Az amerikai álomhoz az idősek eltaposásán keresztül vezet az út J Blakeson (Lőpor, Az 5. hullám) fekete komédiájában, aminek legnagyobb erőssége, hogy egy kevesek által ismert, de nagyon súlyos társadalmi problémára hívja fel a figyelmet.

Azt már David Fincher Holtodiglanjából (Gone Girl) megtanulhattuk, hogy ha Rosamund Pike rövidre nyírja és ragyogó szőkére festi a haját, kő kövön nem marad utána. Azonban még Amy Dunne is elbújhat a Marla Grayson mögött: a Torontói Filmfesztiválon bemutatkozó, a Netflix által forgalmazott Fontos vagy nekem főszerepében Pike olyan antihőst alakít, akitől tényleg kinyílik a bicska minden zsebben. Az elismert gondnokként dolgozó Marla egy igazi self-made woman: magabiztos, stílusos, meggyőző és eltiporhatatlan. Inspiráló feminista ikon is lehetne a saját kézzel felépített, szuperül jövedelmező vállalkozásával, ha az nem a kiszolgáltatott helyzetben lévő öregek átverésére és vagyonukból való kiforgatására épülne.

Az idősek mindig is az átverések kedvelt célpontjainak számítottak, de míg az unokázós csalók és társaik törvényen kívül működnek, az Egyesült Államokban bírói végzéssel lehet ellopni az öregek pénzét. A gondnokság intézménye ugyanis bár szociális védőhálónak van szánva, messziről süt róla, hogy mennyi visszaélésre ad lehetőséget. Az amerikai bíróság akkor helyez gondnokság alá valakit, amikor az adott személy értelmi vagy fizikai képességei miatt nem alkalmas arra, hogy felelős döntéseket hozzon a saját életére vonatkozóan. A gondnok lehet egy családtag vagy barát is, de szükség esetén a bíró maga bíz meg egy szakembert a feladattal. A magatehetetlen emberekről való gondoskodás egyben az életük feletti teljhatalmat is jelenti: a gondnok dönt a gondozott pénzügyeiről, lakhelyéről, az orvosi kezeléséről és még arról is, hogy meglátogathatják-e a szerettei. Megközelítőleg 1,3 amerikai felnőtt áll jelenleg gondnokság alatt, akik nagyjából 50 milliárd dollárnyi összvagyona felett mások rendelkeznek. A csalók melegágyát jelentő, túl könnyen kijátszható rendszer eddig csak néhány kirívó esetben kapott nagyobb sajtónyilvánosságot (és egy John Oliver-epizódot), idén viszont egymás után két alkotás is felhívta a figyelmet a gondnokság sötét oldalára: először a New York Times Britney Spears-ről szóló dokumentumfilmje, most pedig a Fontos vagy nekem. 

A Framing Britney Spears bemutatja, milyen szerepet játszott a bulvármédia és a lesifotósok hada abban, hogy Britney-t akarata ellenére az apja gondnoksága alá helyezték, aki most többek között a popsztár teljes vagyona felett rendelkezik. Míg a dokumentumfilmet nézve a messziről bűzlő gondnokság mizéria szélsőséges és a hírnévhez kapcsolódó problémának tűnik, valójában rengeteg hétköznapi ember jár hasonló cipőben. Bár nem megtörtént eseményeket dolgoz fel, egy valós eset ihlette meg a Fontos vagy nekem író-rendezőjét, J Blakesont: pár éve nagy port kavart a New Yorker cikke, ami lerántotta a leplet April Parks súlyos visszaéléseiről, aki hivatásos gondnokként megannyi valójában nem demens idős élete felett vette át a hatalmat, őket otthonokba zárva, magát pedig bőségesen megfizetve a gondozottak pénzéből. A filmbéli Marla hasonló bizniszt épít ki, amelynek folyamatos terjeszkedését a lefizetett orvosok és intézménytulajdonosok segítik. Eleve olyan időseket céloz, akiknek nincsenek hozzátartozói, de ha valaki mégis megpróbálná beperelni, elég egy könnyes szemmel előadott monológ a hivatása szentségéről és a bírót máris levette a lábáról. A kiszemelt idősek pedig mit se tehetnek a jelenlétük nélkül meghozott döntések ellen, hiszen ha maguktól nem hagyják hátra az otthonukat és adják oda a telefonjukat az ápolóknak, a rendőrök kényszerítik rá őket. Ám amikor Marla véletlenül egy orosz maffiához köthető nőt helyez a gondnoksága alá, hirtelen veszélybe kerül nemcsak a vállalkozása, hanem az élete is – ő viszont ebben is csak remek pénzszerzési lehetőséget lát. 

