Minden televíziós csatornának vannak deklarált és burkolt feladatai – legyen szó akár kereskedelmiről, akár közszolgálatiról. Elvileg van egy tájékoztatási minimum, ami minden nézőnek jár. A gyakorlatban azonban a kulturális (mozgókép)magazin kívül esik ezen a minimumon.
A közszolgálati televízió tavalyi görcsölése a négyszereplős pályázattal felemás eredménnyel járt: a befutó Rakott és Gang rövid ideig ugyan még létezett is a királyi televízió műsorán, néha filmes témájú riportokkal a repertoárjukon, ám míg az előbbi kiegyezett a piaci ár töredékével, az utóbbi inkább a jegelést válaszotta. Hasonló sorsra jutott az ifjúság felé nyitás keretében a nyáron készített Sziget TV. A stáb készítésében hetente jelentkezett a Kinopravda nevű mozimagazin, ám gyártása az anyaműsorral együtt „bizonytalan ideig” szünetel. A Sziget TV téli kiadása, a hatórás műsoridővel rendelkező Kultúrház minden este vetít egy igényes filmet, és néhanapján még filmes témákat is beszerkeszt a műsoridejébe. A Duna Televízó egyetlen kulturális hetilapja, a Gong pedig inkább képzőművészeti orientáltságú, és csak esetenként – mondjuk a filmszemle kapcsán – foglalkozik filmmel. A közszolgálatnak nem képezi részét a filmmagazin, noha a mozgóképkultúra területén elvitathatatlan érdemei vannak mindkét (három) csatornának, hiszen a magyar és nemzetközi filmtermés legjavát ezen a két (három) csatornán láthatjuk.
Jelenleg tehát csak a kereskedelmi csatornák gyártásában készülnek filmes magazinműsorok. A valahavolt Cinematrix, újabb nevén Moziverzum (TV2), a Moziklub (RTL klub) és a szintén jegelt Odeon (VIASAT3) felépítése a legősibb televíziós műfaj, a híradó sémáját követi. Az általános hozzáállás szerint nem is nagyon lehet újat alkotni ebben a műfajban, egy filmes magazinnak csak az a feladata, hogy tájékoztassa a nézőt a heti mozi- és DVD-premierekről, kivételes esetekben háttéranyagokat mutasson be a filmekről.
Kiscsalád
A Moziverzum, a Moziklub és az Odeon is egyaránt félórás, a Moziklub esetében ezt még reklámidő is terheli. Ebbe a szűk harminc percbe valóban nem sok fér: ha például egy átlagosnak számító mozihéten van mondjuk három filmbemutató, és öt DVD-premier, akkor átlagosan három percet szánhatnak egy-egy film bemutatására - ami nem sok, ha a félperces, a forgalmazótól kapott ajánlón, az ún. traileren kívül mást is szeretnénk mondani a filmről: werk, riportok, interjúk, portrék, de akkor még nincs felkonf, játék, reklám, főcím és hasonló kötelező körök.
A Cinematrix-Moziverzum következetesen csak a heti mozi- és DVD-bemutatókról tájékoztat, és csak alkalomszerűen iktat rövid interjúkat a képsorok közé, ha esetleg magyar film került forgalmazásra (ami a decemberi gyakorlattól eltérően átlagosan havonta kettő – tehát ennyiszer van interjú a műsorban). A magazin-jelleg felé való törekvés csírájának lehet tekinteni, hogy minden adásba készítenek egy-egy rövid „szösszenetet” egy aktuális témára – egy adott színész pályaképe, vagy egy műfaj íve a filmtörténetben.
Csalóka módon tolódik a magazinjelleg felé a Moziklub – több téma kap szót a műsoridőben. A Moziklub azonban kemény árat fizet a sokszínűségért: az ilyen módon „elpazarolt” műsoridőt valahol be kell hozni: filmelőzetesekben egy percre sem hagyják érvényesülni a film képanyagát, folyamatosan agyondumálják az ajánlót – újabb, verbális ajánlót hadarnak fölébe: teljes káosz. A Cinematrix-Moziverzum ebben a tekintetben a „kevesebb több” elvét alkalmazza: az ajánló képanyagát feldarabolja és közé vágja a kommentárokat, a filmből bevágott képsorok esetében pedig pop-up ablakokban közöl nélkülözhetetlen információkat.
