Kritika: Dűne: Második rész (Denis Villeneuve: Dune: Part Two ) Kritika: Dűne: Második rész (Denis Villeneuve: Dune: Part Two )

Szobordöntögetés

Denis Villeneuve: Dune: Part Two / Dűne: Második rész

ÉRTÉKELD A FILMET!
Dűne: Második rész
Denis Villeneuve
2024
Dűne: Második rész

Dűne: Második rész

Adatlap Filmadatlap Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint: 9 10 1

9

A látogatók szerint: 8.17 (23)

8.17
(23)

Szerinted?

0

A Dűne: Második rész még az elsőt is túlszárnyalja. Denis Villeneuve kultfilmet teremtett, holott két és háromnegyed órában mást sem csinál, mint kultuszt rombol.

A hősök nem születnek, hanem azzá válnak – hányszor hallottuk már ezt a mondatot a lehető legpozitívabb értelemben? A kiválasztottnak ezer akadályt kell leküzdenie ahhoz, hogy vonakodva bár, de beteljesítse a küldetését, és (szuper)hősként megmentsen mindenkit. Az üzenet, miszerint a hősök is csak emberek, akik a körülmények hatására váltak a többieknél nagyobbá számtalan motiváló történetet szült a Harry Potterétől a Havas Jonéig. Csakhogy Frank Herbert szerint éppen ez a baj a hőskultusszal: a piedesztálra emelt figurák legbelül csak emberek. Akik hibáznak. A Dűne írója szerint pedig minél nagyobb egy hős, annál nagyobb szenvedést és pusztulást hoz az emberiségre.

Kép a Dűne: Második részből

Gondoljunk csak bele: hiába „mentik meg” a szuperhősök a várost a földönkívüli támadóktól, ha az utána lángokban áll, nem lehet lépkedni a ronccsá tört autóktól és az épületek helyén maradt törmelékektől, hogy az emberi életek „járulékos veszteségéről” ne is beszéljünk. Ironikus módon erre reflektál a Marvel a Szokóviai Egyezménnyel az Amerika Kapitány: Polgárháborúban, miközben többek között maga az MCU is pontosan ezt csinálja a filmiparral: a szuperhősök az elmúlt évtizedben ellepték a moziműsorokat, ahelyett azonban, hogy „megmentették” volna a mozit, kiszipolyozták azt, szinte ellehetetlenítve más műfajok érvényesülését. Ennek antitéziseként érkezett meg Denis Villeneuve a Dűnével, melynek puszta léte is lefejezi az egy ideje már ingatag lábakon álló, egyeduralkodó szuperhősöket ábrázoló aranyszobrot.

Kép a Dűne: Második részből

Ehhez elég lenne önmagában a Dűne: Második rész elkészülésének ténye is (ami az elátkozott Dűne-adaptációk ismeretében eleve bravúr), hiszen bebizonyítja, hogy a futószalagon gyártott blockbusterek helyére becsúszó művészi eposzokat úgy becsüli a közönség, mint a fremenek a vizet. De Villeneuve ezen túlmenően egyidőben rombolja a saját hősének mítoszát és teremti meg filmje kultuszát a bámulatosan jól sikerült folytatással. A hosszú expozíciónak érződő első rész működő elemeit megtartotta, de ezúttal csúcsra járatja őket. Hiába szakítják meg az akciójeleneteket lassú merengések a sivatagban, a Második részben nem a hangulat- és világteremtésen van a hangsúly (ha valaki hiányolta a túl kevés akciót, most készítheti a bizarr dűnés popcornos dobozát). Grandiózusságában azonban semmit sem vesztett, sőt: a lebegő Harkonnenektől a fremenek tengerén Mózesként átvágó Paul nagytotáljáig minden képkocka gyönyörű. De nemcsak vizuálisan, hanem Hans Zimmer zenéjében, a kifogástalan szereplőgárdában és a történet hatásában is monumentális a Dűne: Második rész.

Bár a Dűne társadalom- és valláskritikája sosem volt valami burkolt, a radikalizáció és fanatizmus éppen ilyen direkt bemutatása miatt válik olyan erőssé a cselekmény. Ezt Villeneuve egyrészt Stilgar (Javier Bardem) karakterén keresztül ábrázolja, akinek fundamentalizmusa kezdetben már-már Brian élete-szerűen szinte kedveskedően vicces (ám sosem röhejes!), a végére azonban kifejezetten ijesztővé válik. Másrészt pedig Paul Atreides (generációjának DiCapriójaként játszó Timothée Chalamet) karakterfejlődésén. A főszereplő kiválasztott fiú az Első részben az egyik legkevésbé érdekes szereplő volt – mostanra ez megváltozott. Korábban a saját sztorijában is unalmas Harry Potterhez hasonlítottuk, a párhuzam azonban mára csak a róla szóló prófécia értelmében érvényes.

