Címke: videó

Az elveszett lelkek városai – Atom Egoyan-szubjektív 2.

2020. július 24. – írta

A Naptárral lezárult Atom Egoyan életművének az a korszaka, amelyet kísérletező, független szerzői filmkészítésnek nevezhetünk; ez nem azt jelenti, hogy a kanadai-örmény rendező feladta volna „önmagát”, saját és sajátos motívumait, témáit, hanem azt, hogy az általa kidolgozott innovatív filmnyelvet klasszikusabb elbeszélésmódú – de ugyanolyan összetéveszthetetlen – történetek építésére használta fel. Az Exotica már sikerfilm.

Kínos, mintha a szüleinké lenne – Jake Kasdan: Sex Tape / Szexvideó

2014. július 21. – írta

A kínos helyzet mint humorforrás talán az egyik leginkább kortárs adalék a komédia műfajához. Már nem azon nevetünk, ha valaki elesik, kalamajkába keveredik vagy csúnyán beszél, sokkal inkább azon, ha zavarba jön, kínos helyzetbe kerül. És általában azok a komédiák, amelyekben Jason Segel szerepel (s amelyeket – nem először – ír is), kifejezetten gyakran alkalmazzák az „awkward-humort”. Ezzel csak akkor van probléma, ha a néző érzi magát kínosan (a többi néző és maga előtt is), amiért ezt a filmet nézi.

Gondold meg jól – DSLR-videózás I.

2013. április 15. – írta

Ez a kis útmutató-sorozat a DSLR-videózás technikai oldalát járja körbe, a kameraválasztástól a végső exportálásig, technikai szemmel. Végig fogjuk venni azokat az információkat, amelyeket operatőröknek ajánlott, segédoperatőröknek kötelező tudni ahhoz, hogy a rögzített kép a lehető legjobb technikai minőségű legyen.

Realizmus, hazugság, videó – Egyes szám első személyű (E/1) horrorfilmek I.

2010. november 26. – írta

A Blair Witch Project hisztérikus sikere a kritikusok körében fanyalgók, a pénztáraknál pedig dollármilliók sorát termelte ki. Mára áldokumentarista mitológiáját éppúgy kívülről fújjuk, mint a kreatív, vagy copy-paste-mechanizmust alkalmazó epigonok hibáit is. A jobb esetben intenzív horrorélményen felül azonban e filmek társadalomkritikáról, a valóság „posztmodern” paradoxonjáról, ill. a kamera hétköznapi szerepéről is mesélnek.

A nagy tökölés – Lynn Shelton: Humpday / A legmelegebb nap

2010. január 4. – írta

Kevin Smith Zack és Miri pornót forgat című filmje után máris itt egy újabb mozi, aminek cselekménye egy felnőtteknek szóló film forgatása köré szerveződik. Ezúttal Ben és Andrew csap bele a lecsóba, ráadásul ők melegre veszik a figurát. A dokumentarista stílusban leforgatott A legmelegebb nap nézése közben ezen felül olyan érzésünk lehet, mintha egy játékfilmmé sűrített reality showt látnánk.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes