Mihály István

Mihály István

1963. október 21-én született Bánffyhunyadon. A helybeli középiskolában érettségizett 1982-ben, majd a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán volt magyar-angol szakos hallgató; 1988-ban szerzett diplomát. Rövid tanárkodás után a Fiatal Fórum című hetilap szerkesztője lett, s ezzel párhuzamosan a Kalotaszeg című kulturális havilap főszerkesztő-helyettese. 1993 novemberétől főállásban a Kolozsvári  Rádió szerkesztő-műsorvezetőjeként dolgozik. A Babeş-Bolyai bölcsészkarán doktorál. Írt esszét, tanulmányt, film- és irodalomkritikát, recenziót, verset, prózát, publicisztikát, rock-esztétikai fejtegetéseket, lemezkritikákat. Tanulmányokat, verset és prózát fordított angol és román nyelvből.

Írásai a Filmtett, a Filmkultúra, a Filmspirál, a Korunk, A Hét, a Helikon, az Echinox,  a Jelenlét, A Hét évkönyve, a Világhírnév stb. hasábjain jelentek meg. Szerepelt a Tárlat című tanulmánykötetben (Kriterion, 1991.). Két bűnügyi kisregénye 1996-ban jelent meg  kötetben (Ördögi terv). A Kolozsvári Rádiónál öt évig szerkesztette – többek közt – az Örökmozgó című, a filmvilágnak szentelt műsort, annak megszünte óta pedig a Körhinta című műsorban és a Nahát című rovatban foglalkozik a film, tévé és multimédia témakörével (is).

„Elméleti szinten" néhány éve elsősorban a populáris filmes (televíziós) és irodalmi műfajokkal, illetve ezek „elposztmodernesülésével", egyfajta inter- vagy multidiszciplináris (műfajelméleti-szemiotikai-értékelméleti) megközelítés kidolgozásával foglalkozik.

Írásai a Filmtetten (10)

Az atyadetektív – Derrick, a táskás szemű moralista

2007. április 15.

A hagyományos, „klasszikus” televíziós nyomozótípus egyik legismertebb és legnépszerűbb képviselője. Afféle többgenerációs detektív, örököreg bútordarab, heti beszédtéma, archimédeszi pont változó mindennapjainkban 1974 óta. Tipikusan német és mégis univerzális, transzkulturális. Szilárd, kikezdhetetetlen identitását a különféle korszakok, társadalmi-politikai (v)iszonyok, interaktív (vész)helyzetek, szerepvariánsok és -teljesítmények során is megőrizte.

A képernyő jótékony homálya – Tűnődések Marshall McLuhan médiaelméletéről, negyven év távlatából

2005. március 15.

Volt egy, a posztmodernt közvetlenül megelőző (vagy annak kezdetével egybeeső?), utópiákban gazdag rövid korszaka a 20. századnak, amelyre még mostanság is jóleső nosztalgiával avagy kvázi-szent áhítattal illik emlékezni: az ún. Hatvanas Évekről van szó. Nagy nekibuzdulások, hitek, evilági eszkatológiák, racionális és irracionális társadalmi és egyéni megváltástanok versengtek az önmagát a két világégés után ismét nagyszerűnek, lehetőségeit szinte korlátlannak képzelő nagybötűs Emberke kegyeiért, keleten és nyugaton, diktatúrában és polgári demokráciákban egyaránt.

Hősök és poszthősök sztárköntösben

2004. január 15.

A színészek sztárolásának elsősorban szociológiai, pszichológiai szempontból megközelíthető jelenségénél izgalmasabb elméleti kalandnak tűnik a filmhős sztárságának (filozófiai) esztétikai vonatkozású vizsgálata a műfaji filmek (populáris vagy tömegfilmek) kontextusában.

(Ál)dokumentumok és szimulákrumok – Manipuláció és realitásdrog a képernyőn

2003. június 15.

A filmelméletnek, -szemiotikának, -esztétikának hála, többé-kevésbé pontosan tudjuk immár, milyen a filmi jelrendszer általában, ugyanezt a mai dokumentumfilmről, mint műfajról nemigen mondhatjuk el: műfaji kódja jócskán összezavarodott, a dokumentummal szemben pedig mélységes gyanúpert táplál a kortárs posztmodern gondolkodás. Okkal-joggal?

Egyszer volt, hol nem volt – A narratív világkép és a koherens történet alternatívái a filmkultúrában

2001. november 15.

A szilárd, egységes, koherens világ, vagy legalábbis: világkép már jó ideje inkább vágyálom, mint valóság. Pontosabban: sokak számára már nem is vágyálom. A modern ember még értékvesztésként, tragikusan éli meg a fragmentáltságot, amelyet a vérbeli posztmodern polgár egyenesen ünnepel. A modern embernek Nagy Elbeszélésekre, Történetekre van szüksége, hogy életének célt, tartalmat adjon, és szorongását enyhítse, a posztmodern szubjektum nem bíbelődik ilyesmivel.

A posztmodern showbohóc – Természetfilmek az ezredfordulón

2001. augusztus 15.

„Hajsza és menekülés”, „Gyönyörű és halálos”, „A természet lélegzetelállító katasztrófái”, „A természet erőpróbái”, „Szépség és borzalom, látványosság...” – a videokazettán hozzáférhető posztmodern természetfilm hónapokon át futtatott tévéreklámja mintha a Schwarzenegger-mozik előzeteseinek retorikáját, stílusát, világképét idézné.

Híradó-Disneyland – A Pro Tv, Antena 1 híradóit nézve

2001. január 15.

„A filmhíradó aktualitása és információs értéke minimális. A felhasznált elemek állandóan visszatérnek (…) A híradó stílusideálja ballisztikus: robbantani akar. A tempó mindenek felett való. Sok úgynevezett hír információs értéke nulla, s mint minden fecsegés, tértől, időtől független. Eltereli a néző figyelmét arról, ami történik.” Hans Magnus Enzensberger: A világ, mint szemétdomb (A filmhíradó anatómiája)

A szappanopera „meglynchelése" – David Lynch: Twin Peaks

2000. július 15.

A „magyarázat” nem odakinn van (X-akták), hanem odabent. Az örök kielégítetlenséget sem az irónia, sem az önirónia nem enyhíti. Twin Peaks lakóit időnként tévénézésen kapjuk: szappanoperákban keresik önmaguk árnyképét.

Mihály István

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Friss film és sorozat