A magazincsalád legfiatalabb tagja az Odeon – a Cinematrixhoz hasonlóan kultfilmről nyúlták a műsor arculatát. A Cinematrix címében viselte példaképül állított filmet, az Odeon a Kill Bill design-ját utánozza. Odeonunk alkotói a készítés során összegyúrták a fenti két magazin hiányosságait és hibáit Az Odeon felvállaltan a művészfilmes vonalat lovagolja meg (nomen est omen), ennek értelmében nem a szuperprodukciókat részletezi, hanem elsősorban az európai és a magyar filmet. Az Odeon azonban ugyanazokat a kereteket használja, csak más orientációjú tartalommal tölti fel azokat – ez a megkülönbözetés főleg a DVD-ajánlókban érvenyesíthető következetesen. A kialakult rendszerbe betagozódván egy mozi szolgál a műsor helyszínéül, és „a szép és a hozzáértő” pár jól bevált receptjét alkalmazva Simon Kornélt (ex-TEA) és Varga Zsuzsát tették meg a műsor vezetőjének. (A Viasat minden, saját gyártásában készülő műsorának is bevégeztetett.)
A hitelességről
Itt érkezünk el a műsorvezető kényes kérdéséhez: mivel a néző felé a műsort képviseli, fontos (lenne), hogy hitele legyen. Olyan közéleti személyiséget kell(ene) tehát választani, aki köztudottan otthonosan mozog a filmes világban. A szerkesztők azonban inkább a jópofaságra és a dekorativitásra teszik a hangsúlyt. Varga Zsuzsát annak idején az Prieger „Anima” Zsolt vakarta ki a popszakma mocskából, és popdívát farigcsált a nőből. Képernyőre engedni viszont nem volt jó döntés: tágra nyílt szemekkel versként mondja fel a felkonfokat természetesség szikrája nélkül. Mazányi Eszterre (Moziklub) a fiatalabbak egy ősrégi Szigetkampány ST-jeként emlékezhetnek (ő votl Izil huga), majd egy reklámban főzött László Zsoltnak tésztát, most késő este mond a tévében rettentő rossz poénokat. Varga inkább csak görcsös, Mazányi viszont erőltetett.
A Görög Zita-McMenemy Márk páros (Cinematrix-Moziverzum) túl rég van képernyőn ahhoz, hogy emberi emlékezet számon tartsa egykori botlásaikat. Nem sugárzik a spontaneitás minden mozdulatukból, de messze a legnormálisabb viselkedést mutatják be a kamera előtt – remélhetőleg a másik két műsor hibái is a feledés jótékony homályába vesznek majd idővel. Szintén nem elhanyagolható szempont, hogy a fenti műsorok közül csak a Cinematrix-Moziverzum merészkedik a kritikai állásfoglalás területére – egy-egy filmajánló végén a „felejtős”-től a „kötelező”-ig terjed a skála. Más kérdés, mennyire hitelesen hangzik egy fotómodell és egy médiamajom szájából, de a fent elemzett természetesség-elmélet keretében a legszavahihetőbb páros.
A csatornák
Mivel minden szentnek maga felé hajlik a keze – nincs ez másként a csatornák esetében sem. A mozimagazinok struktúrájának elengedhetetlen eleme az adott csatorna által sugárzott filmek ajánlása is, de ez már egy kialakult rendszer része – forgalmazók és médiapartnerek egymás alá dolgoznak: egy támogatott filmhez kapcsolódhatnak a csatorna heti szuperfilmjei.
A profik persze nem szórakoznak a kereskedelmi csatornák termékeivel. Az HBO mint „It’s not TV!”, hanem mozicsatorna három mozimagazinnal próbálja az előfizetőket csalogatni. A Mozi! Mozi! Mozi! (Cinema!) több szempontból is rokonítható a magyar mozimagazinokkal – csak éppen amerikai gyártásban készül. Húsz percben szól amerikai premierfilmekről, amerikai nézettségi adatokról – a legfrissebb információkat ezekből a műsorokból gyűjtheti be a mozgóképre szomjazó néző, ha tolerálja a színvonaltalan grafikát és zenét. A Felvétel indul!-ban (Hollywood on set) pedig az amerikai szuperprodukciók forgatásába nyerhetünk bepillantást – forgatási szünetek és interjúk a technikai személyzettől a szupersztárokig. A harmadik magazin Hollywoodi szupersztárok címmel tengerentúli színészek portréját és pályaképét mutatja be (bár ezt a csatorna már dokumentumfilmként aposztrofálja).
A filmes magazinok idősávja bőven prime-time-on kívül esik, valószínűleg nem folyik komoly csatározás a hajnali egy órakor kezdődő idősávért: a kereskedelmi televíziók gyakorlatában az éjszaka az ismétlésé. A szűk harminc perc feltornászható lenne mondjuk negyven- negyvenöt perc műsoridőre – ha lenne igény. A film iránti érdeklődés hihetetlen módon megnőtt az elmúlt években, a fizetőképes kereslet kiszolgálása minden szinten zajlik: van mit, hol, miről nézni, olvasni, mégis úgy tűnik, hogy egy igényes mozimagazin készítése már luxus.
