Alice Rohrwacher olasz rendező titokzatos című filmje ezúttal szentek helyett bűnösök, pontosabban etruszk sírrablók nyomában figyeli az életet, aminek tükrében a halált is meglátja. A tavaly Cannes-ban bemutatott A kiméra kivételes erejű alkotás lett, talán a rendező legérettebb filmje.
A formai trükkök mestere, az indie románcok egyik szülőatyja, a videoklipek francia zsenije, azaz Michel Gondry nyolc év után újra bemerészkedett a kamera mögé, hogy az alkotó ember legnagyobb félelmeiről és a kreativitás örömeiről mesélhessen. Az erősen önéletrajzi alapokon nyugvó új Gondry-film a hátsó sort sem hagyja nevetés nélkül, ADHD-soknak pedig egyenesen kötelező darab.
Szívhez szóló, aktuális, de történetszövésében néhol pátoszba hajló film; erős kiállás a rasszizmussal és az idegen kultúráktól való félelemmel szemben.
Jessica Hausner „rendellenes táplálkozással kapcsolatos felkavaró képeket” ígér új filmjét indító figyelmeztetésében, aminek legalább annyi előnye biztosan van – ha ezután sokáig hiába is keressük a megrázó jeleneteket –, hogy a figyelmet a vizuális fogalmazás felé irányítja, amit aztán ízlelgethetünk.
Nuri Bilge Ceylan legújabb filmjét a Tanítanék Filmnapok keretében vetítették először Magyarországon, jórészt tanárok előtt. A több mint háromórás film Törökország idei Oscar-nevezettje, Merve Dizdar pedig a legjobb színésznői alakításért járó Arany Pálmát vihette haza idén Cannes-ban.
Maïwenn legújabb rendezése (ami egyben Johnny Depp nagy visszatérése) az idei Cannes-i Fesztivál nyitófilmjeként debütált. A sztárszereposztáson és a jól hangzó tematikán kívül ezt nem sok minden indokolta: a Jeanne Du Barry – A szerető vonalas történelmi szappanopera, amit néhány kreatívabb jelenet ment meg a teljes kudarctól.