellegéből kifolyólag – teljességgel híján van a dramaturgiai csúcspontoknak, így Mesrine halála is meglehetősen súlytalan marad, és ezen a tényen az sem változtat, hogy hosszú percekig látjuk a lemészárolt gengszter homlokáról csöpögő vért a fináléban.

A főhős karakterét árnyalni hivatott drámai jelenetekkel sajnos ugyanaz a helyzet, mint a bűnügyi szállal. Remek színészekre szabott, jól megírt jeleneteket látunk, de teljesen izoláltak a cselekményben. Richet tessék-lássék alapon 5–5 percet szán Mesrine apjával és rég nem látott lányával fennálló, korántsem felhőtlen kapcsolatára, de ezeknek a kis lírai betéteknek semmiféle előzményük vagy következményük nem bukkan fel a filmben, így teljesen elvesznek a cselekményben. Mesrine utolsó barátnője egy kicsivel több játékidőt kap, de még így is bosszantóan elnagyolt a vele való, kezdetben szenvedélyes, majd fagypontig jutó viszony ábrázolása.

Ugyanazok a zavaró, funkciótlan ellipszisek jellemzőek tehát a cselekményre, mint az első részben, például: Mesrine a bárban rámosolyog egy idegen lányra és pezsgőt rendel neki, snitt, ágyban vonagló meztelen testek, snitt, összeszokott szerelmespár beszélget az ebéd mellett. Hogy mi van? Mások teljes filmeket szentelnek egy ilyen kapcsolat kialakulásának, itt egy-két perces kirakatmontázzsal letudtuk az egészet. Még ennél is zavaróbb Mesrine tettestársainak a durva kiírása a cselekményből, a film folyamán ugyanis legalább ötször cserél partnert a francia übergengszter. Richet szinte mindegyiknél elindít valamiféle konfliktushelyzetet, melyről aztán teljességgel megfeledkezik.

Mesrine kezében kéne tehát összefutnia a szálaknak, az ő karaktere lenne hivatott egységbe olvasztani a széttartó jelenetek sorát. Ez egybe is vágna a film azon vállalásával, hogy bepillantást engedjen a gengszter kultuszának kulisszái mögé, megmutassa a felszín alatt rejtőző ellentmondásokat. Richet azonban nem veszi számba, hogy egy ember életét és személyiségét épp a környezetében élőkkel kialakított kapcsolataiból ismerhetjük meg igazán, és ha ez felületesen van ábrázolva, akkor az izgalmas életút és a fantasztikus színészi alakítás ellenére is kiüresedik a figura.

Még a jól induló rabló-pandúr párharc menthetné meg a cselekményt a teljes széthullástól, de épp ez a legbrutálisabban megszakított szál a filmben. A film eleji „szemtől szemben” pezsgőzési jelenet még monumentális küzdelemmel kecsegtet, de rohamos tempóban kiderül, hogy Boussard felügyelő teljesen jelentéktelen figura, és nem lehet méltó vetélytársa a nagy Mesrine-nek. Az akkurátus rendőr hamar el is tűnik a színről (illetve a kamera látómezején kívül tevékenykedik), de a csúnyán elhibázott zárójelenetben visszatér közénk. A nemtelen leszámolás egy hosszúra nyújtott suspense-jelenetben bontakozik ki a vásznon, melynek az az érdekessége, hogy a suspense teljesen hiányzik belőle. A film során már kétszer bemutatott mészárlást itt a mindezért felelős rendőrök szemszögéből látjuk. Az akció végrehajtásának aprólékos bemutatása azonban teljesen izgalommentes a néző számára, hiszen a rendező jóvoltából már a nyitó képsorban láthatta annak szomorú végkifejletét. Valószínűleg Richet azért eresztette inkább ilyen bő lére a jelenetet, hogy a rendőrök félelemmel teljes tiszteletének ábrázolásával felnagyíthassa kicsit Mesrine alakját, visszaállítva ezzel a gengszter megtépázott nimbuszát. A film folyamán ugyanis bőven megtapasztalhatjuk Mesrine határtalan kegyetlenségét, de a géppuskájukkal a kezükben is rettegő rendőrök látványa, illetve a haldoklás stilizált képsorai mégis emberfeletti magasságokba emelik a gengsztert. Az önző és szánalmas bankrabló méltóságteljes mártírrá alakul.

Persze igazságtalanok lennénk, ha megfeledkeznénk róla, hogy a Halálos közellenség 2. rendelkezik egy-két valóban izgalmas újítással is az első részhez képest. Egyfelől itt már az „ezerarcú Mesrine” bámulatos alakváltásait is nyomon követhetjük, mellyel még a rendőrségre is besétál anélkül, hogy bárki felismerné. Másfelől a karakter egyik legérdekesebb vonása – a hírnév beteges hajhászása – sokkal nagyobb nyomatékot kap ebben az epizódban. Már az első részben is hangsúlyos volt a legapróbb becsületsértésre is gyerekes dühvel reagáló gengszter ezen vonása, de itt még inkább előtérbe kerül. Mindinkább kiviláglik a cselekményből, hogy Mesrine tetteinek nem a pénz a mozgatórugója, hanem az a média által felmutatott tükörkép, mely embernagyságnál jóval nagyobban ábrázolja őt. Mesrine nem hosszú és nyugodt életre, hanem halhatatlanságra törekedett. Richet filmje ezt aligha biztosíthatja neki.