Kritika: Állati királyság (Thomas Cailley: Le règne animal / Animal Kingdom) Kritika: Állati királyság (Thomas Cailley: Le règne animal / Animal Kingdom)

Embert madaráról

Thomas Cailley: Le règne animal / Animal Kingdom / Állati királyság

ÉRTÉKELD A FILMET!
Állati királyság
Thomas Cailley
2023
Állati királyság

Állati királyság

Adatlap Filmadatlap Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint: 5 10 1

5

A látogatók szerint: 4 (1)

4
(1)

Szerinted?

0

Thomas Cailey Cannes-ban debütált új filmje izgalmas műfaji mix, amiben a kamaszkori testi változások tollakban és karmokban profanizálódnak, és senkinek sem kell tudnia, hogy az állam tulajdonképpen mitől véd meg minket, elég, ha pontosan betartjuk a szabályokat.

Az Állati királyság főszereplői krízishelyzetben lévő karakterek, ráadásul válságérzékelésük a privát életükre és a szociális szférájukra egyaránt kiterjed. Az alaptörténet szerint valamilyen furcsa megbetegedés következtében az emberek egy része félállati poszthumán szubjektummá változott, míg a többiek élete folyik tovább a rendes mederben, azt leszámítva, hogy a kormány mindent megtesz a furcsa lények elkülönítésért. Akiknek egy része azonban elszökik, így főhőseink, egy apa-fia páros (Romain Duris, Paul Kircher) lakóhelyének közelében is sokukkal találkozni, köztük a fiú anyjával is, aki nem sokkal korábban változott át. A helyiek egyre jobban tartanak a jövevényektől, ám a fiatal Émile is elkezd változásokat észrevenni a saját testén, és nagyon úgy tűnik, hogy hiába harcol ellenük.

Cailley rendezése sok tekintetben hasonlít az HBO remek sorozatára, A hátrahagyottakra (The Leftovers), hiszen az alkotókat nem elsősorban az apokalipszis okai érdeklik, hanem azoknak az embereknek a sorsa, akik passzív elszenvedői a változásnak. A francia rendező azonban nem választott elég markánsan oldalt, bizonyos szinten a világot is megpróbálja bemutatni (kik azok, akik toleránsak a lényekkel, kik nem, melyek a két oldal érvei, hogyan zajlik a diagnosztizálás stb.), de közben alapvetően mégis a személyes történet érdekli. Ez pedig meg is látszik a végeredményen, hiszen még előbbi helyenként bántóan sematikusra és felületesre sikerült, utóbbiban jóval több a potenciál.

Elsőrendűen egy apa-fia történet jelenik meg a vásznon, amelyben a szülő próbálja saját értékrendje szerint terelgetni a gyerekét, de idővel rá kell jönnie, hogy akkor teszi vele a legjobbat, ha engedi, hogy a maga útját járja. A film szimbolikája ezen a ponton nagyon jól működik: kezdetben Émile rá van szorulva édesapja tanácsaira, mert nem tudja, mi zajlik a testében,  majd elkezd barátokat szerezni, saját környezetet kialakítani, végül pedig a film zárlatában konkértan le is válik apjáról. A kettejük közötti dinamikák alapvetően ismerősek, de ezen a területen nagyon jól jön az erőteljes műfaji megalapozás, hiszen így ez a történetszál frissebbnek hat, mint csontrealista közegben. Romain Duris is szépen helytáll, de a film igazi telitalálata Paul Kircher, aki nem színészileg jár be hatalmas távokat, sokkal inkább tökéletesen felel meg annak az újdonsült mainstream filmes archetípusnak, amelyet Timothée Chalamet vagy Paul Mescal sikere reprezentál. Feminin vonásaival, belső vívódásával remek alapot ad ennek a filmnek, cselekvőképességét lassan nyeri el a történet során.

Idővel azonban Émile-nek nem az első szerelemmel vagy az iskolai klikkesedéssel kell megküzdenie, hanem azzal, hogy furcsa elváltozásokat vesz észre a testén. Ez megint csak egy nagyon egyértelmű allegória a kamaszkorra, de persze egyfajta coming out történetként is értelmezhető (saját testünk, vágyaink elfogadása), bár ennek ellentmond, hogy a főszereplő kap egy hagyományos szerelmi szálat is. Emellett persze az Állatkirályság a cronenbergi alapvetéseknek megfelelően mutat rá az emberi lét szerepjátszási mivoltára és megkonstruáltságára. Ráadásul az sem egyértelmű, hogy ezek a lények hogyan viszonyulnak az emberekhez, csak annyi világos, hogy nem primitív teremtményekről van szó, hanem szuverén akarattal és érzelemvilággal rendelkező egyénekről, akiknek célja is van az érintkezéssel. Az állatok képi megvalósítása megfelelően eklektikus, egyszerre érződik tudatos campnek, de jól szolgálja a színészi játékot is.

Mindezzel az Állati királyság egyértelműen illeszkedik az európai szerzői filmes világ egyik jól körülhatárolható midcult folyamába, amelyek alkotásai nagyon hasonló felnövéstörténeteket mutatnak be, egészen Joachim Triertől (Thelma) mondjuk a tavalyi izlandi Csodálatos teretményekig. Ugyanakkor az ezekkel való összevetést már nehezen állja ki a francia rendező filmje, ugyanis míg Trier egy termékeny és sokszínű szerzői világba intergrálta, valamint a traumák és a szexuális elfojtások ábrázolásának szolgálatába állította a természetfeletti elemeket, Gudmundur Arnar Gudmunddson épp csak jelezte az embernél nagyobb létezésének lehetőségét. Cailley viszont ezen a téren sem elég határozott, így hiába a remek alapszituáció és néhány kompetens szál, a végére meglehetősen túlnyújtottnak érezzük a játékidőt.

Érthető, hogy a cannes-i fesztivál miért szavazott bizalmat az Un Certain Regard szekcióban ennek a filmnek, ám annak a klasszikus esetét láthatjuk, amikor egy koncepció papíron jobban működik, mint később a vásznon.

Támogass egy kávé árával!
 
Állati királyság

Állati királyság

Színes filmdráma, kalandfilm, 130 perc, 2023

Rendező:
Szereplők: , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

5

A látogatók szerint:

4 (1)

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

Szavazó

Kolozsváriak! A TIFF egyik helyszíne az ún. Cercul Militar, a Victoria/Győzelem mozi mellett található faszékes terem, amit a hadsereg ad bérbe a fesztiválnak. Évek óta küszködünk a magyar megnevezésével. Te melyikre szavazol?

Szavazó

Kolozsváriak! A TIFF egyik helyszíne az ún. Cercul Militar, a Victoria/Győzelem mozi mellett található faszékes terem, amit a hadsereg ad bérbe a fesztiválnak. Évek óta küszködünk a magyar megnevezésével. Te melyikre szavazol?

Friss film és sorozat