Aprólékosan ábrázolt, kitömésre váró állatbőrök, megnyugtató zenei aláfestéssel – látvány és hang ellentétével kezdődik az Aura, melynek első perceiből kiderül, hogy nem a megszokott műfajfilmmel lesz dolgunk. Bielinsky másfajta dramaturgiával tagadja meg a bűnügyi film sablonjait, egyúttal újra is építve ezeket, csak más tér-idő egységet emel ki, és másképp helyezi rá a cselekményt. A film indítása elbizonytalanítja a nézőt, megszűntetve a filmbeli valóság értelmezhetőségét.
A történet Esteban Espinoza személye köré rendeződik, aki Pálfi György Taxidermiájának főszereplőjéhez hasonlóan békés, visszafogott állatpreparáló. Társaságát jóformán csak a kitömött állatok jelentik, főleg miután a felesége levélben tudatja vele, hogy közös életüket lezártnak tekinti.
Zárkózott, különös lénye környezetének rejtély, epilepsziás rohamai pedig még jobban elszigetelik a társadalomtól. A rohamok előtti pillanatokban megáll vele az idő, és olyan aura veszi körül, amelyben egyszerre éli meg a végtelen kiszolgáltatottság és a legteljesebb szabadság érzését. Az aura a zűrzavar és a megvilágosodás abszurd pillanata, a múlt és a jövő összemosódása. A rohamok váratlanul törnek rá, amikor a leginkább szüksége lenne a józan eszére. Folyton a tökéletes bűntényen gondolkodik, amely szerinte nem is olyan nehéz, amilyennek gondolják. Ha elég bátorsága lenne, akkor megfelelő gondolkodással, tökéletes megfigyelőképességel és hibátlan emlékezettel képes lenne rá.
A legjobb barátja vadászni hívja Espinozát a dél-argentin erdőkbe. Egy véletlen baleset azonban váratlan események sorozatát indítja el, és Espinoza egy igazi bűntény kellős közepén találja magát. Szerencsétlen, halálos lövése folytán a halk szavú, boldogtalan preparátor megismerkedik az alvilággal, s valóban megadatik a lehetősége agyondédelgetett álma megvalósítására. Ekkor derül ki, hogy nem is annyira passzív és félénk, hanem kivételes memóriával rendelkező, éles eszű perfekcionista, ráadásul az improvizációs készsége is kiemelkedő. Elmenekülhetne, de úgy érzi, mintha csak valamelyik pénzrablásról szóló fantáziája válna valóra, ezért képtelen kilépni. Csakhogy itt valódi bűnözőkkel áll szemben, akiknek igazi fegyvereik vannak. Kezdetben sodródik az árral, de ahhoz, hogy életben maradjon, zseniális memóriájánál többre van szüksége.
Eredeti a film narratív megoldása: egyetlen nézőpontot alkalmaz, mégsem teljes mértékben szubjektív. Annyit tudunk meg a történésekről, amennyit a főhős: a film minden jelenetében szerepel. Különlegesen érdekesek éppen ezért az epilepsziás rohamok képi megformálásai, a körkörös kameramozgások és a cselekményszálak egymáshoz fűzése.
A rendező nem segít a nézőnek a főszereplővel való azonosulásban, a folyton kimerültnek tetsző, rejtélyes preparátor karakterének még a film végére is maradnak titkai, alig tudunk meg valamit magánéletéről, múltjáról. Összetett, árnyalt személye megítélésekor nem dönthető el egyértelműen, hogy véletlenül, áldozatként vagy számító szélhámosként keveredik bele a bűnténybe.
Bielinsky lassan, ugyanakkor figyelemlekötően építkezik, szimbólumokkal és áttételekkel komponálja képeit, elgondolkoztat és vitát kezdeményez, munkája akár a film noir egyik darabja is lehetne. Jól egyensúlyoz a művészfilm és a kommersz határvonalán, elvarrja a szálakat, ugyanakkor állandó bizonytalanságban tartja a nézőt. A rendező idén nyáron, 47 évesen és három játékfilmmel a háta mögött, szívrohamban elhunyt. Egy egzisztencialista dráma és egy bűnügyi történetből egyéni darabot alkotott, lassú, komor, hideg filmet, miközben a nézőnek van ideje elgondolkozni.