Megkezdődik az okos rohadékok harca, ami sajnos túl hamar vált át szellemi csatározásból fizikaivá. A film első fele sokkal erősebb, mint a második: a gondosan kiépített korrupt rendszer működését és Marla manipulatív taktikázását látni egyszerre szórakoztató és felháborító. Közös jelenetei a legújabb áldozatát védő maffiaügyvédet játszó Chris Messinával (Éles tárgyak, The Mindy Project) a Házassági történet (Marriage Story) Laura Dern-Ray Liotta párosának dinamikáját idézik, igazi jutalomjáték mindkettejüknek. Az idei Golden Globe egyik meglepetésnyertese lett Pike, akit egyszerre angyali és jeges kisugárzása tett tökéletessé erre a szerepre. Bár April Parks tevékenysége ihlette a karaktert, Marla sokkal inkább emlékeztet a hazugságokra épülő startupjával milliókat kaszáló Elizabeth Holmes-ra, aki vonzó megjelenésével és mély hangjával az egész világot levette a lábáról, és zseniális üzletasszonyként ünnepelték egészen a kamububorék kipukkanásáig. 

A Fontos vagy nekem jót élcelődik a „girlboss” sztereotípián: Marla férfiakat meghazudtolóan agresszív és érzéketlen munkamódszere minden, csak nem inspiráló üvegfaltörés. Állandóan a nemével magyarázza a haragosai érzéseit, miközben az ő esetében pont nem a szexizmusról van szó: a kisemmizett rokonok valószínűleg akkor is ugyanennyire utálnák a tettei miatt, ha férfi lenne. Marla neme leginkább abból a szempontból releváns, hogy fegyverként használja azokat a társadalmi beidegződéseket, amik a nőket azonosítják a gondoskodással és az empátiával; de a karakterben a nőiségnél sokkal meghatározóbb a kapitalista gondolkodásmód. A Fontos vagy nekem kritikájának célpontjában nem a patriarchátus áll, hanem a kapitalizmus és az individualizmus elkorcsosult formája. Marla az embereket ragadozók és prédák csoportjára bontó világlátása és a saját magába vetett hitéről szóló narrációja a „Hogyan legyél sikeres?” témájú motivációs beszédek paródiája. Bízd a kapitalizmusra, hogy még az idősgondozásból is önmegvalósító karrierépítési lehetőséget csináljon.

Blakeson filmjéből pont akkor kezd elfogyni lendület, amikor beindul a fizikai akció, és a gondnoksági rendszerrel való visszaélés kritikájából átvált átlagos maffiasztorivá. A feleslegesen elnyújtott kétórás játékidő jelentős része a maffia kontra Marla vérre menő harcról szól, ami kevésbé érdekes, mint a tárgyalótermi párharcok. Peter Dinklage a legunalmasabb és közhelyesebb maffiafőnök a Tenet Kenneth Branagh-ja óta, macska-egér játékuk Marlával pedig tét nélküli, hiszen mindketten antipatikus karakterek – bár mintha Blakeson időnként szimpátiát akarna kelteni bennünk Marla iránt, de ez inkább csak rossz hollywoodi berögződésnek érződik tényleges felmentés helyett. Végső soron Blakeson feláldozza a műfajiság oldalán a komolyabb elmélyülést az idősek kiszolgáltatottságában, de Pike díjnyertes lubickolását a rohadékszerepben öröm nézni.