A kínos helyzet mint humorforrás talán az egyik leginkább kortárs adalék a komédia műfajához. Már nem azon nevetünk, ha valaki elesik, kalamajkába keveredik vagy csúnyán beszél, sokkal inkább azon, ha zavarba jön, kínos helyzetbe kerül. És általában azok a komédiák, amelyekben Jason Segel szerepel (s amelyeket – nem először – ír is), kifejezetten gyakran alkalmazzák az „awkward-humort”. Ezzel csak akkor van probléma, ha a néző érzi magát kínosan (a többi néző és maga előtt is), amiért ezt a filmet nézi.
A Szexvideót talán a Lepattintvához (Forgetting Sarah Marshall) tudnám leginkább hasonlítani, egyrészt a közös forgatókönyvíró miatt, de a rendező személye is erősen a Judd Apatow-istállóhoz köti az alkotói kontingenst. A két film megjelenése között eltelt hat év azonban erősen megmutatkozik abban, hogy már kifejezetten nyögvenyelősen megy Segelnek (írónak és színésznek egyaránt) a sokadik bőrt lehúzni ugyanarról a karaktertípusról (a szerető kapcsolatban élő, ügyetlen, esetlen, de tehetséges pasi): ezúttal kifejezetten erőltetettre sikeredett a figura újabb inkarnációja.
Míg a Lepattintva idején még teljesen szimpatikus volt a jószándékú, kreatív, zenével foglalkozó, harminc körüli főszereplő, mostanra már kissé fáradtnak (és nem harmincévesnek) tűnik, sőt, a Szexvideóban egyetlen eredeti, sosem látott momentuma sincs, még azt is nehezen tudná felidézni a néző a film után, hogy mivel foglalkozott a főszereplő. A mellékszereplők is hasonlóan sablonosak, Cameron Diaz pedig egyenesen a bizarrt súrolja mozdulatlanra-feszesre plasztikázott és sminkelt arcával, főleg, hogy rengeteg közelije van a filmben.
A történet sem feltétlenül sejtet finom, elegáns drámát: Annie (Diaz) és Jay (Segel) egyetemi éveik óta együtt vannak. Házasok, van két gyerek, autó, ház, és régen még szex is. Mostanra belesüppedtek a karikatúraszerűen tökéletes jólétbe, és úgy érzik, hogy már fel kéne dobniuk szexuális életüket. Ezért aztán egy szabadabb estéjükön felveszik egy Ipadre háromórás szeretkezésüket, ami (oly meglepő és mulatságos módon) megosztásra kerül a felhőn (cloud), és mivel Jay kedvenc szórakozása, hogy használt Ipadjeit elajándékozza különböző embereknek, elindul a hajsza az inkrimináló videót tartalmazó Ipadek után.
A film nagy problémája, hogy nagyon kortárs akar lenni: benne van minden, ami mostanság divatosnak számít, a blogolástól elkezdve különféle technikai kütyükig (egy nagyon-nagyon nem elegáns, kétórás Apple-reklámként is fel lehet fogni a filmet). Minden történetelemében fiatalos akar lenni, de pont úgy teszi ezzel nevetségessé magát, mint amikor a szülő, nagyszülő nagyon kúlnak akar tűnni. És természetesen nem az. Szerintem nagyon kevés műveltebb felnőtt gondolna arra, hogy ha egy videót le akar valaki törölni az internetről, akkor az egyik első dolga megkeresni egy nagy számítógépet, majd azt egy baseballütővel szétverve meg is oldja a problémát. És azt sem tűnik egy életszagú helyzetnek, amikor a YouPorn Jack Black által játszott igazgatója nagybeszédet tart a házasságról és kapcsolatokról. És sajnos még csak nem is viccel.
Mégsem lenne annyira kínos az egész, ha a két főszereplő között lenne bármiféle kémia, összhang, sajnos azonban csak annyira tűnnek összeillőnek, mint a Lepattintvában Segel és Kristen Bell karaktere – de legalább ott épp a szakításukról szólt a sztori, és nem kellett az egész film alatt két abszolút össze nem illő karakter és színész kényszerházasságának jópofának szánt bonyodalmaival foglalkozni.
Az igazi kínos helyzet ezt a filmet a moziban nézni: gyatra színészi játék, sablonos, percre pontosan kiszámítható történet, pofátlan product placement (nem is csak képi, hanem történeti szinten). És sajnos, az a fajta kínos helyzet ez, amikor nehéz nevetni.