Kép a Dűne: Második részből

Ahogy Harry, úgy Paul sem az egyetlen, akiről szólhat a jövendölés: Feyd-Rautha lehet a potenciális másik kiválasztott. Bár sok mindenben hasonlóak – intelligensek, elérik a céljaikat és a maguk módján karizmatikusak – Feyd valójában Paul tökéletes ellentétje. Míg Paul a szívével vezetne, addig Feyd egy szociopata. Ahol Paul kiérdemli a tiszteletet, ott Feyd kierőszakolja. Paul egy cuki, sivatagi egérkének látja magát (innen jön a Muad-Dib név is), Feyd külsejében, és viselkedésében (kannibál-lányokat tart házikedvencként!) is egy szörnyeteg. Austin Butler úgy kelti őt életre, hogy hiába viszolygunk tőle, még többet akarunk a személyiségéből – és valószínűleg meg is fogjuk kapni, csak épp nem úgy, ahogy gondoltuk. Az érem másik oldalán Feyd karaktere hirtelen már Paul jövőjének előrevetítéseként funkcionál, ahogy Muad-Dib megjelenésében egyre inkább Anakin Skywalkerre, karakterútjában pedig Michael Corleonéra kezd hasonlítani.

Kép a Dűne: Második részből

A felismerés, hogy milyen végzetes irányba halad a történet szépen lassan kúszik az ember bőre alá, épp úgy, ahogy A keresztapában is. Michael nem akart a család fejévé válni, Paul is vonakodóan lesz hős, a fremenek megváltója. Végül azonban mindketten mitizált, vakon követett vezetőkké válnak. Amilyen Churchill, Hitler, John F. Kennedy vagy Franklin Roosevelt voltak. Mondhatnánk, hogy Paul Kwisatz Haderachhá válása ma, a Trump-szerűek korában különösen releváns, valójában inkább örökérvényű, hiszen a történelem során újra és újra megjelentek ezek a piedesztálra állított hatalmi figurák. Ezért tartja destruktívnak Frank Herbert a „hősöket”. Ezért a kritikus gondolkodás fontossága a Dűne legfőbb üzenete.

Kép a Dűne: Második részből

Arrakison ennek egyetlen képviselője maradt: Chani (Zendaya). Ő képviseli a józan észt, tudja, hogy nem szabad egyetlen ember kezébe adni a hatalmat, és úgymond szuperhőssé tenni őt. Ez ugyanis követőket szül, ami radikalizációt – ezzel pedig remekül lehet emberek millióit irányítani. Chani nem csupán a Dűne: Második részének esze, de lelke is, Villeneuve szándéka szerint legalábbis. Chani és Paul szerelmének kellett volna a film szívének lennie, a románc azonban meglehetősen sekélyes maradt. Hiába vallanak egymásnak ötpercenként szerelmet, ha egyszer furcsamód nincs kémia Chalamet és Zendaya között. Így inkább látunk két jó cimborát a vásznon, mint egymásért lángoló szerelmeseket. Ezért hát végül a szívünk nem törik össze, mikor Michaelhöz hasonlóan Paul is bevágja Chani orra előtt a (metaforikus) ajtót – inkább amolyan antropológiai megfigyelőként vagyunk jelen.

Kép a Dűne: Második részből

Ennek ellenére a Dűne: Második része is éppúgy beszippant, mint az első, sőt: a hősrombolás folyamatának hidegrázósan baljóslatú bemutatása a Bene Gesserit szabadkőműves háttérhatalmával és manipulációival, a külön karaktertanulmányokat érdemlő szereplőkkel, gyönyörű képekkel és a hajunkat is ismét leüvöltő zenével úgy ránt magával, mint a homokférgek az egyszeri frement az első lovaglásakor. Bár a történetet és a karakterek komplexitása megérdemelné, hogy sorozat formájában bontsák ki, Villeneuve olyat alkotott a Dűne: Második résszel, hogy moziban megtapasztalni elementális élmény – talán csak a Star Warshoz mérhető.

Támogass egy kávé árával!
 
Dűne: Második rész

Dűne: Második rész

Színes akciófilm, filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 166 perc, 2024

Rendező:
Szereplők: , , , , , , , , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

9

A látogatók szerint:

8.17 (23)

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat